Mai születésnapos: Salamon, Béla, egy nagylábú kisember

Olyan volt a színpadon, mintha ő sem értené, hogy kerül ilyen finom helyre. Ő volt a megtestesült, ízig-vérig kispolgár, aki igazságot szolgáltatott ennek a sokat szidott osztálynak. Elbűvölően csúnya óriáscsecsemő, a világ legzseniálisabb futballszurkolója, az MTK leghíresebb drukkere, Kellér Dezső és Nóti Károly állandó színésze.

Kárpátalján (Beregrákoson) született, szegény zsidó családban, apukája kiskereskedő volt. Ő maga az elemi hat osztályát kijárta ugyan Berettyóújfalun, de a húga az üzletbe kellett besegítsen, neki ez nem adatott meg. 

Nagy tervekkel küldték fel Pestre, orvost reméltek faragni belőle, de aztán végül textilessegéd lett a Nemzeti Színház közvetlen szomszédságában: néha be kellett vinnie ezt-azt a próbákra, ahol tátott szájjal nézte a híres színészeket. Erről a jó helyről eltanácsolták, amikor végzett, mert nem mutatott jól a szinte karikatúraszerűen csúnya, esetlen fiú a hatalmas lábaival, a kacsázó járásával a jó házból való kuncsaftok előtt, nem lehetett „kirakatba” tenni. A színpadon azért megfelelt, legalábbis a Szabók Szakegyesületének amatőr előadásain.

Sokszor futott neki a színészi pályának, egy ízben szerepe szerint aludnia kellett és ő komolyan vette az instrukciót és az egész napi munkától fáradtan, műkedvelő színészként tényleg aludt egy nagyot az előadás alatt, a rövid szerepére sem ébredt fel: fergeteges sikert aratott, de azért nem nagyon marasztalták a társulatnál. Pedig ez volt az ő egyetlen és igazi szerepe: a reménytelen civil, az örökké láb alatt lévő kívülálló. Annyira civil volt és olyan civil volt a színpadon, amilyen kedves szerzője, Rejtő Jenő Vanek ura az idegenlégióban (Rejtő álkalandregényei telis-tele vannak bohózat és kabaréfigurákkal).

Az első kiugrása 39 éves korában, 1922-ben következett el Szőke Szakáll Vonósnégyesében: négy szerencsétlen, egymástól függetlenül úgy tesz, mintha tudna zenélni, hogy elszórakoztassa vacsora közben a nagyságos úr becses családját, remélve, hogy a másik három tényleg képes megszólaltatni a hangszerét. Emlékeznek? A magyar zsidó szíveknek oly kedves „szintén zenész” benyögés is innen van. Szőke Szakáll távozása előtt Salamon Bélára hagyta a jogokat, csak ezután ment el világkarriert csinálni, a jelenet többször is kisegítette Salamont a pénzzavarából.

A 39 évesen feltűnt, fiatal tehetséget másfél évtized tündöklés után – bemegy és mielőtt megszólalna, né mán, a Salamon, mindenki dől a röhögéstől – leparancsolják a színpadról, túl az ötvenen a zsidótörvények. A Goldmark-teremben játszik az OMIKE Művészakciójának segítségével néha, nálunk, aztán van egy állítólagos fellépése ’44-ben a csillagos ház értő és a nyilas pártszolgálatosok eleinte értetlen közönsége előtt: „Mondja, Salamon, mennyi idős maga?” – kérdezte tőle a fáma szerint egy kabarérajongó nyilas találkozásuk alkalmával. „Hatvan éves leszek” felelte pontosan és készségesen az 59 éves színész. És mondja, leszek? – érdeklődött utána szelíden. Lett, hála Istennek. Túlélte ezt az évet is és még két évtized adatott neki a létező szocialista kabaréban és az MTK-pálya lelátóján.

Ez pályája legnagyobb korszaka, alighanem azért, mert öregnek született, koravén, folyton panaszkodó, semmit nem értő, 48-as lábú óriáscsecsemőnek. Ő volt a múlt rendszerben reménytelenül megragadt kispolgár, a Papap, aki helyezkedik, Pomócsi bácsi, aki teljesen elszakadt a dolgozó tömegektől. Csakhogy nem őt állították pellengérre, igenis neki volt igaza: ő volt a szocializmusban is semmibe vett, szegény kispolgár, akihez nem a rendszer, hanem a kabaré volt hű.

A „szintén zenész” mellett számtalan másik szállóigévé lett vicc őrzi az emlékét, ott van a „Lepsénynél még megvolt” és a „Ha én egyszer kinyitom a számat”.

Bár textilessegédként szervezett focicsapatot, a futballban is főleg kívülállónak volt jó, szurkolónak, civilnek a pályán. Minden idők legnagyobb MTK-drukkere is ő volt minden egyéb érdeme mellett.

Az utolsó estéjét a színházban töltötte, méghozzá a színpadon: kijött a kórházból, visszavette az utolsó szerepét, learatta a tapsot, visszavette a pizsamáját, taxiba ült és a kórházban, mint aki jól végezte dolgát – jól is végezte – meghalt. Civil volt: ez volt az egyetlen színpadias gesztusa egész életében.

Már lassan 52 éve, hogy elbúcsúzott. Ma lenne 132 éves.