Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (99. rész) – Zeitinger (Zolnai) Jenő

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Zeitinger Jenő az 1930-as évek elején színre lépett Dohnányi-növendékek közé tartozott. Olyan pályatársakkal kezdett zenélni, mint Petri Endre, Fischer Annie, Földes Endre. A kezdés egyik eseményéről, egy növendékhangversenyről számolt be 1931 májusában a Népszava:

„Fischer Annie, Földes Bandi, Petri Endre jólismert tényezői zongoraművészeink legfiatalabb gárdájának és negyedik társuk, Zeitinger Jenő már legalábbis a ’tehetséges növendék’ jelző évek óta elismert birtokosa… Mi sem természetesebb, hogy mind a négy ifjú pianista ezúttal mesterük, dr. Dohnányi Ernő erősen érezhető befolyása alatt muzsikált.”

Az 1911-ben született Zeitinger Jenő már 1927-ben előadhatta egy szerzeményét egy olyan hangversenyen, ahol fiatal zeneszerzők mutatkoztak be. Erről az Újság tudósított 1927 júniusában. A budapesti Zeneakadémián előbb Stefániai Imre, majd Dohnányi Ernő tanítványa volt.

1928 végétől sorozatos rádiófellépésekben és zeneakadémiai bemutató hangversenyek alkalmával tűnt fel. 1932-ben elnyerte művészi oklevelét, erről számolt be júliusban, rövid cikkében az Egyenlőség:

„A Zeneművészeti Főiskolán a legutóbbi művészoklevélpályázaton újból egy fiatal zsidó művész tűnt ki. Zeitinger Jenő, akinek a legnagyobb elismerés között nyújtották át a művészi diplomát és mestere, dr. Dohnányi Ernő és a főiskola összes tanárai is a legnagyobb jövőt jósolnak.”

Az 1930-as években ettől fogva rendszeresen adott hangversenyeket itthon és külföldön. A kritikák kedvezően írtak róluk. Így például a Nemzeti Újság, 1934 márciusában: „Finoman stílusos értelmezése és kiegyenlítetten bravúros dologi tudása nagy sikerrel érvényesült szép műsora minden számában.”

Az 1930-as évek második felében helyettesként az Újpesti Zeneiskolában tanított.

1940 januárjában lépett fel az OMIKE Művészakcióban egy Goldmark-esten. Ezt követően – a dátum nem ismert - megváltoztatta a nevét és innen kezdve Zolnai Jenőként szerepelt.

A második világháború alatt munkaszolgálatos volt. Korányi György a munkaszolgálatról szóló 2005-ös visszaemlékezésben – centropa.org - említi Zeitinger (Zolnai) Jenőt:

„Minden este műsoros estet rendeztünk. Egy ukrán tanítónő kölcsönadta ütött-kopott pianínóját, amelyen Zeitinger (Zolnai) Jenő zongoraművész (később zeneakadémiai professzor) szólódarabok interpretálásán kívül Bencze Miklóst - aki az opera-irodalom legszebb baszbariton áriáit adta elő - és az én és Wittenberg (Várnai) Ernő humoros hegedűszámait is kísérte. Prózai előadások is tarkították a műsort, elsősorban Tabi László konferansziéi.”

1949–50-ben a Magyar Zeneművészek Szabad Szervezetének utolsó főtitkára, miközben az 1949-ben alapított Hangversenyrendező (Muzsika) Nemzeti Vállalatnak, az Országos Filharmónia elődjének első vezérigazgatója lett. 1950-től a Fővárosi Zeneiskolai Szervezet továbbképző tanszakán tanított zongorát.

Hangversenyszereplései ritkábbá váltak, ugyanakkor szerzeményeit időnként bemutatták. 1957-ben ünnepelte művészi pályafutásának 25 éves évfordulóját, s ez alkalomból hangversenyt adott a Zeneakadémián, ahol saját zeneművét is bemutatta. Pedagógiai célzatú kompozíciói vitákat váltottak ki. Művei között szerepel két kantáta, két zongoraverseny, hegedűszonáta, vonósnégyes és két dalciklus (József Attila műveire és japán versekre).

1971. július 27-én baleset következtében hunyt el.

Képek:

1.) Dohnányi Ernő tanítványaival: Földes Andor, Fischer Annie, Zeitinger Jenő, Petri Endre, 1932. Gramofon Könyvek
2.) Magyar Rádió Újság, 1931.
3.) Rádióélet, 1937.
4.) Színház 1947. 2. 22.