Binjomin rabbi: A nép három szinten készült fel  a Szentély birtokbavételére

– A nép úgy tudja, hogy a népszámlálás miatt kell adakozniuk, de mi, a Tóra olvasói már tudjuk, hogy a Szentélyre gyűjtenek. Mi, akik már olvastunk a Szentély építésének parancsáról, tudjuk, hogy a népet elő kell készíteni arra, hogy alkalmassá váljon a Szentély birtokbavételére – írja Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda körzet rabbija az Orti.hu oldalon megjelenő Omek magazin e heti számában.

Még csupán két hét telt el az év talán legkülönlegesebb Tóraolvasása óta, amikor hivatalosan három tekercset is elővettünk. A mostani hetiszakaszban pedig ismét visszaköszön ugyanaz az elgondolkodtató, rejtélyes téma: a háromféle adomány rendszere.

„Beszélj Izrael fiaihoz, hogy vegyenek nekem adományt [trumá], minden embertől, akit a szíve arra indít, vegyétek az adományomat. És ez az az adomány, amit vegyetek tőlük: […]” (Mózes 2., 25:2-3)

A feltűnő szóismétlést a Talmud Bölcsei magyarázzák meg: 

„Háromféle adományt említ ez a szakasz: az ezüsttalpakét [ádánim], a sékelekét, és a Szentélyét [Miskán].” (Jeruzsálemi Talmud, Sekálim 1:1:7)

Ezután arról is ír, hogy ugyanez a hármas ismétlődés, amit két hete olvastunk, a mi mostani hetiszakaszunkban is megjelenik. Ráadásul ezúttal nemcsak az adomány szó, hanem a fél sékel is háromszor kerül említésre: 

„Ezt adja mindenki, aki átmegy a számláláson: fél sékel, a szent sékel szerint – húsz gérá a sékel – fél sékel, adomány az Örökkévalónak. Mindenki, aki átmegy a számláláson húsz évestől felfelé adja meg az Örökkévaló adományát. A gazdag ne sokasítsa, és a szegény ne csökkentse a fél sékelt, megadni az Örökkévaló adományát, engesztelni lelketekért.” (Mózes 2., 30:13-15) 

Ennek nyomán él mindmáig az a szokás, hogy a Purim előtti napokban „háromszor fél sékelt” adományozunk a zsinagógákban (ld. Sulchán Áruch OC Remo 694:1).

(...)

Háromféle adomány közül tehát az egyik tehát tökéletesen a szív szándékától függ, míg a másik teljesen egyenlő mindenkinél. Éppen csak a „sima” adomány hiányzik, amit a legtöbbször adni szoktunk: ami sem nem tökéletesen tiszta, sem egyenletes. Hanem olyan, amilyen, mindenféle megkötés nélkül. 

Tanulságos megfigyelni, hogy miközben mi, a Tóra olvasói a kezdetektől fogva értesülünk a Miskán, a pusztai Hajlék építésének parancsolatáról, a vándorló zsidó nép azonban egészen a 35. fejezetig nem tud erről (amit pedig csak a jövő héten fogunk majd olvasni). 

Ez adja a most olvasott szakasz talán legfurcsább jellegzetességét is: a nép úgy tudja, hogy a népszámlálás miatt kell adakozniuk – valójában azonban mi már tudjuk, hogy a Szentélyre gyűjtenek. 

A Tóra többi népszámlásának ismert, pragmatikus okai voltak: a bevonuló, honfoglaló népet kellett csatasorba állítani. Itt azonban nem olvashatunk ilyesmiről. Akkor miért kellett ez a számlálás? 

Mi, akik már olvastunk a Szentély építésének parancsáról, tudjuk, hogy a népet kell előkészíteni arra, hogy alkalmassá váljanak a Szentély birtokbavételére. 

Ez magyarázza meg a különleges hármas rendszerét az adományoknak: a legalsó szint kötelezően egyszerű, mindenki számára egyenlő. A másodikban már mindenki adhat, amennyit akar. A harmadikban azonban már a szándéknak is tökéletesnek kell lennie. 

Mindebből azt tanuljuk, hogy a Tóra három lépcsőfokon keresztül készítette fel a népet a Szentély szentségére. Az első lépcsőfok célja kifejezetten a túláradó lelkesedés visszafogása. Ekkor még az sem adhat túl sokat, aki akarna vagy tudna. A második lépcsőfok az önállóságé, az adás szabadságáé. A harmadik pedig a tökéletesség, ahol csak az adhat, akinek a szíve szándéka is teljesen tiszta.

Binjomin rabbi írását teljes terjedelmében az Omek magazin legfrissebb számában olvashatják.