Kácsor Zsolt: Harmonia Infernalis

Nádas Péter páratlan remekművet tett le az asztalra, s az be is szakadt alatta. Világló részletek – Emléklapok egy elbeszélő életéből I-II. Jelenkor Kiadó, 2017. 1212 oldal, 7999 forint.

A Világló részletek hideglelősen objektív hangú, szenvtelen módszerességgel élveboncoló könyv Nádas Péter magyar író gyermekkoráról, az önismeretről, a személyiség kialakulásáról, a tudat magára ébredéséről és megvilágosodásáról, a közvetlen családtagjainkhoz fűződő, bonyolult kapcsolatrendszerünk kibogozhatatlan szálairól, a kora gyermekkori emlékek önkényes rendszerbe szedhető rendszerezhetetlenségéről, az emberi szeretetről és a szeretet hiányáról – ráadásul mindez egyes szám első személyben, Nádas Péter magyar író által pokolian hűvösen elbeszélve.

Nem tudtam letenni ezt a könyvet, az áprilisi könyvfesztiválra megjelent két vaskos kötetet azért olvastam el ilyen gyorsan. Korábban olvastam belőle részleteket itt-ott, s már nagyon vártam, hogy végre könyvalakban is megjelenjen – igaz, arra nem voltam felkészülve, hogy a szöveg ennyire hosszú lesz. Hülyén venné ki magát, ha a valaha élt legnagyobb magyar írók egyikének éppen én, léhűtő firkász adnék tanácsokat, de ennek a műnek jót tett volna, ha rövidebb, mert helyenként az az ember érzése, hogy a szöveg túl van írva. Csakhát ettől még az, ami: remekmű. S attól az, amilyen. Ha én lettem volna a kötet szerkesztője, nem tudtam volna eldönteni, hogy hol is húzzak belőle. Hol csonkítsak meg egy olyan könyvet, amilyenhez hasonló még nem íródott a magyar irodalomban?

Nádas Péter abból indul ki, hogy a tudat szerkezete, vagy inkább annak kerete vagy hálója már nagyon korán, a születés után pár évvel kialakulhat, s az észlelés erre a keretre, erre a hálóra aggatja föl azokat a fogalmakat, amelyeket az elme majd csak később képes értelmezni. Nádas a fogalmi és tapasztalati gondolkodás eredetét keresi, a szavak, és a szavak által leírható jelenségek, fogalmak, tapasztalatok, észleletek megszületésének és értelmezhetőségének határvidékén kutatva jár a megismerés ösvényein. E belső világ alaprajza a külső világ lenyomata, Nádas Péter tehát precízen elmeséli nekünk, hogy élete első tizennégy évében milyen is volt az a bizonyos külső világ. Ha eddig azt hittük, hogy a jelenségvilág leírhatatlan, akkor tévedtünk: Nádas bizony leírja, s szerencsétlen sorsú, a történelem által megtépázott, meghurcolt, zsidó gyökerű családja történetéből egy egész század története, borzalma, embertelensége kerekedik ki.

De azt kell mondjam: roppant zavarba ejtő volt számomra az olvasás során, hogy a leírásban Nádas nemhogy önmagát nem kíméli, de a saját családtagjait sem. Akit fölhelyez a boncasztalra, annak nincs kegyelem, legyen akár apa, anya, nagyapa, nagymama, keresztény, zsidó, kommunista, nem kommunista. Az elbeszélő mindenkit fölmetsz, szétszed, lemér, megmér, kielemez és megítél. Nem élvezetből és rosszindulatból csinálja. Tudományos alaposság vezeti, s e megfontolásból Nádas nem ismer pardont. Megtörtént velem, hogy olvasás közben zavartan elfordítottam a fejem, mert hirtelen úgy éreztem magam, mint egy kukkoló, aki egy vadidegen család hálószobájában leskelődik.

Holott ahol az olvasó leskelődik, az nem más, mint Nádas Péter agya. Furcsa érzés, mert ezt az agyat az életmű eddigi munkáiban a fikció jótékony szövete, burka takarta el. Most azonban ez a burok eltűnik, s föltárul előttünk Nádas Péter, a privát személy maga, akinek elege lett a fiktív elbeszélők varázslatos, a valós alkotói személyiséget láthatatlanná tevő köpenyéből, levetette hát ezt a csodatévő ruhát, s elénk lépett: mezítelenül. Az emléklapokat író elbeszélő nem győzi hangsúlyozni, hogy itt valóban Nádas Péterről, s nem egy fiktív alakról van szó, olyannyira, hogy ez (szimbolikus módon) még az iniciálékban is megjelenik: az első kötet első mondata nagy N, míg a második kötet első mondata nagy P-vel kezdődik.

A Világló részletek nagyon sok történelmi- és magánszemélyt megidéz, politikusokat éppen úgy, mint írókat Vas Istvántól kezdve Mészöly Miklóson át Forgách Andrásig. Alig vártam hát, hogy olyan mondatokra leljek, amelyben fölbukkan Esterházy Péter, akit Nádas Péter nemhogy barátként, de édesöccseként szeretett.

De csalódnom kellett: Esterházy nincs sehol.

Holott apropó lett volna rá, tekintettel arra, hogy szóba kerülnek a szövegben arisztokraták, s szóba kerülnek, mint említettem, írókollégák. Nem beszélve arról, hogy a szavakkal, fogalmakkal, szókapcsolatokkal való szöszölés, babrálás (EP kedves szavai) Esterházynak is sajátja volt. A szöveg bő áradásában nem találtam magyarázatot Esterházy feltűnő hiányára, de olvasás közben egyszerre csak fölrémlett bennem, hogy a Világló részletek I-II. voltaképpen úgy is fölfogható (mármint számomra), mint a Harmonia Caelestis ellenpárja. Az is saját családtörténet, ez is. Az is megidézi a történelmet, ez is. Az is játszik a szavakkal, ez is. Az is remekmű, ez is. Az is monumentális, ez is. S arra jutottam, hogy mivel ennek az irodalmi kettősnek Esterházy a főúri, Nádas meg a polgári fele, Esterházy után Nádas most megírta a saját harmóniáját. Esterházy nagy műve mennyei derűt áraszt, Nádas viszont úgy döntött: az övé pokolian hideg lesz. Harmonia Infernalis. Bennem így visszhangzik a Világló részletek rejtett alcíme.

Cikk_aljara_lila_.jpg