Íme, az álmok embere ott jön! – Jó szombatot, Shabat Shalom

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 15:38 óra, az ünnep kimenetele: 16:49 óra.

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 16:49 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Vájésev” (Mózes 1. 37-40.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

A fiatal Józsefet egy furcsa mondat menti meg a haláltól: „És mondta Jehuda testvéreinek: mi haszna, ha megöljük testvérünket és befedjük vérét”? Nem lehet azt mondani, hogy Jehuda cselekedetének megítélése egyértelmű, hiszen a Talmud szerint nem dicsérhető azért, hogy megmentette József életét, ugyanakkor a Szdé Tvuot azt írja: „amikor József elvitte apjukhoz a testvérei rosszhírét, annak lett eredménye az egyiptomi szolgaság.”

Viszont a Jehuda által mondottak: „mi haszna, ha megöljük fivérünket” (37:28) mondatának következményeként ugyan vétkezett Támárral, de e vétkéből születik majd a Messiás. Ebből tanuljuk, hogy a rejtett gyűlölet büntetést, a rejtett szeretet pedig megváltást hoz a világba”.

Jehuda azért vétkezik Támárral, mert elmondja ezt a mondatot: „mi haszna, ha megöljük fivérünket?” Má keser, mi az összefüggés? Bölcseink úgy vélik a testvérek később szemrehányással illeték Jehudát azt mondva neki: „te mondtad, hogy adjuk el! Ha azt mondtad volna, hogy küldjük vissza Józsefet apánkhoz, azt is megtettük volna”!

Tehát Jehuda az idézett mondat miatt kellett elmenjen testvéreitől és ennek következményeként keveredett „bonyolult” viszonyba Támárral. A fivérek szemrehányása gyakori, érdekes és igazságtalan hozzáállást tükröz, hiszen a testvérek egyaránt felelősök voltak József eladásában, viszont arra is felhívja a figyelmet, hogy csak az tud áldást hozni a világba, aki nem hibázik soha (van ilyen?), illetve aki helytelen tetteiért vállalja/elszenvedi a következményeket.

A testvérek a József elleni gonoszságért egyénileg nem fizettek meg, Jehuda az egyetlen, akinek életére közvetlen hatással volt a korábban elkövetett hiba, és talán ennek - a saját maga előidézte nehéz élethelyzetből való talpra állásnak - köszönhetően származhat tőle a Messiás.

„Ismerd csak fel”!- hangzik el többször B’résit könyvében. Érdemes áttekinteni, hogy milyen események kapcsán került elő e kifejezés. Elsőként Jákob mondta, amikor apósa elől menekülnek és Ráhel elviszi magával apja bálványait: „Akinél megtalálod isteneidet, ne maradjon életben, rokonaink előtt ismerd csak fel, mid van nálam és vedd el! Jákob nem tudta, hogy Ráhel lopta el azokat”. (31:32).

Az első esetben úgy hangzik el a felszólítás, hogy annak közlője nincs tudatában az igazságnak és az ismeretek hiányából fakadó magabiztossággal szól apósához. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért nem marad a dolog következmények nélkül. Ráhel, a „tettes” hamarosan meghal. Vagyis elsőként az „ismerd csak fel” felszólítás egy tragédiával végződő szövegkörnyezetben bukkan fel.

A második sem egyszerű: „És elküldték a tarka köntöst, és elvitték atyjukhoz és mondták: ezt találtuk; ismerd csak fel, vajon fiad köntöse, vagy sem”? (37:32). A Józsefet csapdába ejtő majd eladó testvérek fordultak e szavakkal apjukhoz, amikor azt a látszatot akarták kelteni, hogy Jákob kedvenc gyermeke halott. A közlés nyilvánvalóan nagy fájdalmat okozott Jákobnak és hosszú időre elválasztotta egymástól apát és fiát.

A harmadikat Támár mondta: „Éppen kivezették, ekkor küldött apósához: attól a férfitól, akié ezek, vagyok én viselős, mondta ugyanis: ismerd csak fel, kié ez a pecsét, a zsinór és a bot”. (38:25).

Támár Jehuda menye volt, többszörösen is. Jehuda fia, Ér volt az első férje, aki pontosan nem tisztázott okból elhunyt („rossz volt Isten szemeiben”), sógorházasság révén Onán felesége lett, aki a Tóra által részletezett okból ugyancsak távozott az élők közül.

Úgy tűnt, hogy a harmadik testvér, Séla lehet az igazi, de az aggódó édesapa közbeszólt: „Maradj özvegyen atyád házában, amíg nagy lesz Séla fiam; mert azt gondolta, hátha meghal ő is, mint testvérei”(38:10).

Nagyon úgy tűnik, hogy Jehuda egy életre meg akarta kímélni Sélá fiát Támártól, és a megfosztott nő az évek multával kénytelen volt belátni, hogy apósának mi a valódi terve. Az asszony csapdát állított, prostituáltnak álcázva intim közelségbe került apósával, sőt viselős lett tőle. Jehuda értesül, hogy a menye terhes, végiggondolja és gyorsan rájön, hogy nyilvánvalóan tiltott kapcsolatot folytatott, és ezért úgy dönt, hogy kivégezteti Támárt.

Az meg sem fordul Jehuda fejében, hogy a valóban tiltott kapcsolat másik szereplője ő maga volt. Az asszony a megégetése előtt nem sokkal kezébe veszi az ügy irányítását, és a lehető legfinomabb módon felfedi az igazság rejtve maradt részletét Jehuda előtt. Jehuda felismeri a tárgyakat, Támár életben marad és a Messiás felmenőjének anyjává lesz.

„S történt, amint visszahúzta kezét, íme kijött testvére, és mondta: Mily rést törtél magadnak! És így nevezték: Pérec. Azután kijött testvére, a kinek kezén volt a piros fonal, és így nevezték el: Zérah” (29-30). A midrás szerint utóbbinak kellett volna előbb születni, de mivel Pérec-től származik Dávid király, ő láthatta meg előbb a napvilágot.

Mestereink szerint nem véletlen, hogy Támár az „ismerd csak fel” kifejezést használja, hiszen - amint erről korábban írtam - Jehuda és testvérei is e szavakkal szóltak Jákobhoz, amikor József eltűntetése után szerencsétlenül járt öccsük ruháit vitték apjukhoz azonosításra.

A midá keneged midá elve működik, vagyis előbb-utóbb visszakapunk mindent, amit adunk, akár jó, akár kevésbé.

Bölcseink második megjegyzése is kapcsolódik ehhez az elvhez. Támár „jutalmat” kapott, éspedig azért, mert a legkevésbé sem harsányan tudatta apósával és a jelenlévőkkel, hogy kitől terhes. Mindez arra indította a történetet elemző rabbikat, hogy megfogalmazzák az általános érvényű szabályt: „jobb az embernek tüzes kemencébe ugrani, mint elfehéríteni másnak az arcát nyilvánosság előtt” (Szotá 10b).

Az embertársát megalázó vétkesnek nincs helye az eljövendő világban (olám hábá), úgyhogy nem árt odafigyelni. Támár, élete talán legkellemetlenebb perceiben is ügyelt szavaira, ártalmatlanabb helyzetekben nyilván könnyebb.

A hagyományunkból következik, hogy a fátyol viselése is sokat számít! Így: „És volt szülésekor, íme, ikrek a méhében”(38:27). Mestereink megállapítása szerint: „ketten vannak olyanok, akik fátylat viseltek és ikreket szültek: Rebeka és Támár.

Rebekáról írva van: „vette a fátyolt és befödte magát”(24:65), míg Támárról azt olvassuk: „elfödte magát fátyollal és beburkolózott”(38:14). Az általuk szült ikrek közötti különbség jelentős, Támárnak mindkettő, Rebekának csak egyik gyermeke lett cádik (Ézsau a másik).

Rási szerint erre utal az is, hogy az előbbi esetében az ikrek kifejezés áleffal (תאומים), míg az utóbbinál anélkül, hiányos alakban van írva. Ez a kommentár is bizonyítja, mestereink komolyan hitték, hogy a Tórában egy felesleges betű sincs, igyekeztek mindenre magyarázatot találni, Rásit az ikrek kifejezés kétféleképpen történt leírása annyira foglalkoztatta, hogy kétszer is (Toldot és Vájésev párásában) ugyanazt a megjegyzést tette.

Darvas István rabbi / OR-ZSE