A lélek gyengéd vigasztalója: Erős Ferenc pszichológus halálára

Se pszichológusnak, se jó embernek nem volt könnyű lenni akkor, amikor neki adatott élnie a világon, alig több mint 73 évet. De ő jó emberként volt igazán jó lélekgyógyász kutató. Mindig mosolygott, pedig rengeteget tudott a világról. Sokat tudott az emberekről, mégis szeretett minket.

A holokauszt utáni első nemzedékben, az első évben született, zsidóként, Magyarországon. Érzékeny volt és okos, az kezdte érdekelni, ami a háború után rengeteg társadalomkutatót: miért engedelmeskedünk szörnyű parancsoknak, miért érezzük jól magunkat erős vezetők közelében, lehet-e máshogy is társadalmat szervezni, vagy csak erőszakosan és elnyomóan? Lehetségesek-e szereteten, partnerségen, bizalmon alapuló közösségek? Tudunk-e máshogy tájékozódni, mint az előítéleteinktől vezetve? Mit hoz magával, mit és hogyan őriz a lélek, mit fojt el, hogy visszaengedje később uralomvágyként, félelemként, dominancia-igényként? Hogyan szabadulhatunk fel a múltunk, az elfojtásaink uralma alól, hogyan fordíthatjuk teremtő munkává, kreativitássá, hogyan lehetünk önmagunkká? Hol a boldogság, amelyet érdemelnénk, Isten képére teremtett emberi lények, hol van az a világ, amelyet nem a félelmek mozgatnak, a félelem, a gyűlölet és az agresszió körforgása?

Radikálisan volt szelíd, egy sajátos zsidó szellemiség szülötte, aki még a lélektanban is a rejtett intézményes elnyomás formáit kereste, kritikai szemléletű és kedves mosolyú, mindent leleplező, átlátó és mindent megértő ember. Aki mindenkinek el tudta magyarázni, mi foglalkoztatta, a legbonyolultabb dolgokat a legemészthetőbb formában. Pszichológiai bestsellereket produkált, például és elsősorban A társas lény, Elliot Aronson híres munkájának fordítását. Mert még író is volt és mesélő, humoros, könnyed, biztos kezű, páratlanul jól tudott magyarul, úgy idomultak a szavak hozzá, ahogy azok is rögtön megszerették, akikkel beszélt. A vad világ körülötte szelíddé változott. Élte e rossz világot, de mindig tudta, mit kell tenni érte, hogy legalább kicsit más legyen.

Volt egy boldog időszak, közvetlenül a rendszerváltás előtt és után, amikor a szellem vágyott szabadsága, a lazuló Kádár-rendszerben és a beköszöntő új világban, úgy tűnt, nem csak közel volt hozzá, nem csak benne volt meg bátor természetességgel, hanem körülötte is. Ekkor tanított Pécsett azon a sajátos bölcsész-társadalomtudós tanszéken, amely egyszerre volt esztétika, lélektan és filozófia, a legkiválóbb, legnyitottabb, egymás iránt is legnyitottabb szellemek társaságában. Ki-ki, amit szívébe rejtett, nyitott szemeknek tárhatta ki azt. Ilyen közegekben tudott jól élni és volt tehetsége hozzá, hogy ilyen közegeket alakítson ki maga körül.

Amerre járt, közegek teremtek körülötte, része és szerencsés alakítója volt a pesti liberális közegnek, a belső kerületek utcáiról is igazán hiányzik majd az ember, akivel kéthetente össze lehetett futni a sarkon mosolykúrára, és ha megkérdezte, hogy vagy, olyan volt, mintha tényleg érdekelné. A kérdésfeltevései radikálisak voltak, baloldaliak, kapcsolatban állt a társadalomjobbító fiatalokkal a Társadalomelméleti Kollégiumból, dolgozott velük, de a habitusa tényleg liberális volt. Érdeklődő, kíváncsi másokra, mindig tanulni kész. Nagyon tudott figyelni és így is olvasott, ezért volt páratlan fordító, pontosan visszaadta, ami a tudós könyvben állt, aztán közben meg is magyarázta a sorok között, mintha beszélgetne, mintha a sarkon összefutott volna az olvasójával.

Pécsről hozott legfontosabb barátsága Stark Andráshoz fűzte, aki épp úgy imádta a pszichoanalízist, a költészetet, Freudot és József Atillát, mint ő. Az, amit szívedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt-programja közös erőfeszítésükké vált. A másodgenerációsok, a holokauszt árnyékában felnövők megszólaltatása. Stark András a pécsi hitközség lelke volt egész életében, kötődött a zsidó valláshoz, volt hová kapcsolódnia, Erős Ferencnek pedig ő volt a kapcsolat. A lélekgyógyászatban felhasznált zsidó érzékenység, a másodgenerációsok figyelme barátságuk és szakmai figyelmük meghatározója volt, barátságuk és szövetségük a magyar lélektudomány történetének önálló fejezete lesz.

Versei, játékos önéletrajza, mind egy olyan emberé, akiből nem lehetett kiölni a kíváncsi életszeretetet, aki az írást, a beszélgetést, a társiasság minden megnyilvánulását terápiának tekintette. Jól érezte magát velünk, pedig kevesen tudták jobban nála, milyenek vagyunk. Bölcs, öreg mesélő volt, a történetekről is úgy tudta, gyógyítják a lelket. A szabadulást kereste, kutatásban, politikában, irodalomban egész életében.

Stark András azt remélte, még sok évtizedig zajlik kettejük gyógyító, egymást és minket gyógyító beszélgetése, amikor 2017-ben Erős Ferencet köszöntötte. Aztán az év égén Erős Ferenc búcsúztatta őt a Szombatban. És most mi köszönünk el Erős Ferenctől, akinek nem halljuk többé megfontolt meséit, nem érzékeljük jelenléte vigaszát, nem üzeni távolodó alakja, hogy nehéz, persze, nehéz elbírni, amit vinnünk kell itt, de azért minden rendben van, vagy rendben lesz. Hátha végül tényleg rendben lesz minden. 

Áldott az igaz bíró, aki magához vette Dr. Erős Ferencet.