Homokpadlós zsinagóga és kalóz legendák – A jamaicai zsidók története

A karibi zsidó közösség történetében a zsidó kalózokról szóló legendák és a 20. századi politikai élet kiemelkedő alakjai egyaránt fontos szerepet kapnak.

A jamaicai zsidók kis létszámú, de élénk vallási közösséget alkotnak, amelynek központja ma a fővárosban, Kingstonban található. Bár a közösség magja az Ibériai-félszigetről származik, és gyökerei a 15. század végi zsidó kiűzetésig nyúlnak vissza, a mai jamaicai zsidók között vannak Lengyelországból, Franciaországból, Olaszországból, Afrikából, Izraelből, Törökországból és sok más országból származók is. Saját, különleges változataik vannak a legnépszerűbb jamaicai ételekből — többek között az ackee és sós hal, a sült bammy (tápiókalisztből készült lepény), a kenyérgyümölcs, a húsos pite, a burgonyapuding, a dukono és természetesen a jerk csirke receptjéből. Fő zsinagógájuk pedig a világ azon kevés templomai közé tartozik, amelyek padlója homokkal borított. Míg egykor mintegy 22 ezer zsidó élt a szigeten, ma már csupán körülbelül 450 főre tehető a zsidó lakosság száma.

A jamaicai zsidók közül sokan Portugáliából származnak, ahol őseiket I. Mánuel király 1497-ben erőszakkal téríttette katolikus hitre. Bár a törvény megtiltotta, hogy kivándoroljanak, sokan mégis el tudták hagyni az országot, és a spanyol–portugál zsidó diaszpóra közösségeiben telepedtek le Hamburgban, Londonban, Livornóban, Amszterdamban és különösen Bayonne-ban, Délnyugat-Franciaországban. A következő száz év során egyes, korábban kikeresztelkedett zsidó családok Amszterdamból a Karib-térségbe, többek között Jamaicára költöztek, és Port Royalban, Spanish Townban, Montego Bayben, Kingstonban és számos kisebb településen telepedtek le. Bár Jamaicát akkoriban a spanyolok birtokolták, az irányítás Kolumbusz Kristóf családja kezében volt, akik nem engedték, hogy az inkvizíció megvesse lábát a szigeten. A judaizmus gyakorlása hivatalosan tiltott volt, ám nem létezett hatósági mechanizmus az „eretnekek” üldözésére.

Miután 1655-ben a britek elfoglalták Jamaicát, újabb zsidó bevándorlók hulláma érkezett. A brit uralom alatt már legálisan lehetett zsidó vallást gyakorolni, ami lehetővé tette az első zsinagóga alapítását Port Royalban, amely akkor a kalózok központjaként ismert, virágzó kereskedelmi kikötő volt. Erről a zsinagógáról keveset tudunk, mivel az 1692-es földrengés és cunami elpusztította a város nagy részével együtt.

Csontváz és keresztcsontok David de Leon sírján a Hunt’s Bay temetőben Jamaicában. (Laura Leibman, a Jewish Atlantic World Database jóvoltából.)

Port Royallal szemben, az öböl túloldalán található a Hunt’s Bay temető, Jamaica legrégebbi zsidó temetkezési helye. A sírkövek közül hét koponyát és keresztbe tett csontokat ábrázol, ami miatt egyesek szerint zsidó kalózok is fosztogatták a spanyol hajókat. E feltételezés szerint a jamaicai zsidó kalózok olyan spanyol és portugál zsidók voltak, akik az inkvizíció elől menekültek, és bosszúból támadták a spanyol hajókat. A legismertebb közülük Moses Cohen Henriques volt, aki 1628-ban arany- és ezüstrakományokat zsákmányolt spanyol hajókról Kuba partjainál. Henriques Brazília partjainál saját kalózszigetet is létrehozott, majd 1654 után Henry Morgan kapitánnyal is együttműködött Jamaicán. A történet nagy része azonban nem dokumentált, és a későbbi írók gyakran kiszínezték vagy kitalálták a részleteket.

A jamaicai zsidó közösség a 18. és 19. században virágzott. A brit uralom alatt a zsidók sikeres kereskedőkké váltak: cukorral, vaníliával, dohánnyal, arannyal, rummal és más árucikkekkel foglalkoztak. A 20. század elejére azonban a gazdaság hanyatlani kezdett, és sok jamaicai zsidó kivándorolt az Egyesült Államokba, Angliába vagy Ausztráliába. Fénykorában, 1881-ben mintegy 22 ezer zsidó élt a sziget 580 ezer lakosa között.

