5. Hájé Szárá 23,1–25,18

Mózes első könyve
HÉBER és ANGOL nyelven itt olvasható

Gen 23,1 És volt Sárának élete százhuszonhét év, ezek Sára életének évei.

Gen 23,2 És meghalt Sára Kirjat-Arbában, vagyis Hebrónban, Kanaán országában; és eljött Ábrahám, hogy meggyászolja Sárát és megsirassa.

Gen 23,3 És fölkelt Ábrahám halottja mellől és szólt Hét fiaihoz, mondván:

Gen 23,4 „Jövevény és telepes vagyok én nálatok, adjatok nekem sírnak való birtokot nálatok, hogy eltemessem halottamat szemem elől”.

Gen 23,5 És feleltek Hét fiai Ábrahámnak, mondván neki:

Gen 23,6 „Hallgass meg bennünket, uram! Isteni fejedelem vagy te közöttünk, legszebb sírhelyünkbe temesd el halottadat; senki közülünk nem tagadja meg tőled sírhelyét, hogy halottadat eltemesd”.

Gen 23,7 Ábrahám pedig fölkelt és leborult az ország népe, Hét fia előtt.

Gen 23,8 És szólt hozzájuk, mondván: „Ha akarjátok, hogy eltemessem halottamat szemem elől, hallgassatok meg és kérjétek meg nevemben Efrónt, Cóhar fiát,

Gen 23,9 hogy adja nekem Makpéla barlangját, amely mezeje szélén van; teljes árában adja nekem sírnak való birtokul közöttetek”.

Gen 23,10 Efrón éppen ott ült Hét fiai között és felelt Efrón, a hittita, Ábrahámnak Hét fiai hallatára, és valamennyi előtt, akik a város kapujába jöttek, mondván:

Gen 23,11„Nem úgy, uram, hallgass meg engem, a mezőt neked adom, a barlangot, amely benne van, szintén neked adom, népem fiai előtt neked adom; temesd el halottadat”.

Gen 23,12 És Ábrahám meghajolt az ország népe előtt,

Gen 23,13 és szólt Efrónhoz az ország népe hallatára, mondván: „Mégis, kérlek, hallgass meg engem. Megadom a mezőért az árát, fogadd el tőlem, hogy oda temessem halottamat”.

Gen 23,14 Felelt Efrón Ábrahámnak, mondván neki:

Gen 23,15 „Uram, hallgass meg engem; négyszáz ezüst sekelt érő föld, mi az köztem és közted? Temesd csak el halottadat!”

Gen 23,16 Ábrahám meghallgatta Efrónt és lemérte Efrónnak az ezüstöt, amennyit mondott Hét fiai hallatára, négyszáz ezüst sekelt, amilyen a kereskedők közt forgalomban van.

Gen 23,17 Így lett Efrón földje, amely a Mamré előtt levő Makpélában van, a mező és a barlang, amely benne van és mind a fa, amely a mezőn van egész határában körös-körül

Gen 23,18 Ábrahám megvásárolt birtoka Hét fiainak jelenlétében, valamennyi előtt, akik a város kapujába jöttek.

Gen 23,19 Ezután eltemette Ábrahám feleségét, Sárát, Makpéla mezejének barlangjába, Mamré, vagyis Hebrón előtt, Kanaán országában.

Gen 23,20 Így lett a mező és barlang, amely benne van, Hét fiai részéről Ábrahám birtoka temetkezőhelyül.

Gen 24. Gen 24,1 Ábrahám öreg lett nagyon, magaskorú, és az Örökkévaló megáldotta Ábrahámot mindennel.

Gen 24,2 És szólt Ábrahám háza öreg szolgájához, aki mindene fölött rendelkezett: „Tedd kezed csípőm alá,

Gen 24,3 és megesketlek az Örökkévalóra, az ég és föld Istenére, hogy nem veszel fiamnak feleséget a kanaániták leányai közül, akik között lakom;

Gen 24,4 hanem elmégy az én országomba és szülőföldemre és onnan veszel feleséget Izsák fiamnak”.

Gen 24,5 És mondta neki a szolga: „Hátha nem akar majd az asszony engemet követni ebbe az országba, visszavigyem-e a fiadat abba az országba, ahonnan kivándoroltál?”

Gen 24,6 És mondta neki Ábrahám: „Óvakodjál attól, hogy fiamat oda visszavigyed.

Gen 24,7 Az Örökkévaló, az ég Istene, aki elvitt engem atyám házából és szülőföldem országából, aki szólt hozzám és esküdött nekem, mondván: ‘Magzatodnak adom ezt az országot’, ő elküldi majd angyalát elébed, és onnan veszel feleséget fiamnak.

Gen 24,8 Ha pedig az asszony nem akar tégedet követni, akkor föl vagy mentve esküm alól, csak fiamat oda vissza ne vidd”.

Gen 24,9 Erre a szolga urának, Ábrahámnak csípője alá tette kezét és megesküdött neki erre a dologra.

Gen 24,10 És a szolga vett tíz tevét ura tevéi közül és elindult urának mindenféle értékes dolgával kezében. Fölkerekedett és elment Mezopotámiába, Náhór városába

.Gen 24,11 Letérdeltette a tevéket a városon kívül a kútnál estefelé, mikor a leányok kimentek vizet meríteni.

Gen 24,12 És szólt: „Örökkévaló, uramnak, Ábrahámnak Istene, adj nekem ma jó szerencsét és légy kegyes uramhoz, Ábrahámhoz.

Gen 24,13 Íme itt állok a forrásnál és a város népének leányai kijönnek vizet meríteni.

Gen 24,14 Legyen tehát úgy, hogy amely leánynak azt mondom: hajtsd meg korsódat, hogy igyam, ő pedig azt mondja: ‘Igyál és tevéidnek is adok inni’, – azt szántad szolgádnak, Izsáknak. Erről fogom megtudni, hogy kegyes voltál uramhoz”.

Gen 24,15 És történt, hogy mielőtt befejezte beszédét, íme, jön korsójával a vállán Rebeka, aki született Betuélnek, Milka fiának, aki Náhórnak, Ábrahám fivérének felesége volt.

Gen 24,16 És a leány igen szép volt, hajadon, akit férfi még nem ismert; lement a forráshoz, megtöltötte korsóját és feljött.

Gen 24,17 És a szolga elébe futott és azt mondta: „Hagyj, kérlek, innom egy kis vizet korsódból”.

Gen 24,18 Ő pedig felelt: „Igyál uram”, és sietve leeresztette korsóját kezébe és adott neki inni.

Gen 24,19 Miután megitatta, így szólt hozzá: „Tevéidnek is merítek, míg eleget nem ittak”.Gen 24,20Sietve kiürítette korsóját az itatóba s újra a kúthoz futott, hogy merítsen, és merített összes tevéinek.

Gen 24,21 És az ember nagyon megnézte, elgondolkozott, vajjon szerencséssé tette-e az Örökkévaló az ő útját vagy nem.

Gen 24,22 És mikor a tevék már eleget ittak, elővett az ember egy arany orrgyűrűt, amelynek súlya fél sekel volt, és két karperecet, melyeknek súlya tíz arany sekel volt,

Gen 24,23 és így szólt: „Kinek leánya vagy te? mondd meg, kérlek, nekem, van-e atyád házában számunkra hely, hogy megháljunk?”

Gen 24,24 És ő felelt neki: „Betuél leánya vagyok én, a Milka fiáé, akit szült Náhórnak”.

Gen 24,25 És mondta még neki: „Szalma is, abrak is sok van nálunk, meg hely is a meghálásra”.

Gen 24,26 Meghajtotta magát az ember és leborult az Örökkévaló előtt,

Gen 24,27 és szólt: „Áldott legyen az Örökkévaló, uramnak, Ábrahámnak Istene, aki nem vonja el kegyelmét és hűségét uramtól; az Örökkévaló vezetett engem az úton uram testvéreinek házába”.

Gen 24,28 A leány pedig elfutott és jelentette anyja házában ezeket a dolgokat.

Gen 24,29 És Rebekának volt egy fivére, akit Lábánnak híttak, és Lábán futott a férfiúhoz, a forráshoz.

Gen 24,30 És történt, hogy midőn látta az orrgyűrűt s a karpereceket a nővére kezein és mikor hallotta nővére Rebeka szavait, mondván: „Így szólt hozzám a férfi” – akkor eljött a férfihoz és íme, az ott állt a tevék mellett a forrásnál.

Gen 24,31És így szólt: „Jöjj be, az Örökkévaló áldottja! Miért állsz künn, mert én már elkészítettem a házat és helyet csináltam a tevéknek”.

Gen 24,32 És bement az ember a házba, leszerelte a tevéket, adott szalmát és abrakot a tevéknek, vizet is megmosni lábát és a vele volt emberek lábát is.

Gen 24,33 Tettek elébe ételt, de ő azt mondta: „Nem eszem, míg el nem mondtam mondanivalómat”. Mondta neki: „Beszélj”.

Gen 24,34 Ekkor így szólt: „Ábrahám szolgája vagyok.

Gen 24,35 Az Örökkévaló pedig igen megáldotta uramat, úgy hogy naggyá lett; adott neki nyájakat és marhákat, ezüstöt és aranyat, szolgákat és szolgálókat, tevéket és szamarakat.

Gen 24,36 És Sára, uram felesége, miután megöregedett, fiút szült, uramnak; és ő neki adott mindent, amije volt.

Gen 24,37 Engem pedig megesketett az uram, mondván: „Ne végy fiamnak feleséget a kanaániták leányai közül, akiknek országában lakom,

Gen 24,38 hanem menj atyám házába és családomhoz, s onnan végy feleséget fiamnak.

Gen 24,39 De én mondtam uramnak: Hátha nem követ majd az asszony engem?

Gen 24,40 És ő mondta nekem: az Örökkévaló, aki előtt jártam, elküldi angyalát neked, szerencséssé teszi utadat és családomból, atyám házából veszel feleséget fiamnak.

Gen 24,41 Akkor fel leszel mentve esküm alól, ha elmégy családomhoz: és ha nem adják oda neked, fel leszel mentve esküm alól.

Gen 24,42 És én eljöttem ma a forráshoz és szóltam: Örökkévaló uram, Ábrahám Istene, vajha szerencséssé tennéd utamat, melyen én járok.

Gen 24,43 Íme itt állok a forrásnál, legyen tehát úgy, hogy a leány, aki kijön vizet meríteni, én pedig mondom neki, adj, kérlek, innom egy kis vizet korsódból,

Gen 24,44 és ő azt mondja nekem: te is igyál és tevéidnek is merítek, – ez az asszony az, akit az Örökkévaló uram fiának szánt.

Gen 24,45 És mielőtt befejeztem gondolatom, s íme jött Rebeka korsójával a vállán, lement a forráshoz és merített és mondtam neki; Adj, kérlek, innom.

Gen 24,46 Ő sietve levette korsóját válláról és így szólt: igyál és tevéidet is megitatom. Én ittam és a tevéket is megitatta.

Gen 24,47 Ezután megkérdeztem, szólván: Kinek a leánya vagy? Ő pedig felelt: Betuél leánya, aki Náhór fia, akit szült neki Milka; akkor rátettem az orrgyűrűt az orrára és a karpereceket a kezeire.

Gen 24,48 Meghajoltam és leborultam az Örökkévaló előtt és áldottam az Örökkévalót, uram, Ábrahám Istenét, aki engem igaz úton vezérelt, hogy uram fivérének leányát elvigyem az ő fiának.

Gen 24,49 És most, ha szeretetet és hűséget akartok gyakorolni urammal, mondjátok meg nekem, ha pedig nem akartok, azt is mondjátok meg, hogy jobbra vagy balra forduljak”.

Gen 24,50 Ekkor feleltek Lábán és Betuél és szóltak: „Az Örökkévalótól indult ki a dolog, nem mondhatunk mi neked se jót, se rosszat.

Gen 24,51Íme Rebeka itt van előtted, vedd és menj, legyen urad fiának felesége, amint az Örökkévaló mondta”.

Gen 24,52 Mikor Ábrahám szolgája szavukat hallotta, leborult a földre az Örökkévaló előtt.

Gen 24,53 És a szolga elővett ezüst és arany tárgyakat, valamint ruhákat és Rebekának adta ezeket, testvéreinek és anyjának pedig drágaságokat adott.

Gen 24,54 Ettek-ittak ő meg az emberek, akik vele voltak és pihentek egész éjjel. És reggel felkeltek, és ő így szólt: „Bocsássatok el uramhoz”.

Gen 24,55 Testvérei és anyja pedig azt mondták: „Maradjon a leány velünk vagy tíz napig, azután elmehetsz”.

