Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 157. rész – Festőművésznők

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon korábban időről-időre bemutattam egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. Most újra felveszem a fonalat, mert még sok nevet érdemes megőrizni az emlékezetnek.

Beck-Schwarz Elza
Festő, grafikus. (Bécs, 1887(8) április 26.-1952.) 

A Mintarajziskolában Révész Imre tanítványa, Bécsben Heinrich Knirr, Münchenben Adalbert Seligmann és Horovitz Lipót növendéke volt. 1906-tól 1908-ig és 1910-ben Nagybányán, a szabadiskolában tanult Iványi Grünwald, Ferenczy és Réti korrektúrájával. 1911-ben Rothschild-ösztöndíjat nyert egy nyilvános versenyen. Egy évvel később résztvevője volt a Pesti Napló 100 művésznőt, és azok egy-egy rajzát bemutató összeállításának.

Budapesten telepedett le, de dolgozott Münchenben, Olaszországban és Dalmáciában is. Az 1920-as években állandó kiállítója volt a Műcsarnok, a Nemzeti Szalon és az Ernst Múzeum tárlatainak. Ez az állandó, de komoly áttörést nem hozó részvétel a következő évtizedben, de még az 1940-es évek elején is folytatódott. A kiállításokról kevés ismertetés jelent meg, de ezekben Beck-Schwarz Elza neve mindig ott volt, „abszolút értéket képviselve”, ahogy egy értékelés jellemezte. Rajzaival az OMIKE három képzőművészeti kiállításán volt jelen.

A háború után jelentkezései ritkultak. Csoportos kiállításon vett részt 1946-ban és 1949/1950-ben.

Lukács Ágnes
Lukács Ágnes (Budapest, 1920. november 11. – 2016.) magyar festőművész, grafikus, középiskolai tanár. Lukács Gyula festőművész lánya.

A Terézvárosban született. Szerepelt 1926-ban a „Tehetséges magyar gyermekek seregszemléje” kezdeményezésben, ahol „elsőosztályú dicséret” volt az elismerés. Kamaszkorában több rajza is megjelent különböző napi- és hetilapokban. Középiskoláit a Mária Terézia Leánygimnáziumban és a Királyi Olasz Elemi és Középiskolában végezte.

1939-ben érettségizett, majd felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi István tanítványa volt. 1944-ben középiskolai rajz és művészettörténet szakos tanári oklevelet szerzett. Főiskolás korában több kiállításon vett részt. Tagja volt a Magyar Izraelita Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének és az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesületnek.

Az OMIKE kiállításain 1943-44-ben vett részt rajzokkal és festményekkel egyaránt.

1944 júliusában az auschwitzi koncentrációs táborba deportálták, ahol decemberig tartották fogva. 1945 áprilisában Salzwedelben szabadult fel. 1946-ban jelent meg a Szocialista Cionisták Pártja kiadójánál az Auschwitz, női tábor című rajzsorozatából készült album.

1945-től rövid megszakításokkal rajztanárként, 1948 és 1955 között a Pedagógus Szakszervezet politikai munkatársaként dolgozott. 1953-ban alapító tagja volt a Budapesti Pedagógusok Képzőművész Stúdiójának. Rendszeresen részt vett a Stúdió és a Székely Bertalan Kör kiállításain.

Rajzai megjelentek a Köznevelés, az Élet és Irodalom, a Magyar Nemzet, valamint a Kisdobos című újságokban. Éveken át illusztrálta a Rotterdamban megjelenő Esperanto című nemzetközi és a Hungara Vivo című magyar eszperantó folyóiratot. Kollázsain, grafikáin, festményein a koncentrációs táborok emlékképeit dolgozta fel.

Tauber Blanka
Festő. (Somorja, 1910. július - Cfat 1989.)

A Pozsony melletti Somorján, vallásos családban született. Festészetet és grafikát a prágai és a párizsi Művészeti Akadémián tanult. A Newyorki Figyelő 1990-ben, halála utáni búcsúztatójában sorolta fel pályájának állomásait:

„… származási országában, Csehszlovákiában, Brünnben, Pozsonyban, Besztercebányán, Nyitrán, Kassán, Moravska Ostraván, stb. rendezett önálló kiállításokat. Ezen kívül Bécsben, Budapesten, valamint Párizsban, ahol Fernand Leger stúdiójában képezte magát a modern festészetben.”

1936-ban a csehszlovákiai magyar lapok hívták fel a figyelmet a fiatal Tauber Blanka bemutatkozására. 1937-ben járt a Szentföldön, de még abban az évben visszatért szülővárosába. Korai munkáit, főként tájképeit sötét színek, expresszionista stílus és nehéz kontúrok jellemezték.

1942-ben az OMIKE Művészakció képzőművészeti kiállításán két képpel vett részt.

Egész családjával együtt Auschwitzba hurcolták, a családból csak ketten, nővérével együtt tértek vissza. A háború után Budapestre költözött, majd 1950-ben kivándorolt Izraelbe. Első önálló kiállítását a Tel-Aviv Múzeumban rendezték, 1951-ben.

Tauber Blanka a cfati művészkolónia egyik alapítója volt. 1951-ben elnyerte a Dizengoff-díjat. Olyan hihetetlenül szerény volt, hogy 1951-ben egy, az Új Keletben megjelent hirdetés kérte, jöjjön és vegye át a Dizengoff-díjat. Kolb Jenő néhány szóval így méltatta festményeit: „nála még a csúnya tárgyak is szépek lesznek”.

1970-ben a Nordau-díjat nyerte el. Számos önálló kiállításon mutatta be műveit Izraelben és külföldön. Haláláig aktív szereplője volt az izraeli művészeti életnek.

Képek:

1.) Beck Schwarz Elza fotóportré. www.geni.com
2.) Önarckép. Pesti Napló, 1912. december 25.
3.) Beck Schwarz Elza. Búcsú, 1942. MNG
4.) Lukács Ágnes igazolványkép. www.centropa.org
5.) Lukács Ágnes: Olvasó néni. MZsM 86.6 Szerepelt az OMIKE Művészakció IV. Képzőművészeti kiállításán, 1943-ban.
6.) Lukács Ágnes: Lágerélet (részletek). História 2011.
7.) Tauber Blanka fotóportré. Wikipédia
8.) Tauber Blanka: Tusrajz fiúról. 18 művész 8 rajz, Unitas Kiadás Budapest, 1942.
9.) Tauber Blanka műterem fotó. museum.imj.org.il