2015. február 5-én, azaz ma kilenc éve, hogy 92 évesen elhunyt Schweitzer József, a neológia XX. századi történetének kimagasló tudósa, rabbija. Éppen hatvan éve, 1964-ben kezdett tanítani az OR-ZSE jogelőd-intézményében, az Országos Rabbiképző Intézetben, így tanítványai révén – akik közül többen is meghatározó alakjai a mai neológ hitéletnek – szellemisége ma is velünk él. Fakadjon áldás emlékéből!
Vannak olyan emberek, akiknek az arcára van írva, hogy milyen egyéniségek, és Schweitzer József éppen ilyen volt: a tekintetéből, egyetlen pillantásából is áradt a jóság, a jóindulat, a jóakarat, a bizalom a másik ember iránt, amit egyetlen szóval így lehetne összefoglalni: szeretet.
Igen, hatalmas szeretet áradt ebből a kicsinek és törékenynek tűnő emberből, holott lélekben nem volt sem kicsi, sem törékeny: belül a legerősebbek egyike volt, aki nagybetűs Rabbiként és nagybetűs Tanárként is maradandót alkotott.
Igaz, a maradandósága nemcsak műveiben és tanításaiban lelhető föl, hanem ott munkál a szelleme a tanítványaiban is, akik ma aktív rabbijai a magyar neológ zsidó közösségnek, s akiknek a tevékenységét jelentősen meghatározza az az egész életre szóló, kimeríthetetlen útravaló, amivel Schweitzer József főrabbi az útjukra bocsátotta őket.
A neológiában nem szokás a rabbi kezét megcsókolni, ennek ellenére örökre belénk éghetett az a fotó, amelyen egyik diákja látható, amint kezet csókol neki. A tanítvány arcán hála és öröm, a rabbi arcán komoly derű. Ezt érezzük mi is, amikor a neológia kimagasló egyéniségére emlékezünk: hála és öröm tölti el a szívünket és lelkünket, hogy ismerhettük őt, s részesülhettünk a belőle áradó jóságból és szeretetből.
Ma kilenc éve, hogy nincs közöttünk – de mindig is közöttünk lesz, míg csak emlékezünk rá.