Gen 24,56 De ő szólt hozzájuk: „Ne késleltessetek engem, minthogy az Örökkévaló szerencséssé tette utamat, bocsássatok el, hadd menjek uramhoz”.

Gen 24,57 És ők szóltak: „Hívjuk a leányt és kérdezzük meg őt”.

Gen 24,58 Hívták Rebekát és szóltak hozzá: „El akarsz-e menni ezzel a férfiúval?” És ő azt mondta: „Elmegyek”.

Gen 24,59 Elbocsátották tehát nővérüket, Rebekát és dajkáját, és Ábrahám szolgáját és embereit.

Gen 24,60 Megáldották Rebekát és azt mondták neki: „Nővérünk, légy ezrek és tízezrek anyja és foglalják el ivadékaid azoknak kapuját, akik gyűlölik őket.”

Gen 24,61Ezután felkelt Rebeka szolgálóival, felültek a tevékre és követték a férfiút, a szolga vette Rebekát és elment.

Gen 24,62 Izsák pedig jött Laháj-Rói kútja felől, mivelhogy a dél országában lakott.

Gen 24,63 Estefelé kiment Izsák sétálni a mezőre, fölemelte szemét és látta, hogy íme, tevék közelednek.

Gen 24,64 És Rebeka fölemelte szemét és megpillantotta Izsákot és leszállott a tevéről.

Gen 24,65 És így szólt a szolgához: Kicsoda az a férfiú, aki a mezőn elénkbe jön?” Felelt a szolga: „Ő az én uram”. Erre fogta fátyolát és betakarta magát.

Gen 24,66 És a szolga elbeszélte Izsáknak mindazt, amit cselekedett.

Gen 24,67 És Izsák bevezette Rebekát anyja, Sára sátrába; elvette Rebekát, feleségévé lett és megszerette őt; és Izsák megvigasztalódott anyja halála után.

Gen 25. Gen 25,1És Ábrahám ismét feleséget vett magának, neve volt Ketura.

Gen 25,2 És ő szülte neki Zimránt, Joksánt, Medánt, és Midjánt, Jisbakot és Suahot.

Gen 25,3 És Joksán nemzette Sebát és Dedánt; és Dedán fiai voltak: Assurim, Letusim és Leummim.

Gen 25,4 És Midján fiai: Éfa, Éfer, Hánók, Abidá és Eldáá; mindezek Ketura fiai.

Gen 25,5 És odaadta Ábrahám mindazt, amije volt, Izsáknak.Gen 25,6És Ábrahám ágyasai fiainak adott ajándékokat és elküldte őket Izsák fia mellől, amidőn még élt, kelet felé, a Kelet országába.

Gen 25,7 És ezek Ábrahám életéveinek napjai, amelyeket élt: százhetvenöt esztendő.

Gen 25,8 És Ábrahám kimúlt és meghalt jó vénségben, öregen és éveket eltöltve és megtért őseihez.

Gen 25,9 És eltemették őt fiai, Izsák és Ismáél Makpéla barlangjában, a hittita Efrónnak, Cóhár fiának mezejében, amely Mamré előtt van.

Gen 25,10 Abban a mezőben, amelyet Ábrahám Hét fiaitól vett; odatemették Ábrahámot és feleségét, Sárát.

Gen 25,11És történt Ábrahám halála után, hogy Isten megáldotta fiát, Izsákot; Izsák pedig lakott Laháj Rói kútja mellett.

Gen 25,12 Ezek a nemzetségei Ismáélnek, Ábrahám fiának, akit szült az egyiptomi Hágár, Sára szolgálója, Ábrahámnak.

Gen 25,13 És ezek a nevei Ismáél fiainak, elnevezésük és nemzetségeik szerint: Ismáél elsőszülöttje Nebájót; és Kédár, Adbeél és Mibszám.Gen 25,14Misma, Duma és Massza.

Gen 25,15Hadad, Téma, Jetur, Náfis és Kédma.

Gen 25,16 Ezek Ismáél fiai és ezek az ő neveik, falvaikban és telepeiken, tizenkét fejedelem törzsek szerint.

Gen 25,17 És ezek Ismáélnek életévei: százharminchét év; és kimúlt, meghalt és megtért népeihez.

Gen 25,18 Laktak pedig Havilától Surig, mely Egyiptom előtt van, midőn Assur felé mégy; és az ő testvérei előtt terült el.

