Mélyfúrás a neológiában, avagy „ne csináljunk múzeumot a zsidóságból”

2022. Január 24. / 09:39


Mélyfúrás a neológiában, avagy „ne csináljunk múzeumot a zsidóságból”

Szerző: Kácsor Zsolt

Készült egy – a budapesti Páva utcai zsinagóga közösségét 1920-tól 2019-ig bemutató – doktori disszertáció, amely nemcsak amiatt bír jelentőséggel, mert az elérhető források alapján rendkívül aprólékos képet ad a zsinagógai körzet száz évéről. Hanem azért is, mert ösztönzésül szolgálhat más zsinagógai közösségek számára hasonló kutatásokra – legalábbis ebben bízik az értekezés szerzője, Balogné Tóth Katalin, valamint a zsinagóga rabbija, Radvánszki Péter. A kutatás – valamint egy, a közösséget bemutató kiállítás – kapcsán velük beszélgettünk.


„A (buda)pesti zsinagógalátogató zsidóság múltjáról koherensebb, aprólékosabb képet lehetne festeni, ha más zsinagógák múltjában is végeznénk történeti mélyfúrást. Ha e pillanatban a soá előtti múlt visszaemlékezők elbeszélései által már csak kis mértékben is kutatható, az ötvenes évek valósága, valamint a szocializmus évtizedei kellő időbeli közelségben vannak ahhoz, hogy szemtanúk személyes élményeit rögzítsük. Megfelelő számú mélyfúrással egy nagyobb (összehasonlító) monográfia, vagy sorozat is elkészíthető lenne – újszerű aspektusból gyarapítva a témában fellelhető szakirodalmak tudásbázisát” – olvasható abban a doktori értekezésben, amelyet Balogné Tóth Katalin írt  „A Páva utcai zsinagóga több volt, mint neológ!” – A Páva utcai zsinagógai mikrovilág metamorfózisai száz év tükrében (1920–2019) címmel.

kr.jpgBalogné Tóth Katalin és Radvánszki Péter rabbi a Páva utcai zsinagógában

A disszertáció kettős céllal született: egyfelől a szerző szerette volna bemutatni a Páva utcai zsinagóga közösségét a múltban és jelenben, másfelől azt megvizsgálni, hogy a közsség különböző időszakokban milyen viszonyt ápolt a Síp utcai hitközséggel és annak vezetőivel. Így – habár disszertációjában Balogné Tóth Katalin a Páva utcai közösség elmúlt száz évére fókuszál – igen érdekes és figyelemreméltó megállapításokat tesz magáról a neológiáról is. 

Mint írja: annak idején a Páva utcai zsinagóga egy fővárosi peremkerület, Ferencváros zsidóságának központja volt, a kerület populációjának összetétele és megoszlása szerint egy főként iparosok és kereskedők, vidékről betelepült munkások által lakott városrészt jelentett a 20. század első felében, a „nagypolgári” réteget a zsinagógai közösség reprezentatív elöljárósága képviselte, amelynek tagjai között ügyvéd, közgazdász, orvos és gyáros is volt.

 A szerző szerint nem vonhatók le egyértelmű következtetések arra vonatkozólag, hogy a Páva utcai zsinagóga „neológ” és/vagy „konzervatív” jellegzetességei lettek volna a legfontosabb közösségteremtő tényezők a háború előtti évtizedekben, hiszen csak felületesen lehet körbeírni, hogy a történeti valóság szereplői – a sajtóforrásokon túlmutatva – milyen tartalmat és jelentést tulajdonítottak e kifejezéseknek. Ami pedig a jelent illeti, a disszertáció szerint a Páva utcai vallásgyakorlatban jól megragadható változást hozott a 2000-es évek elején a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont (HDKE) felállítása. Polnauer Sándor főrabbi a rítus askenáz kiejtését szefárdra cserélte, hogy ezáltal is kapcsolatot teremtsen a fiatalabb generációkkal – amelynek tagja volt dr. Gádor György, a közösség jelenlegi elnöke is.

A zsinagógai miliő vizsgálata lehetőséget biztosított arra – olvasható az értekezésben –, hogy rajta keresztül mozaikjaiban „követhessük”, miként pozicionálta magát a neológia a változó világban. Ennek ellenére a források és a tereptapasztalatok is azt mutatták, hogy a szűkebb és tágabb közösség bizonyos szegmenseiben minden korszakban felmerül egyfajta „igazi neológ szellemiségbe” vetett hit, és az ahhoz való visszacsatolás. Az elmúlt 150 évben a neológiában különböző „trendek” voltak érvényben, amelyeket meghatároztak olyan körülmények, hogy ki a hitközség vezetője, hogy ő milyen orientációjú, mellette kik alkotják a rabbikart, ők milyen beállítottságúak, milyen viszony van a rabbik és a világi vezetők között, a köztük lévő erőviszonyok hogyan oszlanak meg, kik a közösségek rabbijai és vezetői, ők hogyan gondolkoznak. 

Arra a kérdésünkre, hogy milyen vezérfonal mentén dolgozott kutatása során, Balogné Tóth Katalin azt mondta:
– Azt tartottam szem előtt, amire egy interjúalanyom figyelmeztetett: ne csináljak múzeumot a zsidóságból. Ezért is volt fontos számomra, hogy ne csak történeti forrásokkal dolgozzam, hanem, hogy amennyiszer csak tudok, elmenjek a zsinagógába és részt vegyek az imákon. Tehát meglássam és megérezzem, hogy a saját jelenemben mit jelent a Páva utcai zsinagógába járni: milyen a közösség dinamikája, kik járnak ide, hogy néznek ki a szombati imák és a különböző ünnepek. Arra szerettem volna helyezni a hangsúlyt, hogy az elmúlt száz év traumái ellenére sem szűnt meg a Páva utcai körzetben a közösségi élet, sőt – ha kis létszámban is – ma is aktív. Hétről hétre itt vannak azok az emberek, akik az istentiszteleteken és a szombatfogadásokon való jelenlétükkel fenntartják a közösséget, ezáltal válik a már lezárt múlt a jelenük részévé. S hogy ez a múlt fontos a közösség számára, sok esetben magam is megtapasztaltam.

S hogy jelenleg milyen a Páva utcai közösségi élet? Erre a kérdésre Radvánszki Péter, a körzet rabbija érdeklődésünkre így fogalmazott: 
– A koronavírus-járvány minket is keményen sújtott, és számos dolgot emiatt online kellett és kell megvalósítanunk. De szeretném ebből is a pozitívumot hangsúlyozni, a válság ugyanis mindig lehetőséget az újrakezdésre. Katalin a disszertációjában a közösség három újrakezdéséről beszél. Úgy gondolom, lehetséges, hogy mi is egy ilyen újrakezdés előtt állunk. Az pedig, hogy a közösség negyedik újrakezdését – ami nemcsak a Páva utcát, de minden zsinagógát érint – követően hogyan teremtünk régi-új alapokat a működésünknek, mindannyiunk felelőssége.

Balogné Tóth Katalin kutatásai kapcsán Radvánszki rabbi elmondta:
– Nagyrészt Katalin kutatásaira alapozva, közösségünk aktív részvételével a közelmúltban volt egy tárlat a HDKE-hez tartozó Baumhorn-zsinagógában, amely a közösségünk múltját mutatta be, de egy kicsit a jelenébe is belekóstolt. Nagyon fontos annak a gondolatnak a közvetítése, hogy a zsidóságban központi szerepe van a történelmi örökségnek, ugyanakkor a mindennapokban az életről és az élőkről kell szólnia. A HDKE 2021-es időszaki kiállításában ezt a gondolatot próbáltuk meg visszaadni, ezzel is ösztönözve más közösségeket saját múltjuk és jelenük összekapcsolására. Ez egy olyan közös cél lehetne, amely nemcsak meglévő tagjainkban erősítené a kötődést, de talán egykoron zsinagógát látogató hittestvéreinket vagy a fiatalabb generáció tagjait is vissza- vagy elhozná közösségeinkbe.


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek