Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (50. rész) – Kellér Dezső

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

1940. április 14-én már a negyedik vidám-est sorozat bemutatására került sor a Goldmark-teremben. A konferanszié Kellér Dezső volt, követve a korábban már itt is szerepet vállaló testvérét, Andort.

Az ekkor 35 éves, íróként, publicistaként és néhány éve már sikeres konferansziéként is nevet szerző Kellér mögött több évtizedes színházi kapcsolat állt. A 20-as évek elején kezdett kuplékat, tréfákat, dalszövegeket írni kabarék számára. Az első sikerről az Egyenlőség számolt 1922-ben, amikor egy jótékony célú kabaré résztvevőjeként említette Kellér Dezsőt.

1926-ban jelent meg a Színházi Életben az első négysoros, a színházi élethez kapcsolódó versecskéje, amely egy hosszú ideig tartó sorozat kezdete volt. Ezek a versecskék nem kerülnek ugyan be a magyar irodalom aranykönyvébe, de kétségtelen szórakoztatóak voltak. Egy példa a Színházi Élet 1926/24. számából:

Ezt nem csak én mondom, kérem,
Hanem rajtam kívül sokan mások,
Hogy a bemutatott vígoperák
Egészen komoly alkotások.

Ezen kívül persze hosszabb, szellemes cikkek is jelentek meg tőle, amelyek mind-mind kapcsolódtak a színház világához. Az 1920-as évektől rengeteget dolgozott, számtalan színházi, zenés darab szövegírója, kabaré-tréfák szerzője volt.

Az igazi kibontakozást mégis az 1930-as évek jelentették. Filmforgatókönyveket, operettlibrettókat és több mint kétszáz kabaréjelenetet írt, filmes betétdalok szerzője volt. Népszerű magyar nóták (stb.) egész sora fűződött a nevéhez.

Bár már többször lépett színpadra rövid szövegekkel, 1933-tól új szerepkörben is feltűnik: konferálni kezdett. A Pesti Napló írt erről márciusi cikkében a Teréz körúti Színpad Hurrá Technorácia! című revüt bemutatva: „Kellér Dezső sok egészséges saját humorral szolgált, csak elfogadottságát kell leküzdenie”. Nem volt ez még állandó szerepe, erre utalt az Esti Kurir 1938 júliusában, amikor úgy fogalmazott, hogy a Pódium-kabaré Békeffi István szerepét átvéve „új konferansziét avat”.

Az OMIKE Művészakcióban az 1940-es első fellépést követően hosszabb szünet következett, majd 1943 nyarán tért vissza, amikor a műsorismertető lap szerint Harmath Imre Békebeli Béke című operettjénél konferált. Talán munkaszolgálatos volt 1941/42-ben, de bizonyosan az volt 1943/44-ben. A korábbi tevékenysége ide is elkísérte, zenés előadást szervezett Mátészalkán, a munkaszolgálatosoknak Legény a talpfán címmel.

De munkássága köszönt vissza - ahogyan erről a Pesti Izé 1947 júliusában, majd később Kalmár Tibor a Nagy nevettetők című könyvében beszámolt -, hogy találkozott munkaszolgálatosként egy korábbi „hallgatójával”:

„Kellér Dezső az egyik munkaszolgálatban éppen lapátolt, ásott és talicskázott, amikor egy stréber bajtársa elárulta az erősen fasiszta és zsidógyűlölő szolgálatvezető őrmesternek, hogy ki is az a Kellér Dezső? Elmesélte, hogy ez a Kellér írta a szép magyar dalokat. Például azt is, hogy ’Nem tudom az életemet hol rontottam én el…’ A szolgálatvezető fel-alá járt, nézegette-méregette Kellér Dezsőt. Megállt előtte. – Aztán igaz az, hogy maga írta azt a dalt, hogy ’Paplak mellett lakik a Katika’? – Alázatosan jelentem őrmester úr, én írtam.– Igaz, hogy maga írta a ’Nem tudom az életemet hol rontottam én el…’ című dalt is? – Igenis őrmester úr. – És azt is, hogy ’Szeretem a kertet, mely a házad előtt virul’? – Azt is őrmester úr. A szolgálatvezető elégedetlenül csóválta a fejét: – Hát nem akadt arra keresztény ember?”

1945 májusában, az első között nyitó Pódium színpadán, mint konferanszié tért vissza a szélesebb nyilvánosság elé. 1950–51-ben ismét a Kamara Varieté tagja volt. Ez időszakban többször is nézeteltérése támadt a korabeli hivatalos művészetpolitikával szabad hangú, nyílt jelenetei, konferanszai miatt. 1951 szeptemberétől 12 éven át a Vidám Színpadon,1964-től a Tháliában, 1979-től a Kis Színpadon dolgozott kabaréírói és konferansziéi minőségben. Ezek az évtizedek tették felejthetetlen konferansziévé. De se szeri se száma az ekkor irt kabaré-tréfáinak. Hét könyvet írt a kabaréról, illetve saját életéről.

1986 szeptemberében hunyt el.

Képek:

1) Fiatalkori portré OSZMI archívum
2) Színházi Élet 1937. 3.
3) Munkaszolgálatosok kabaréja Mátészalkán. Kellér Dezső konferál. 1944. Magyar Színháztörténet 1920-1949 című kötetből. Magyar Könyvklub, 2005. 644. oldal.
4) Kellér Dezső konferál, OSZMI archívum