Történész vita: Lehet-e emléktáblája egy Wehrmacht-tábornoknak Budapesten?

2018. Január 19. / 13:23


Történész vita: Lehet-e emléktáblája egy Wehrmacht-tábornoknak Budapesten?

A budapesti gettó fölszabadításának 73. évfordulója kapcsán ismét a nyilvánosság előtt folytatódhatott az a történészvita a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szervezésében arról, hogy Gerhard Schmidhuber német tábornoknak volt-e szerepe az úgynevezett budapesti gettómentésben, s ha volt, akkor vajon a Wehrmacht főtisztje méltó lenne-e arra, hogy személyesen az ő tiszteletére emléktáblát állítsanak a fővárosban.


Az ügy előzményei amilyen régóta ismertek, ugyanolyan régóta tisztázatlanok, aminek az az oka, hogy a történészeknek rendkívül kevés forrás áll rendelkezésükre, ráadásul ezek a források nem kétségbevonhatatlanul megbízhatók. Így maga a gettómentés sem hiteles dokumentumokkal alátámasztott történelmi tény, hanem logikus következtetésekre alapozott hipotézis. Ami biztos: létezik két tanúvallomás, amelyekből az következtethető ki, hogy magyar nyilasok és német katonák 1945. januárjában a zsidók legyilkolása céljából támadást készítettek elő a gettó ellen, mielőtt a szovjet csapatok odaérnek. Az egyik tanú erre Szalai Pál, a nyilaskeresztes pártnak a rendőrséghez kirendelt összekötője, aki későbbi kihallgatásai során azt vallotta: amikor tudomást szerzett az akcióról, telefonon fölhívta Gerhard Schmidhuber vezérőrnagyot, a Wehrmacht 13. páncélos hadosztályának parancsnokát, Pest város német katonai vezetőjét. Ezután a tábornok megakadályozta a támadást, mivel egy német katonát letartóztatott, a gettó bejárataihoz pedig a saját páncélos egységeit vezényelte védelem gyanánt. A másik tanú Kubissy Béla rendőrfelügyelő, aki később szintén azt állította, hogy támadás készült a gettó ellen, és ennek megakadályozására Szalaival együtt lépett kapcsolatba Schmidhuber tábornokkal.

Mivel ezek a tanúvallomások megbízhatatlanok, a konkrét dokumentumok száma pedig csekély, a történetet utólagosan többféle módon lehet rekonstruálni.

Az egyik, leegyszerűsített olvasat szerint Gerhard Schmidhuber pozitív szerepe a gettómentésben elvitathatatlan, hiszen ha esetleg nem is vesszük figyelembe Szalai és Kubissy zavaros vallomásait, az tény: 1945. január 16-17-én, vagyis a gettó fölszabadítása előtti órákban a német tábornok valóban letartóztatott egy német katonát, s valóban Wehrmacht-katonák érkeztek a gettó bejárataihoz.

A másik, hasonlóképpen leegyszerűsített olvasat az, hogy az ostrom után büntetőeljárás alá vont Szalai és Kubissy a saját szerepüket hazugságokkal felnagyították, jobb színben tüntették föl saját magukat. Ami pedig Gerhard Schmidhubert illeti: a tábornok a haláláig, azaz 1945. február 11-ig a náci német birodalmat szolgálta, a gettómentésben játszott szerepe nem bizonyított, így nem is érdemel Budapesten emléktáblát.

t__rt__n__szvita_2.jpg

A Kazinczy utcai Kazimír Bisztróban csütörtökön este tartott összejövetelen Pető Péter, a 24.hu felelős szerkesztője kérdezte Ungváry Krisztiánt, a korszak egyik jeles kutatóját. Pető Péter leginkább azt firtatta, hogy tudunk-e eleget Gerhard Schmidhuberről ahhoz, hogy helye legyen a magyar nemzeti emlékezetben, s vajon hol húzódik az a határ, ami egy háborús helyzetben elválasztja a rosszakat a jóktól. Azaz ha a német vezérőrnagy valóban megmentette a budapesti gettót, akkor ennek pozitív fényében vajon mellékesnek lehet-e tekinteni azt a tényt, hogy tábornokként a náci német birodalmat szolgálta az utolsó leheletéig?