MAGYARÁZATOK A HETISZAKASZHOZ

Nem vagyok az anyád: a Messiás-komplexus veszélyei

Annak, aki segíteni szeretne, legelőször meg kell tanulnia kijelölni a határokat, elmondani, mit lehet várni Tőle és mi az, ami óhatatlanul a másik, a megsegített felelőssége marad a saját életében. Ha pedig szeretünk valakit és mélyen együttérzünk vele, különösen fontos, hogy ne váljunk az anyjává/apjává. Ne adjuk fel a kapcsolat kölcsönösségét, mert különben: És itt kezdődik a hetiszakasz messzire ható története.

A Tórának ebben a részében pillantja meg a mezőn imádkozó, meditáló, csöndes és félszeg Izsák – aki nem mert maga elmenni lánykérőbe – az Ábrahám szolgájával tevén érkező Rebekát, akinek sziluettje lassan rajzolódik ki az alkonyi horizonton. Ekkor találkozik először a tekintetük. Rebeka mintha megilletődne kissé a szemlélődő, komoly, magányos férfitól, Izsák pedig „bevitte őt az édesanyja, Sára sátrába, és elvette Rebekát feleségül. És megszerette Őt és megvigasztalódott édesanyja elvesztése után”.

Ugyanis Sára halálával indul a hetiszakasz, amelynek a vége felé ez a mondat olvasható. Egy érzelmi kezdeményezésre képtelen férfi erőtlen, kétségbeesetten ragaszkodó szeretetéről, aki az apjával felettébb problémás viszonyban volt, aki most elveszítette és aztán, tessék, megint meglelte az anyukáját.

Rebeka szerette, minden bizonnyal szerette Izsákot, féltően, odaadóan és gondoskodón. De nem lehetett a partnere, nem neveltek együtt gyerekeket (külön és egymás ellenében nevelték őket), a Tóra első erős, független, szeretetteljes és felelős női szereplőjének minden ereje arra kellett, hogy mások élete élje helyettük. Ki ne szerette volna a mélyérzésű, gyengéd Izsákot, de hogyan lett volna boldog mellette bárki?

Szokás megfeddni Rebekát, amiért nem avatta be terveibe Izsákot. Tudta, hiába mondta neki Isten, hogy Isten a gyerekeik közül Jákob viheti majd tovább az ígéretet és hogy segítse Isten szándékát, inkább becsapta a férjét, aki inkább Ézsaut szerette. De hát mikor lehetett Izsákkal megosztani bármit, bármilyen felelősséget? Mikor volt ez a kapcsolat egyenrangú, kölcsönös azután, hogy bevezette őt frissen meggyászolt anyja sátorába, hogy felkérte, legyen az édesanyja.

Izsák, szegény, nem volt rá kész, sem akkor, sem később, hogy részt vegyen egy felnőtt kapcsolatban. A fiaik konfliktusai, Jákob „anyássága” és soha egészen el nem hagyott hajlama a pusztító kivételezésre, József tankönyvein mintaszerű nárcizmusa részben ebben a „megmentési kísérletnek” induló érzelmi katasztrófában gyökereznek, ebben az egészen a végső, nagy szabadulásig ható érzelmi katasztrófában.

Sem párkapcsolatba, sem akár formális segítő kapcsolatba nem jó úgy belemenni, hogy eleve felmentjük a másikat a saját élete iránt viselt felelősség alól. Senkin nem lehet segíteni az ő közreműködése nélkül. Méltánytalan, hogy némelyek, mint Izsák, irtózatos terhet cipelnek. 

De már csak becsületből sem ígérhetjük meg, ami teljesíthetetlen, hogy majd mi elvisszük helyettük. Jelezni kell, mit és mennyit tehetünk érte és mi az ő dolga. És soha nem alapozhatunk felnőtt kapcsolatot a másik megmentésére, örökbefogadására. 

Akkor tudunk még segíteni is, ha Izsák, a mi Izsákjaink, illetve alkalomadtán mi magunk Izsákként, részt veszünk benne. És ebben is lehet valamennyit, nem nagyon sokat segíteni másoknak, az életünkért viselt felelősség felvállalásában.

Mégis, hiába tudjuk, hogy nem jó ez így, mindkettejükért, Izsákért és Rebekáért is megszakad a szívünk, ha figyelmesen olvasunk. Még jó, hogy már tudjuk, mert ismerjük a történet végét, hogy van – ha csak nemzedékekkel később is –, de van feloldozás, és a folyamatnak, amely odáig vezet majd, ők is részesei voltak.

Forrás: Mazsihisz.hu

* * *

Radnóti Zoltán főrabbi:
Sára élete és az ábrahámi magány

Vannak dolgok, amikről az emberek általában nem szeretnek nyílvánosan beszélni... Talán a magányról, a vágyaikról, a félelmeikről és még tucatnyi dologról, amiktől ők maguk is félnek. 

 A jom kipuri beszédemben feltettem egy furcsa kérdést: vajon Isten magányos-e? Kellenek-e neki társak? Most ugyanezt a kérdést teszem fel az emberrel kapcsolatban. 

Itt van Ábrahám. Meghalt a felesége, Sára. Szinte teljesen egyedül maradt. Erről ő maga így beszél: „gér vetosáv ánohi” azaz „csak egy jövevény, egy letelepedett ember vagyok…” 

Erős szavak a világtörténelem legelső prófétájától, akivel Isten szinte naponta beszélt. Mit jelenthet Ábrahám mondata? Talán spirituális tartalmú? Talán magától értetődő?  Egyáltalán mi az, ami magától értetődik? Az magától értetődő, hogy mi élünk?

Nem! 

Milliárdnyi hímivarsejt közül pont az az egy, és abból a több száz petesejtből, amely már születése pillanatában ott van a lánycsecsemő petefészkében, megszületik egy ember. Pont én? Pont te? 

Itt élünk a Földön. „De kié a Föld?" – teszik fel a kérdést a rabbik a Talmudban. A Föld az emberé? Istené? Azé, aki teleszüli vagy aki megteremtette? 

A kabbala szerint Isten teljesen visszavonult a világból, hogy így adjon helyet a teremtett embernek. Megkaptuk gondozásra. Mindenki. Egyénként. Magányos vagy itt? Félsz a megmérettetéstől? Vágyakozol a birtoklásra? Sára 127 évet kapott Istentől, hogy alkosson, Ábrahám 175-öt. Sokat beszélünk róluk. És mi? 

Igen, mi is kaptunk 120 évet erre a világra, hogy használjuk a Földet, lakjunk rajta (gér vetosáv). Mondjuk, élünk 80-90 évet...  Hogyan élünk ezzel? Jobban és szebben adjuk-e tovább, mint ahogyan megkaptuk? 

Ezernyi kérdés merül fel az életünk értelméről, amit magunknak teszünk fel. Esetleg van kivel megbeszélned? (Vagy óránként 30 ezer forintért ventillálsz egy pszichológusnak?) 

Nézzük meg Ábrahámot! Mennyi mindent teszünk meg, hogy ne magányosan sétáljunk a világban, hogy csatlakozzanak hozzánk mások is, mint Ábrahámhoz… (A Tóra szerint ő „lelkeket csinált”.) 

És most, Sára halála után, Ábrahám ismét egyedül van. 

Sára haláláról szól a hetiszakasz, ám a hét „bibliai neve" mégis „hájé Szárá”, azaz „Sára élete”. Szinte ránk kiabál a Tóra: gondolkodj el magadon! Ne feledd: egy nap találkozik az élet és a halál. Ám előtte vannak évtizedeink. Minek, kinek tartjuk magunkat ebben a világban? Jövevénynek? Vándornak? Letelepedett embernek? 

Életet kaptunk. Nem véletlenül pont MI... TE és ÉN. Talán azért, hogy Te és én, azaz mi, emberek gondolkodjunk el azon, hogy mik szeretnénk lenni. Hogy milyenek szeretnénk lenni? S ennek eléréséhez mit kellene tennünk? Például hogyan lehetnénk jobb zsidók, jobb emberek, jobb férfiak, jobb nők, jobb apák, jobb anyák, jobb barátok, jobb bizalmasok? 

Almodóvár egyik filmjében, a „Mindent anyámról” című műben az egyik szereplő nagyjából azt fogalmazza meg: „mindenki az, aminek álmodja magát.” Ez természetesen nagyon szép és művészi kép, ám ha realitással társítjuk, akkor úgy lehetne átfogalmazni, hogy „mindenki olyan világban él, amilyet maga köré megteremt”. 

