Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (116. rész) – Várnai Jenő

2022. Június 08. / 20:57


Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (116. rész) – Várnai Jenő

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

A Nemzet című újság 1892 júniusában számolt be arról, hogy a „vas utczai színészeti gyakorló iskola” énekosztálya nagyszámú érdeklődő előtt levizsgázott. A vizsgázó növendékek között volt az 1872-ben, Debrecenben született Várnay (máskor és máshol Várnai) Jenő. (A vizsgadarab a Szenes legény, szenes leány című „operette” volt.) Az akadémiai évek alatt már játszik Budapesten és vidéken is.

Várnai_Jenő wikipédia.hu (002).jpg

Pályáját a Népszínházban kezdte, ahova Porzsolt Kálmán szerződtette. 1899 őszén már Kassán játszott és ott volt 1903-ig. Következett egy kis kiruccanás Fiumébe, majd egy rövid szakasz Pozsonyban 1905-ig. A Sopron című lap márciusban számolt be Várnai jutalomjátékáról. „A kiváló színész teljes mértékben érdemli meg a közönség pártolását” – biztatott a lap. 1905 ősze már Aradon találja, ahol azután másfél évtizedig volt színpadon – gyakori Hódmezővásárhelyi kitérőkkel főként nyaranta. Aradon ünnepelték meg 1921 januárjában Várnai Jenő, „akinél nagyobb mestere a vidámságnak csak Pesten, a Vígszínházban jár a festett világ deszkáin” – írta a Vásárhelyi Reggeli Újság” – színészi pályájának 25 éves évfordulóján.

Várnai Jenő SzinhaziElet 1921. 41.pdf.jpg

1921-1924 között Budapesten, a Renaissance színház tagja volt. Sokszor játszott, főként vígjátékok karakter szerepeiben. 1924 tavaszán mutatták be itt Móricz Zsigmond Búzakalász című darabját, amelyben Várnainak egyetlen jelenete volt. Ez alkalomból a szerző a Színházi Élet-ben tárcát közölt a „kis” szereplőkről. Ebben írta Várnai Jenőről:

„Első próbára abszolút készen jött, mintha csak természetes formáját vette volna fel, saját életformáját: ebben a szóban minden benne van, ami odakint az élőkben, a mintaképekben ott van.”

Várnai Jenő és Kiss Irén Tolnai Vilaglapja 1922. január.pdf.jpg

1924 őszétől az Unió színházainál játszott (Belvárosi Színházhoz, Magyar Színház). Közben 1925 végén, a színházi dekonjunktúrában elhelyezkedni nem tudó színészek konzorciumot alakítottak és saját színházként létrehozták a Művész Színpadot. Várnai itt lépett fel, majd Miskolcon kínáltak neki szerződést egy évadra. Így 1926 őszétől újból az Unió-tag színházakban szerepelt. Folyamatosan játszott, de csak kisebb, sokszor néhány mondatos szerepeket kapott.

Várnai Jenő Tolnai Vilaglapja 1929. február.pdf.jpg

1930 januárjától formálisan nyugdíjba vonult. A Színészek Lapjából tudni lehet, hogy az éves járandósága 559 pengő volt. Az évad végéig tovább viszi a szerepeit a Belvárosi Színházban, majd ezt követően csak időnként tudott játszani az Operett- és a Belvárosi színházakban.

1933-tól jelentősen csökkent a fellépéseinek száma. Kapott lehetőséget még egyszer-egyszer a Bethlen-téri Színpadon, a Városi Színházban, a Király Színházban, a Magyar Színházban egyaránt. Időnként hallani lehetett a hangját a rádióban is.

1940-től lépett fel az OMIKE Művészakcióban. Először Hebbel: Judit című drámájában játszott, majd Bálint Lajos, Szomory, Szép Ernő és Ibsen darabok jöttek. Utoljára 1944 februárjában szerepelt a Goldmark-teremben Pap Károly Mózesének egy kis szerepében.

A második világháború után a Szabad Színházban és 1947-ig a Magyar Színházban játszott.

A Szabad Szó 1946 júniusában a következő hírt közölte:
„A budapesti színházak elhatározták, hogy egy-egy érdemes öreg nyugdíjas színészt ’gyermekükké fogadnak’, gondoskodnak ellátásáról. Az első örökbefogadás már meg is történt, az öreg [ekkor 74 éves – H. L.] Várnai Jenő bácsi lett a Magyar Színház ’gyermeke’.”

1961-ben hunyt el, Budapesten

Képek:

1.) Portré. wikipédia.hu
2.) Színházi Élet 1921. 41.
3.) Tolnai Világlapja 1922. január Renaisance Színház. „A jó fiú” című darabban Kiss Irénnel
4.) Tolnai Világlapja 1929. február

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek