– A törvények betartása kötelesség, más szóval „teher”, ám ha az ember örömmel teljesíti, akkor megelégedettség, vagyis boldogság! Ezzel a kör bezárul, mert az ember megtanulhat boldognak lenni – vallja írásában Szerdócz Ervin főrabbi a KEDOSIM hetiszakasz kapcsán.
Az „élni általa” felhívás a parancsok betartására vonatkozik, melyeket azzal a meggyőződéssel teszi a zsidó nép, hogy „melyik az a nagy nemzet, amelynek oly igazságos törvényei és rendelkezései vannak, mint ez a Tan, melyet én elétek adok...” (V.M. 4/8)
Rási, Slomo Icháki középkori kommentátor és Talmud-tudós (1040-1105, Troyes) kiegészítésül hozzáteszi: „hogy éljen általuk, és ne haljon meg általuk”. A vallási törvények azért vannak, hogy általuk éljünk. Nem kéri, hogy életünk kockáztatásával is betartsuk azokat. Az élet megőrzésének elsőbbsége van minden paranccsal szemben. Onkelosz, az I-II. században élt, zsidó hitre tért prozelita úgy magyarázza a verset, hogy amennyiben ebben a világban betartjuk a parancsokat, az eljövendő világban (ojlom hábo) is „élni fogunk”.
A karlini Áháron Perlov rabbi (1736-1772) Onkelosz megjegyzésével kapcsolatosan mondta: „Szolgáljátok az Örökkévalót örömmel…” (100 Zsolt/2.) Azaz szoros összefüggés van a tórai parancsok betartása, az Istenszeretet és a minőségi élet között! Áháron rabbi így tanítja: „ha valaki egész életében betartja ugyan az Istennek szentelt nap, a Sábesz előírását, de nem teszi örömmel, az eljövendő világban kényelmetlen padon fog ülni, míg a többiek, akik örömmel teszik, terített asztaloknál, a legnagyobb kényelemben fogyasztják az ünnepi lakomát".
– Ez nem azért lesz így – magyarázta a rabbi –, mert az illető figyelmen kívül hagyta az Oneg Sábát, a Szombat örömteli megélését, hanem azért, mert aki a Szombatot, a nyugalom napját sem tartja örömmel, az nem fog tudni örülni az élet szépségének sem.
„Rabbi Eliezer mondta: Bölcs az, aki mindenkitől tanul! Bölcs az, aki betartja, amit hirdet. Bölcs az, aki látja tetteinek következményeit. Rabbi Jehuda a fejedelem kiegészítette: Bölcs az, aki mindennek örülni tud!” (Ros Hasono 20a.)
Tanuljunk meg boldognak lenni!
Az élet boldog megélésének képessége a világ három általános tételéből levezethető, megtanulható!
Az első a létezés legáltalánosabb törvénye: a világon minden szüntelen mozgásban, változásban, átalakulásban van. Mielőtt felfoghatnánk, mi történik körülöttünk, már fordul a világ kereke, és a „van” jelensége a „volt” kútjába süllyed.
A második tétel: mivel minden jelenség szüntelen mozgásban, változásban és átalakulásban van, semmi sem alkot egységes, maradandó egészt. Sőt! Amit tapasztalunk, észlelünk, önmagában nem valóság, hanem érzéseink, képzeteink kombinációja. Ebből következik, hogy a világot nem valóságában, hanem érzéseink, lelkiállapotunk tükrében tapasztaljuk. Eszerint viszont a világ, a jelenségek világa: átmeneti és megismerhetetlen. Ha pedig a világ mulandó és megismerhetetlen, akkor a világ nem jó! Eszerint a világ rossz, és benne az élet boldogtalan.
A harmadik tézis ‒ az előző kettőre épülve ‒ azt hirdeti, hogy ha a jelenségek világa változó és megismerhetetlen, akkor ebben a világban semmi sem azonos önmagával. Az következik ebből, hogy az általunk tapasztalt világ nem a valóság, hanem a képzet, azaz az illúzió világa. A világ tehát olyan, amilyennek látjuk! Ha az emberben van Istenfélelem, ha magasztosabb célok vezérlik, mintsem a világ baján keseregni, ha megvan a képesség és akarat, meg kell tanulni a világot, az életet szépnek látni.
Nem az árnyak, a sötétség világát kell keresni! Isten „legyen világosság!” világát kell megtanulni szépnek látni! A három tétel a világról beszél, de az ÉLETRŐL szól! „Istenfélelem a tudás kezdete…” (Péld.1/7.) Legyen bennetek Istenfélelem, és tanuljatok meg boldognak lenni! Ez nem önámítás! Ez parancs:
„Szolgáljátok az Örökkévalót örömmel, menjetek (boldogságotok elé) elébe ujjongással!” (100. Zsolt. 2.)