Ha számodra ajándék az élet, és éppen ezért képes vagy megköszönni minden pillanatot (lásd mindennapi áldások ételre, italra, látványra!), akkor hálával teli világban fogsz élni! Amennyiben valaki gyűlöletvezérelt, konfrontatív életet él, akkor ez a hangulat lengi majd körbe, beköltözik az aurájába és mindenki menekül tőle. 

Magányról írok. Furcsát mondok, de talán ez a legemberibb szó... Hiszen mindenki magányosan születik, bár (remélhetőleg) sokan állnak mellette, és mindenki magányosan hal meg, bár (remélhetőleg) sokan állnak mellette. Senki sem fogja a kezünket egyik úton sem, hanem a határnál fogják meg, vagy éppen engedik el. „A csecsemő is szenvedi, ha szül a nő. Páros kínt enyhíthet alázat.” 

A magány fájdalmas. A próféta és nagyon gazdag Ábrahám is kimondja abban a pillanatban: „csak egy jövevény, egy letelepedett ember vagyok…” Gondold végig, mit kell tenned azért, hogy láthatatlan szálakkal kötődjél azokhoz az emberekhez vagy eszmékhez, amelyek a neked adott életéveket tartalmassá, megvalósult álommá, azaz otthonná teszik. Erre tanít bennünket Sára élete, amely örökkévaló.

Forrás:   Radnóti Zoltán főrabbi (Bét Sálom) hírlevelei

* * *

„És meghalt Sára Kirjat-Árbában, vagyis Hebronban...” (I. M. 23/2.)

Meghalt az első Ősanya. Meghalt Sára, az asszony, akinek péntek este gyújtott gyertyái égtek a következő Szombatig és akinek ünnepi kalácsai frissek maradtak a következő Szombatig. 

Sára volt az első asszony, akire vonatkozik az Írás: „Ezért (értsd: Sáráért) a férfi elhagyja atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez és egy testté lesznek.” (I.M.2/24.)

„Sem a nap, sem a hold, sem a csillagok nem tudták boldoggá tenni Ábrahámot. Sötét van – mondta az első ősapa –, sötét van, nem látok, egyedül vagyok. Az első világosság akkor tűnt fel előtte, amikor az Úr neki rendelte Sárát”. 

Sára jelentette a világosságot férjének, Ő irányította lépteit. Ezért mondta Isten Ábrahámnak: „Mindenben, amit mond neked Sára, hallgass az ő szavára…” (I.M. 21/12.) 

Ábrahám hallgatott felesége szavára, amikor azt mondta: „Kergesd el ezt a szolgálót és fiát…” (uo.10. ) Eltávolította házából Hágárt,  az ágyasát, aki Ismaelt  szülte neki, pedig „a dolog nagyon bántotta a fia miatt.” (uo.11. ) De akkor megszólalt az égi hang és azt mondta Isten: 

„Azt, aki ellen a feleséged ellenszenvet tanúsít, távolítsd el a házadból! Tiszteld az asszonyod, mert csak miatta van áldás rajtad és házadon!” (Beresit Rabba 42.)

„Simon ben Eleázár  rabbi mondta: Amikor a nőről van szó, Isten hatalma is kedvességé finomul. Ádámról  úgy szól az Írás, hogy Isten megteremtette (vajicer), Évát  ellenben felépítette (vajiven), tehát formálta gyöngéden,  mennyei művészettel alakította. 

Ádámot megfogta (vajikach) és úgy helyezte el az Éden kertjében. Éváról ellenben az van írva, hogy odavitte (vajiviecho) a férfihez. Odavitte, kísérte, bátorította. Az első kedvesség a nő iránt a világon magától Istentől származott. Jehuda rabbi  mondta erre: Ez így van, de valóban Sárára, Ábrahám feleségére érvényes.” (Szanhedrin 100b)

Az ideális Ábrahám-Sára kapcsolatnak volt egy „szépséghibája”: „…felesége nem szült neki gyermeket….” (I. M.16/1), … nem teljesítették a „szaporodjatok és sokasodjatok” (I. M. 1/28.) parancsát. Házaspárok, amelyek tíz éve élnek gyermektelenül, elválnak egymástól. Sára és Ábrahám ennél hosszabb ideig élt gyermekáldás nélkül, mégsem váltak el egymástól.

