Rabbijaink és világi vezetőink közös nyilatkozatban tiltakoznak a szövetségünket ért támadások miatt

2021. Április 21. / 11:38


Rabbijaink és világi vezetőink közös nyilatkozatban tiltakoznak a szövetségünket ért támadások miatt

Alulírottak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) neológ rabbijai és választott vezetői ezúton tiltakozunk a Mazsihiszt ért támadások és megosztási kísérletek miatt.

Tiltakozunk minden olyan szándék ellen, amely a Mazsihisz rabbijainak, kántorainak, vallási és világi dolgozóinak, választott vezetőinek munkáját, eredményeit hitelteleníti.

Elutasítunk minden olyan szándékot, amely a Mazsihisz számára jogszerűen biztosított források bármilyen módon történő csökkentésére irányul.

Tiltakozunk minden olyan kijelentés ellen, amely a Mazsihisz társadalmi súlyát és a magyar zsidóság érdekében végzett tevékenységét nem a valóságnak megfelelően kezeli.

Elutasítunk minden olyan szándékot, amely a Mazsihisz, az EMIH és a MAOIH által a 2012. évben kötött, az örökjáradék elosztásáról szóló megállapodást semmibe kívánja venni.

Ezzel szemben határozottan kijelentjük:

A Mazsihisz rabbijai, kántorai, vallási és világi dolgozói magas színvonalú vallási, oktatási és gondozási munkát végeznek. A pandémia idején segítséget nyújtunk a rászorulóknak és a holokauszt túlélőinek, fenntartjuk intézményeinket, online hitéletet szervezünk, és részt veszünk az állami oltási programban. Minden magyarországi zsidó származású ember számára nyitottak és befogadóak vagyunk, elismerjük a más zsidó felekezetek szabadságát és létjogosultságát.  

Deklaráljuk, hogy a Mazsihisz a fent felsorolt tevékenységeket továbbra is hitéleti alaptevékenységként kívánja végezni. Rabbijaink hivatásának lényege a modern vallásos zsidóság, a hagyományőrző neológia megtartása – ahogyan ezt a XX. század nehéz évtizedeiben elődeik tették.

Magyarország legnagyobb zsidó felekezete a Mazsihisz. Az általa ellátott feladatoknak és súlyának megfelelően részesül a forrásokból, azokkal transzparensen és felelősen bánik, azt a közösség javára fordítja.

Mi, a Mazsihisz rabbijai és vezetői éppen ezért értetlenül állunk az elmúlt időszak jogtalan támadásai előtt. Határozottan visszautasítunk minden gyengítési és megosztási szándékot, kijelentjük, hogy a jövőben is egységesen, rabbik és világi vezetők összefogva a magyar zsidóság érdekében végezzük feladatainkat.

A Mazsihisz rabbijai részéről:
Deutsch Péter, Deutsch László, dr. Frölich Róbert, Fináli Gábor, Kardos Péter, Markovics Zsolt, Radnóti Zoltán, Radvánszki Péter, dr. Schőner Alfréd, Szerdócz Ervin, Totha Péter Joel, dr. Verő Tamás

A Mazsihisz világi vezetése részéről: 
Baneth Péter, Büchler András, Csillag Barnabás, Goldmann Tamás, Heisler András, Horváth József, Mester Tamás, Nádel Tamás, Tordai Péter, Vadász Magda, Várnai György    

Budapest, 2021. április 21. / 5781. Ijjár 9.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Adakozás – elfogadás
2024. Február 15. / 10:02

Adakozás – elfogadás

Mazsihisz hírek
Andor Grósz: To this day, it is painful to face what happened
Mazsihisz hírek
Katarina von Schnurbeinnel tárgyalt a Mazsihisz elnöke