„És az Örökkévaló hozzád parancsolja az áldást, kamráidba”

– Az emberek könnyen „viselik el” a jót, de annál nehezebben a rosszat, de kötelesek áldás mondani jóra és rosszra is egyaránt  – tanítja írásában Szerdócz Ervin rabbi a Ki távó hetiszakasz kapcsán. 

A Tórában két alkalommal olvasunk sokat áldásról és átokról. Most, a „Ki Szuvoj” Szombatján, s előzőleg a harmadik könyvben Behukojszáj Szombatján (III.M. 26-27). Jelen hetiszakaszban az áldások mellett lényegesebben több, összesen kilencvennyolc átok hangzik el.

Az emberek életük optimális állapotait áldásosnak tekintik. Minden vágyuktól és várakozásuktól eltérő helyzetet „átkosként” élik meg. A Talmud Taanit 23a-ban olvasható: „ti, emberek könnyen „viselitek” a jót, de annál nehezebben a „rosszat”. Az ember mondjon áldást Istenre minden őt ért jóért és rosszért egyaránt, hozzon áldást a világra jó cselekedeteivel. Maga Isten bíztat arra: „„….ha helyesen cselekszel, felemelkedel; ha pedig nem helyesen cselekszel, ajtódnál hever a bűn, feléd vágyakozik, de te uralkodjál rajta:” (I.M. 4/7)

Jichák Meir Alter gúri rabbi (1798-1866), a Chidusá háRim könyv szerzője a következőket tanította: A házasságkötés (hászene) után, hét napon át közös étkezéssel ünnepeljük az új párt. Hét napon át felhangzik az előírt hét áldás (sevá brohesz). Összesen 98 áldás hangzik el arra, hogy új zsidó család jött létre. A Kabbala szerint az elhangzó áldások semmivé teszik a Ki Távó heti szakaszban található 98 átkot.

A Talmud gyakran relativizálja az áldást és átkot. Erről szól a következő történet:

„Ifjú jelent meg rabbi Jonathán és rabbi Jehuda előtt: Apám küldött, hogy áldjatok meg legszebb áldásotokkal. Ekkor kezüket fejére téve mondták: Legyen a Te akaratod Mindenható, hogy ez ifjú vessen és ne arasson. Bevigyen, de ki ne hozzon. Ki vigyen, de be ne hozzon. Omoljon szét háza, de maradjon fent kunyhója. Szedjék szét asztalát és ne ünnepeljen újesztendőt! 

Az ifjú sírva rohant apjához. Megátkoztak, apám! Áldás helyett átkot mondtak fejemre… És elmondta a különös fenyegető szózatot, melyet a két bölcs mondott. Az apa, kinek neve Simon bár Jocháj volt, mosollyal ajkain csendesen felelte: Áldás volt fiam, a legnagyobb áldás. 

Vess, de ne arass, legyenek gyermekeid, de ne haljanak meg előtted: bevigyél, de ki ne hozz, fiaid hozzanak asszonyt a házhoz, éljenek boldog házasságban, nehogy özvegyeiket vissza kelljen vinned a szülői házukba… Kivigyél, de be ne hozz: add férjhez lányaidat, éljenek boldogan férjeikkel, és ne térjenek vissza özvegyként tehozzád. Omoljon szét a házad:  a zsidó hit a sírvermet nevezi „háznak”, ahol annyit ideig vesztegel a test. És maradjon fenn kunyhód: tanításaink szerint a földi élet csak szellős kunyhónak számít. Szedjék szét az asztalodat: sok gyerek és unoka ülje körül asztalod örömben és csapongó vígságban. A „ne ünnepelj újesztendőt” azt jelenti a mi tanításunkban, hogy legyen boldog és hosszú a házasságod és ne hozz új asszonyt, második feleséget otthonodba. 

Érted-e má, mit mondott, mivel áldott meg különös áldásukkal a két szent mester, Jonathán és Jehuda?” (Menachot 43B/4)

A Talmudban van egy másik történetet, melyben Isten és a Jeruzsálemi Főpap „szerepe” rövid időre felcserélődik. „Jismael ben Eliezer, a Főpap azt mesélte: Egyszer, amikor Jom Kipur napján beléptem a legbelső szentélybe, a Szentek Szentjébe, hogy tömjént ajánljak fel, látomásban láttam a Istent, a Seregek Urát, egy magas és magasztos trónon ülve (lásd Jesájá 6), és azt mondta nekem: jer, Jismael fiam, áldj meg engem! Ekkor a következőt mondtam: „Legyen a Te akaratod szerint, édes Istenem, hogy irgalmad legyen úrrá haragodon, hogy kegyelmed erőt vegyen indulatodon, hogy könyörületes légy fiaid iránt: megértő és megbocsátó lehess velünk szemben! És láttam, amint Isten, a Seregek Ura, bólintott erre.” (Bráchot 7a/4) „Örökkévaló, a segítség népeden a Te áldásod.” (3. Zsolt.9)