Binjomin rabbi: Izrael sátrainak dicséretét a gonosztól is elfogadjuk?

– Ha egy gonosz ember jó dolgot mond, azt vajon helyes idéznünk? Mennyit várhatunk az imával, ha késlekedik a minjen? És mi köze van mindehhez Bileám prófétának? És miért akarták a Bölcsek, hogy a Smá mondásában is megemlítsük őt? – többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az Orti.hu oldalon megjelenő Omek magazin e heti számában Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija. 

Bizonyos szempontból a mostani az egyik leginkább rendhagyó hetiszakasz a Tórában. Hiszen elsőre még az sem világos, hogy hogyan hallhatott Mózes az Izraelt elátkozni készülő Moáb királyának, Báláknak, és az ő furcsa prófétájának, Bileámnak a beszélgetéséről, hogyan írhatta le azt? 

Talán ez magyarázza meg azt a furcsaságot is, hogy a Tóratekercsekben ez a szakasz egyetlen hosszú rész, új bekezdés nélkül. Hiszen az egész epizód mintegy vendégszövegként van jelen a Tórában. 

Viszont elegánsan kiegészíti és megmagyarázza az azt követő incidenst, melyben Izrael Moáb lányaival vétkezik – mint később kiderül, éppen Bileám tanácsára (ld. 31:16). 

Bileám feladata az volt, hogy elátkozza a zsidó népet, de ő is tudja, hogy nem mondhat mást, mint amit az Örökkévaló ad a szájába. Így aztán szebbnél szebb dicséreteket kapunk tőle. Ezek közül az egyik különösen híressé vált:

 „Mily szépek a te sátraid, Jákob, hajlékaid, Izrael!” (Mózes 4., 24:5) 

Elterjedt szokás, hogy amikor belépünk egy zsinagógába, elmondjuk ezt a mondatot. Az imakönyvekben már régi idők óta megtalálhatjuk (elsőként a IX. századból ránk maradt Rav Amram Gáon szidurjában). 

De vajon az nem probléma, hogy népünk egyik nagy ellenségét – egy gonosz embert szólaltatunk meg, keltünk életre, azáltal, hogy a szavait idézzük? 

Ez a kérdés már csak azért is fontos, mert máskor is megtörténhet, hogy idézni szeretnénk egy bölcs gondolatot olyan embertől, aki személyében igencsak megkérdőjelezhető, de egy tiszta pillanatában mégis mély igazságot fogalmaz meg. 

A Máhársál szerint ez igenis probléma. Noha azt nem mondja, hogy emiatt tilos említeni ezt a mondatot. Ő csak válaszol arra a hozzá érkezett kérdésre, hogy milyen hagyomány szerint szokott imádkozni, és ebben említi: 

„Átugrom az első mondatot: ’mily szépek a sátraid’, amit Bileám mondott, és átoknak szánta volna, ahogyan a Talmud is mondja.” (Tesuvot Máhársál 64:23, Eljá Rábá 46:10 is idézi) 

Valóban, a Talmud ezt írja: 

„Rabbi Jochánán mondja: ennek a gonosznak az áldásából kitanulhatjuk, hogy mi volt igazán a szívében. Azt akarta mondani, hogy ne legyenek zsinagógáik és tanházaik – [ehelyett kellett azt mondania, hogy] mily szépek a te sátraid, Jákob!” (Szanhedrin 105b) 

Rabbi Jochánán ezen szavait az tudja igazán értékelni, aki nemcsak felületesen átszalad rajtuk, hanem az eredeti kontextust is fellapozza. Ott ugyanis az szerepel, hogy Bileám kétszer igyekezett elátkozni a zsidókat, hozzátéve, hogy csak azt szabad mondania, amit az Örökkévaló a szájába tesz. Harmadszorra azonban: 

„Látta Bileám, hogy jó az Örökkévaló szemében áldani Izraelt. És nem ment úgy, mint korábban, a varázslások után […] és látta Izraelt, ahogyan törzsenként nyugszik, és rászállt az Örökkévaló szelleme” (24:1-2) 

Azaz: Rabbi Jochánán éppen azt a mondatot választotta ki Bileám átkozódó szándékának szemléltetésére, amiről a Tóra írja, hogy már önként és teljes szabad beleegyezésével áldást akart mondani. Ha ezt vesszük figyelembe, az talán érv lehet amellett, hogy mégis idézhessük ezt a mondatot. 

Számomra a legmeglepőbb bizonyíték az ügyben a Talmud egy másik, jóval váratlanabb szakaszában található...

Binjomin rabbi további magyarázatát olvassák el az Omek magazin e heti számában!