Mai szülinapos: Szántó Piroska és a 110 éves Ámos Imre két magyar zsidó képzőművész

Szántó Piroska valóságfelettien izzó színvilágú képeiből az elmúlástól sem zavart életöröm maradt ránk, az ember által formált természet melankolikus eufóriája, kortársa, a magyar Marc Chagall lebegő figurái a megváltás, az Ég felé keresnek utat a közelítő pusztulás elől.

sz__nt_____mos_12_07.jpg
Szántó Piroska, Ámos Imre

A század elején született zsidó lányok és fiúk, az emancipáció második-harmadik nemzedéke már nem volt híve a régi Magyarországnak, ahogyan hívei voltak anyáik és apáik. Az ő anyanyelvüket már Ady Endre tanította nekik és egy új, modern, még nem létező, igazságos Magyarországot tekintettek a hazájuknak. Fellázadtak liberális, a Monarchiát otthonuknak tekintő apáik ellen. Szántó Piroskát is a modernitás izgatta a képzőművészetben és a politikában egyaránt: az avantgarde és a szocializmus.

A Szocialista Képzőművészek Társaságában alakult ki világa, ez formálta figyelmét és érzékenységét, továbbá a nagy zsidó mester, Vajda Lajos művészete, róla itt írtunk.

Színei harsányak, nyersek és lázadóak voltak, az ember által alakított természet embertől ihletett és Istentől adott szabadságának keresztezése foglalkoztatta fiatalon is, a hatalmas kukricatáblák kollektív élete: a nap ereje, a nyár elevensége. Az ő forradalmi lendületük egy olyan korszakban tombolt, amikor a világ felett sötét árnyak gyülekeztek, Európa másfelé ment akkor is, mint az ő vágyaik, végzetesen másfelé. Az a félszeg, csúnyácska fiú, aki udvarolni próbált neki, nem egyetlenként, Vas István költő jobban látta ezt, verseiben hideg szkepszis szólítja meg Szántó Piroskát.

„Már beborult. Csavarogsz-e Budán még? Én sem igen.
Drága barátném, hol van a nyár? Csak a képeiden?”

A nyár visszaszorult a világból Szántó Piroska festményeinek színeibe. Mivel mindketten megmaradnak, megpróbálják újra megkeresni az új világot, amelyről Adytól hallottak még, gyerekkorukban és megkapják helyette az ’50-es éveket.

„Hol vannak már húsz év előtti eszméink? Megvalósulóban” - kommentál Vas fanyarul. És fanyarságból bőven jutott Szántó Piroskának is, írásban is finom és gúnyos ecsetvonásokkal vázol jellemeket, két-három vonallal mindenkit megmutat, ragyogó és informatív portrékat ír a nagy kortársakról, például Ottlik Gézáról, aki a Világ Igazaként a férjét megmentette és önmagáról. Tovább ragyogtak a vetések a képeken, megjelentek az illusztrációi, amelyekből talán a leginkább ismerhetjük, például a Radnóti Miklós-köteteinkben. A színek az évek múlásával egyre élesebbek. És megjelenik a szentendrei kert, ahová az ifjúság kötődik és az időskor is Szentendréhez kapcsol már. Most az életút tele közelít és újra kinyílik a képeken a tavasz, a veszélyeztetett tavasz.

Csapzottan tarka lett az a fényteli kerted,
Későn süt fel a nap, hamar homálylik,
Elfagytak, feketednek
Napraforgóid, dáliáid,
Még nyílnak, őszien égnek – már nem sokáig –
Napszomjas, késő helianthusok:
Az elmúlásból is itt körül az világít,
Ami nekünk meg nem adatott.

Vas István verse olyan, mint egy Szántó Piroska-kép, lassan összefonódik az, amit mindketten csinálnak.

„A rohamosan pusztuló népi kultúrával és a tradicionális morális értékek felszámolódásával való szembesülés inspirálta az 1960-as évek végétől kezdődően esendő útszéli keresztekről, meggörbült pléhkrisztusokról, málladozó temetői piétákról lapidáris egyszerűséggel festett csoportját” – írja a wikipédia. Minden, ami él, mint hajdan a nyár és a budai séták, minden, ami él, de tudható, hogy már nem sokáig, Szántó Piroska képeibe költözhet.

A rendszerváltás utáni évtizedben mennek el, az elején Vas, azután Szántó Piroska a végén. És továbbra is világítanak a színek a művészet megváltásában.

„És érthetetlen szenvedésed
Hétszer boldog szépségre válik:
Mosolyodban kinyílnak a régen semmivé lett
Napraforgóid, dáliáid.”

Szántó Piroska pályája egy darabig együtt haladt Szentendre ihletésében Anna Margitéval, Ámos Imre feleségével. Velük tavaly foglalkoztunk, Ámos Imre 109. születésnapján.

Legyen áldás az emlékük.