Emlékező kirándulás Lichtenwörth-be

2009. Július 22. / 12:42


Emlékező kirándulás Lichtenwörth-be

MAZSIHISZ / Új Élet


A női tábor felszabadulásának 64. évfordulója alkalmából a Nácizmus Üldözötteink Bizottsága hatvantagú csoportja, egykori túlélők és hozzátartozók emlékeztek meg a település által felállított emlékműnél.



Manfred Augusztin, a város polgármestere üdvözölte a megjelenteket, majd Kovács Györgyné Mira, a táborcsoport vezetője felidézte a 2500 nő és 150 férfi tragédiáját az egykori, működésen kívül helyezett gyár területén lévő táborban.

Lazarovits Ernő beszédet mondott Hitler hatalomra kerüléséről, a soáról, a szövetséges csapatok által mért megsemmisítő csapásról. Mint a mauthauseni tábor egykori lakója, szólt a lágerekről, az éjjel nappal füstölgő krematóriumokról, amelyeknek milliók estek áldozatul.

Ezután elhangzott a Kél málé ráchámim és a Kádis, majd koszorút helyeztek el az emlékmű talapzatán. Első alkalommal történt meg, hogy az iskolások is felkeresték az egykori tábort, ahol a túlélők felidézték szenvedéseiket, nélkülözéseiket és a várva várt felszabadulást, amit alig négyszáz ember ért meg.

A csoport ezután a világháborús emlékműnél koszorút helyezett el az ott lévő márványtáblára felvésett lakosok emlékére, akik a felszabadulás után megmaradt zsidó foglyokat ápolták, és maguk is megfertőződve, a flekktífusztól lelték halálukat.

Végezetül a polgármester vendégül látta a csoportot, és tájékoztatta a megjelenteket, hogy a felszabadulás 65. évfordulója alkalmából szobrot helyeznek el az egykori koncentrációs tábor területén.


Tekintse meg képgalériánkat, a fotókat Tasnádi Manyi készítette

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek