A Bródy Sándor által felfedezett Zsolt Béla 1895-ben született Steiner Béla néven zsidó családban Komáromban, és Budapesten hunyt el 1949. február 6-án. A Nyugat második nemzedékéhez tartozott. A vészkorszakot a Kasztner-vonat utasaként élte túl, ám a szintén zsidó származású felesége egész családját megölték. Az 1946-ban megjelent Kilenc koffer című, a nagyváradi gettóról szóló regénye az egyik első szépirodalmi mű a magyar holokausztról.
Zsolt Béla zsidó polgári családból származott, az édesapja ügyvéd, majd bankigazgató volt, aki korán elhunyt. Zsolt Béla magyar–latin szakos tanárnak készült, de az első világháború miatt félbeszakította tanulmányait és bevonult katonának. Az orosz frontra vezényelték, ahol többször is megsebesült. A nagyváradi katonakórházban lábadozva írt verseit a helyi lapok közölték, első verseskötete is ott jelent meg 1916-ban. Fiatalon lett az Erdély című újság szerkesztője, a Nagyváradi Napló, a Nagyvárad és a Nagyváradi Estilap munkatársa, majd 25 évesen Budapestre költözött, ahol Bródy Sándor felfedezte benne az igazi újságírót.
Írásai harcosak voltak, hiszen baloldali érzelmű, szocialista világnézetű volt. Budapesten dolgozott a Magyar Hírlapnak, Az Ujságnak, majd A Toll című radikális irodalmi lapnak. 1939-től a zsidótörvények miatt nem folytathatta újságírói pályafutását, de továbbra is publikált; 1942-ben kiadta cikkei gyűjteményét az időközben Magyarországhoz visszatért Nagyváradon.
1943-ig tizenegy regénye, három novelláskötete és öt színdarabja jelent meg.
1942. július 16-án behívták munkaszolgálatra. Előbb Vácra, majd a megszállt Ukrajnába vezényelték, volt sírásó és kocsis is. 1943. október 30-án a kegyetlen bánásmódjáról hírhedt nagykátai munkaszolgálatos századhoz került. Innen úgy sikerült elkerülnie, hogy a honvédelmi miniszter személyes közbenjárására izgatás és rémhírterjesztés vádjával letartóztatták és elítélték, így börtönbe kellett vonulnia. A budapesti Margit körúti börtönből 1944 januárjában szabadult. Magyarország német megszállása után feleségével a nagyváradi gettóban kerestek menedéket. 1944 júliusában a Kasztner-vonattal Bergen-Belsenbe, majd Svájcba került. Ezalatt felesége egész családját megölték az előző házasságából származó lányával együtt.
A második világháború befejezése után, 1945 júliusában már betegen tért haza Magyarországra. Augusztusban a frissen alakult Magyar Radikális Pártnak előbb tagja lett. Az 1945-ös helyhatósági választásokon bekerült a fővárosi törvényhatósági bizottságba, az 1945-ös országgyűlési választásokon azonban pártjával együtt csúnyán leszerepelt.
1946-ban megírta utolsó regényét, a „Kilenc koffer”-t, melyben a nagyváradi gettó életét írta le saját életén keresztül, 1947-ben pedig a Nemzeti Drogéria című színművét. Ekkoriban már folyamatosan betegeskedett, 1947-es írásainak, cikkeinek, műveinek többsége már szanatóriumban íródott.
Ma 75 éve halt meg, sírja a Kozma utcai zsidó temetőben található.
Forrás: Wikipédia