Ungváry Krisztán elmondta, hogy ő maga nem általában a Budapestet a szovjetekkel szemben védő német katonáknak, hanem Gerhard Schmidhubernek állítana emléktáblát. Szerinte ugyanis a rendelkezésre álló csekély, és valóban nem száz százalékosan megbízható források alapján valósan lehet következtetni arra, hogy a tábornok igyekezett menteni a menthetőt. Mint mondta, Gerhard Schmidhuber nem volt náci meggyőződésű. Emberséges katona volt, akinek szerepe volt abban is, hogy a Szabadság téren zsidókat gyilkoló nyilasokat megfékezzék, oda ugyanis kirendelt egy páncélos egységet.

Ungváry Krisztián kifejtette: maga Gerhard Schmidhuber nem vett részt tevőlegesen zsidók legyilkolásában, továbbá a Wehrmacht tábornokaként jogilag nem követetett el háborús bűncselekményeket, ez azonban nem menti föl azokat a Wehrmacht-katonákat, akik részt vettek vérengzésekben például Jugoszláviában. A történész kitért arra is: egy, Gerhard Schmidhuber tiszteletére állított emléktábla azt hirdethetné, hogy a történelem nem fekete-fehér, és igenis léteznek olyan történeti kérdések, amelyekben Magyarországon konszenzusra lehetne jutni. Ilyen konszenzus révén a német tábornokot a magyar emlékezetkultúra részévé lehetne tenni, aminek szerinte az lehetne az eredménye, hogy több áldozatot el lehessen siratni. Ezt a munkát szerinte nem a magyar társadalom egésze, hanem a szellemi elit végezheti el, hiszen az emlékezetkultúra alakítása nem tömegrendezvényeken zajlik, hanem az értelmiség diskurzusaiban. Ezt a célt szolgálja, hogy Hősök? címmel jelenleg egy olyan köteten dolgozik, amely száz német, a második világháború alatt Magyarországot megjárt katona portréját tartalmazza, többek között Schmidhuber tábornokét.

t__rt__n__szvita_karsai.jpg

Az est egyik fontos mozzanata volt, hogy a közönség soraiból szólásra jelentkezett Karsai László (képünkön) történész, a kiváló Holokauszt-kutató, aki nem csak az Ungváry által sorolt források, tanúvallomások, adatok megbízhatatlansága mellett érvelt, hanem kétségbe vonta az azokból kikerekíthető hipotézist és rekonstrukciót is. Karsai szerint a két koronatanú, Szalai és Kubissy a kihallgatásaik során össze-vissza beszéltek, bizonyítható, hogy több alkalommal nem mondtak igazat, sőt, még az sem igaz, hogy Szalai telefonon beszélt volna Schmidhuber tábornokkal, elvégre nem is tudott németül. A történésznek az a véleménye, hogy megalapozatlan, zagyva tanúvallomások alapján Schmidhubert nem szabad piedesztálra emelni. Karsai László végső következtetése szerint Schmidhuber nem érdemel emléktáblát Budapesten, hiszen a példásnak mondott katonai tevékenységével éppen ahhoz járult hozzá, hogy a főváros minél tovább német kézben legyen, ami sokkal több halálos áldozatot követelt, mintha Schmidhuber föladta volna a már teljesen reménytelen harcot.

Az est során fölmerült kérdésekhez többen hozzászóltak, köztük olyanok is, akik részesei és elszenvedői voltak az eseményeknek. Így akadt olyan hozzászóló, aki pontosította azt a beszélgetés folyamán elhangzott fölvetést, miszerint a kortársak már használták volna a „nagygettó” és „kisgettó” elnevezéseket. Szerinte ezek újabb keletű kifejezések, ugyanis az emlékei szerint a korszakban az előbbit egyszerűen csak gettónak hívták, az utóbbit pedig védett házaknak.

A német tábornok kapcsán a közönség soraiból egy résztvevő úgy fogalmazott: ha a Holokausztot illetően a magyar társadalmi közmegegyezés minimumának az volna az egyik feltétele, hogy legyen-e Gerhard Schmidhubernek emléktáblája, akkor ő akár ezt is támogatná. Ha ez volna a megbékélés ára, mondta, akkor ezt az árat vállalni lehet.

K. Zs.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Közélet
Carl Lutz nyomában sétálhatunk Pesten
2020. Szeptember 04. / 16:59

Carl Lutz nyomában sétálhatunk Pesten

Hírek, lapszemle
Növekedett Izrael népessége az elmúlt egy évben

Kommentek