„Rabbi Simon ben Johájt  felkereste egy pár, hogy válassza el őket, mivel tíz év házasság után nem született gyermekük. A rabbi így szólt hozzájuk:

– Életetekre mondom: miként társak voltatok evésben és ivásban, ugyanúgy nem fogtok elválni, csak evéssel és ivással. 

A pár távozott és nagy lakomát csaptak és az elegendőnél sokkal többet ittak. Ekkor a férj azt mondta a feleségének: 

– Vegyél minden értékes dolgot, amit találsz a házamban, és vidd azokat apád házába.

De mit tett a felesége? Miután férj elaludt, az asszony odarendelte szolgáit és szolgálónőit, s ezt mondta nekik:

– Tegyétek a férjemet az ágyra és vigyétek apám házába!

Éjszaka a férj felriadt álmából, és mikor elpárolgott a bor hatása belőle, így szólt az asszonyhoz:

– Hová kerültem?

Az asszony így válaszolt:

– Apám házában vagy.

– Mi dolgom van nekem apád házában? – kérdezte a férfi.

– Hát nem azt mondtad nekem tegnap éjjel – válaszolta a nő –, hogy vegyél minden értékes dolgot, amit találsz a házamban, és vidd azokat apád házába? Nincs nekem értékesebb az egész világon nálad! 

Elmentek újra Rabbi Simon ben Johájhoz, aki imádkozott értük, az ima  meghallgatásra talált, és lett gyermekük”. (Jevamot 64a)

Történt Szaploncán , hogy a zsidó újév első napján a zsidók hazafelé tartottak az imaházból, köztük –  áthatva a „rettenetes nap” szentségétől – az a Josef Meir , aki aznap az istentiszteleten a prófétai szakaszt olvasta Hannáról , a meddő asszonyról, akin Isten megkegyelmezett.

A csoport elhaladt egy nő mellett, aki az utca porában ült zokogva. Josef Meir, aki a sor végén haladt, megállt és életében először egy asszony könnyes szemébe nézett. És ő, aki máskor a hangját is alig hallatta, megszólította az asszonyt, ami megállásra késztette a többieket is. 

– Miért sírsz, lányom? – kérdezte szelíden. 

Az asszony, aki nem ismerte őt, kifakadt: 

– Rebe, tíz éve vagyok férjnél, de nem szültem gyereket a férjemnek! El akar válni tőlem! Mi lesz velem, Rebe? Kegyelmezzen rajtam, imádkozzon értem, Rebe!

Josef Meir nem tiltakozott, hogy az asszony rabbinak szólította. 

– Menj haza, lányom! – mondta az asszonynak. – A Kegyelmes Isten látja könnyeid őszinteségét. De ha nem, én majd beszélek Vele.

Az emberek, akik jelen voltak, elnémultak mind. Ott álltak és nézték Josef Meirt és nem ismertek rá. Abban, ami történt, volt valami misztikus és szokatlan. 

Majd jött a Sávuót , és a szaploncai zsidók mentek a feldíszített imaházba ünnepelni, imát mondani a sok jóért, amivel Isten ellátja a világot. Az ima még nem kezdődött el, amikor kicsapódott az imaház ajtaja és egy idegen, kaftános zsidó lépett be sietve. Körülnézett, majd odament Josef Meirhez és leborult lábai előtt:

– Rebe! Csoda történt! Fiam született, ahogy azt megígérted feleségemnek!

Josef Meir egy pillanat alatt  Szaplonca rabbija lett. Sorsa akkor fordult jóra, amikor a falu módos embere, ráv Duvid Basch  hozzáadta lányát, aki özvegyasszony volt, és idősebb a rabbinál. 

Ráv Joszef Meir Weissből  csodarabbi lett. Jöttek hozzá meddő asszonyok, hogy imádkozzon értük. A rabbi imádkozott és kámeát  adott kezükbe. Megszólította a félelmetes és kegyelmes Istent, és könyörgött a nevükben: engedje, hogy anyák lehessenek. És megtörtént a megannyi csoda. Sok meddő asszony rövidesen anya lett. 

Különös, hogy rabbi Joszef Meir Weisnek nem született gyermeke a feleségétől. 

Viszont ő nem vált el az asszonyától.

Forrás: Mazsihisz.hu