A Shaare Shalom zsinagóga Kingston belvárosában, Jamaicában. (Dana Evan Kaplan)

Ma a több mint 3 milliós jamaicai lakosságban nagyjából 200–450 zsidó él, többségük Kingstonban. Az 1921-ben, két másik közösség egyesülése után alapított Shaare Shalom zsinagóga majdnem egy évszázadon át az ország egyetlen működő zsinagógája volt (a Chabad 2014-ben nyitott központot a turisztikai célpontként ismert Montego Bayben). A zsinagóga területén zsidó örökségi központ és emlékkert is található, amelynek sírkövei a 18. századból származnak. A frigyszekrényben 13 Tóra-tekercset őriznek, ezek közül több más jamaicai zsinagógákból származik, amelyek időközben bezártak vagy beolvadtak.

A Shaare Shalom a világ azon kevés működő zsinagógái közé tartozik, amelyek padlója homokkal borított — ezek többsége a Karib-térségben található. A homokpadlós zsinagógákban faalapra szórják a homokot, amelyet időről időre pótolni kell, mivel fokozatosan elkopik.

Audrey Massias megpróbálja feltárni a zsidó sírokat egy temetőben Spanish Townban, Jamaicában. (Dana Evan Kaplan)

E szokás eredete homályba vész, és magyarázatai a gyakorlati okoktól a történetiekig, illetve a midrási értelmezésekig terjednek. Egyesek szerint Amszterdamban alakult ki, ahol a homok segített felszárítani a saras cipőket. Más magyarázatok szerint a homok a sivatagot szimbolizálja, ahol az izraeliták negyven évig vándoroltak a kivonulás után. Van, aki úgy véli, a homok Isten Ábrahámnak tett ígéretét jelképezi, hogy utódai annyian lesznek, mint a tenger homokja. A leggyakoribb magyarázat azonban az, hogy a szokás az 1600-as évek elején, Brazíliában keletkezett, amikor az újból zsidó hitre tért kikeresztelkedettek homokkal fedték le a padlót, hogy a zsidó szertartások hangját elnyomják a vallási hatóságok elől.

Érdemes felhívni a figyelmet a judaizmus és a rasztafári hit között. A rasztafári vallás az 1930-as években alakult ki Jamaicán, és Bob Marley, valamint a reggae zene révén vált világhírűvé. Egyes irányzatai a Héber Bibliára építenek, a szabadság és igazságosság témáit hangsúlyozva. A rasztafáriak hisznek abban, hogy az etióp császár, Haile Selassie a Messiás, mivel Salamon király leszármazottja volt. Ez magyarázza, hogy a judaizmus és a rasztafári hit több közös szimbólumot is használ, például a Dávid-csillagot és Júda oroszlánját.

1969-ben a zsidó közösség megalapította a Hillel Akadémiát, egy nemzetközi iskolát, amelyet eredetileg a helyi zsidó vezetők közötti ellentétek feloldására hoztak létre. Az iskola ma az ország egyik legjobb tanintézménye, és Jamaica legnagyobb nemzetközi iskolája, 700 diákja több mint 40 országból érkezik.

A Kingston Hillel Akadémia diákjai, egy 1969-ben a jamaikai zsidó közösség által alapított iskola. (Dana Evan Kaplan)

A 20. század közepén több jamaicai zsidó politikai szerepet is vállalt. Neville Ashenheim volt Jamaica első washingtoni nagykövete, miután az ország 1962-ben elnyerte függetlenségét Nagy-Britanniától; posztját 1967-ig töltötte be. (Dédapja, Lewis Ashenheim volt az első zsidó újság szerkesztője a Nyugat-Indiákon.) Mayer Matalon a hetvenes években a jamaicai kormány egyik legfontosabb tanácsadója volt, és jelentős vállalkozásokat birtokolt, főként az építőiparban. Testvére, Eli Matalon több kormányzati tisztséget is betöltött: volt Kingston polgármestere, oktatási miniszter, valamint a nemzetbiztonságért és igazságügyért felelős miniszter.

Az 1970-es években azonban sok jamaicai zsidó ismét elhagyta az országot, miután Michael Manley miniszterelnök — akit sokan Fidel Castróhoz hasonlítottak — szocialista irányba vezette az országot, és forradalmi retorikát alkalmazott. Manley kormányzása alatt a jamaicai elit jelentős része kivándorolt. Az 1980-as választásokon hatalomra került Edward Seaga kormánya után közülük sokan visszatértek, de a zsidó közösség vezetőinek többsége már nem. Bár a közösség ma csupán töredéke egykori önmagának, hatása és öröksége Jamaicában mindmáig érezhető.

A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla