Egy díva halála: egy éve ment el Fábián Juli

Senkinek sem szabadna 37 évesen meghalnia, de az, akit sokan ismerünk és szeretünk, akiben ott van 3-4 életnyi élet, még erősebben szembesít minket ezzel. Nincs válaszunk, csak a tőle is tanult hit és az emlékezés: ha a halál árnyékának völgyében járunk is, ahol mindig is járunk, nem félünk.

Van úgy, hogy meghallunk egy hangot, és hirtelen úgy érezzük, hogy az egész életünk tévedés. Hogy az, amivel éppen foglalkozunk, tökmindegy. Egyáltalán nem fontos. Mint Kosztolányi, amikor felpillant a hajnali égboltra: egyszerre szóltam, hát te mit kerestél ezen a földön? Hogy nem vettük észre, hogy felejthettük el, újra és újra, amit egy hang revelál, feltár előttünk, ami a zenében néha, kifejezhetetlenül, megmutatkozik. Például amikor meghalljuk Janis Joplin karcos, cigaretta és zaklatott angyalok formálta hangját: Oh, Lord, won’t you buy me a Mercedes Benz. Vagy amikor visszaidézi nekünk a ma egy éve meghalt Fábián Juli lényét a Petőfi Rádióban az ő elképesztő erejű hangja. Akkor világossá válik hirtelen, hogy igazából az az élet, amiről ő tudott, amit ő közvetített nekünk, amiről ő énekelt. Ő, aki 37 évesen meghalt rákban. Akit a Jóisten jókedvében teremtett meg szépnek, derűsnek, jónak és természetesnek és aztán érthetetlen okokból meggondolta magát, és visszavette tőlünk. Azt szoktuk ilyenkor mondani, hogy túl ajándék volt az ittléte nekünk, és így is szoktuk érezni, amikor meghalljuk és meglátjuk őt a felvételeken.

Vannak dalok, amelyeknek egyetlen hangjuk van és ez az egy gyakran női hang. Akárki énekel egy-egy ilyen dalt, az Ő hangján halljuk. Nála úgy van, hogy az ő hangjáról jut eszükbe, szinte rácsodálkozunk, hogy van zene is a világon, és még így is lehetnek köztünk, akik nem hiszik, hogy van Isten. Fábián Juli maga is egyfajta istenbizonyíték volt. Az olyan jazz, blues-énekes tehetségek, amilyen ő is volt, gyakran nehéz életűek, tragikus sorsúak, összeférhetetlenek, belőle meg csak sugárzott a természetes derű, ha voltak is tragédiái, semmi nem látszott rajta. Az egész végképp érthetetlen.

És csalóka, mert attól, hogy bármikor meghallgathatjuk a felvételeit, amellett, hogy kicsit meg is vigasztalódunk, énekelünk, valahogy csak még fájdalmasabbnak érezzük a veszteséget. Napsugaras földeken járunk, de az egész valahogy mégis hátborzongató, mert igaz, valódi és életteli.

Százezrek vagy milliók hallgatják felvételeit a youtube-on, ha van, hát ő igazán a nemzet művésze. Éneke és hat tovább, csak nincs. Ahogy a zsidó hagyomány kérni szokta: fonassék be lelke az élet kötelékébe.