A rebbe tanácsa a félelem ellen: a pillanatra figyelj

2020. Március 26. / 12:34


A rebbe tanácsa a félelem ellen: a pillanatra figyelj

Otthon ülünk, a lakásunkban, és mégsem érezzük magunkat biztonságban. A világ úgy zárt az otthonainkba minket, hogy elveszítette az otthonosságát. Senki nem tudja, mit hoz a jövő, mikor lesz vége ennek, és mi jön utána. A rebbe tanácsa az, hogy ne engedj a félelemnek. Nézz körül, találd meg, ami működik a világban, figyelj a jelen kínálta esélyekre. Most élj. 

A lelovi rebbe, Jákov Jichák Bidermann rabbi úgy érzi, hogy a világ egyszerre vált most kényszerűen „otthonossá” és ijesztővé, félelmetessé, egyúttal minden otthonosságát elveszítette. A jövő bizonytalan. Nem tudni, mikor ér véget a járvány, nem tudni, idős rokonaink hogyan vészelik át. Milyen lélektani hatása lesz a bezártságnak, hogyan, milyen lelkiállapotban megyünk majd újra ki az utcára és milyen világba érkezünk. Lesz-e munkánk, megmarad-e valami a megszokott életszínvonalunkból, vagy legalább azoknak a viszonylagos létbiztonságából, akiknek a vírus előtt nem kellett aggódniuk alapszükségleteik biztosítása miatt.

A rebbe üzenete whatsappon terjedt jiddisül erről a helyzetről. Azt kéri, ne tegyük le a fegyvert a félelem előtt, ne engedjük, hogy átvegye felettünk az irányítást. Maradjunk önmagunk. A sátrak ünnepe idejének zsinagógai imája: mentsd meg lelkemet a zavarodottságtól. Ezt kell most önmegerősítő „mantraként” mormolnunk magunknak. A tudatosság megőrzésében ez a kis „szertartás” segíthet, ahogy minden erős koncentráció.

A rebbe beszélt még Káin bélyegéről, amely otthontalanná tette őt a világban. Az otthontalanság volt a büntetése. A bűntudat szorongása nem hagyta őt nyugodni, ha megtelepedett is valahol. Nem külső hajléka nem volt, hanem belső megnyugvása. Ő olyan ember lett, akit a hatalmába kerített a szorongás. Ez az egyik legszörnyűbb büntetés. A szombat hozott neki megnyugvást csak a midrás szerint, amely jel, szintén, az Örökkévaló és népe között. A szombat a belső idő világa, hiszen az időben van ugyan, mint a többi napok, de megtartása belső otthonunkba visz haza Bennünket.

A kinti világ bármikor kiszámíthatatlanná válhat, otthonosból fenyegetően idegenné. A belső bizonyosság „tőkesúlya” az, amire számíthatunk. Ezt kell most megtalálnunk magunkban és egymásban.

A rebbe jiddisül üzent mindig álló, belső otthonunk bizonyosságáról, ahová vissza tudunk vonulni, Alon Goshen-Gottshein, az egyik tanítványa fordította le szavait.  

Maradj otthon, Vigyázzunk egymásra!

Forrás: The Times of Israel

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Verő Tamás főrabbi szakmai okok miatt távozott

Kommentek