Dr. Grósz Andor: ,,Legyenek világos céljaink"

2024. December 03. / 11:16


Dr. Grósz Andor: ,,Legyenek világos céljaink"

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, dr. Grósz Andor a Szövetség múlt vasárnap tartott, évi rendes közgyűlésén az elmúlt fél évben végzett tevékenységét elnöki beszámoló keretében ismertette a küldöttekkel. Az alábbiakban az elnöki beszámolót közöljük.

Mindennapi munkám során is szemem előtt tartottam azokat a célokat, amelyek megvalósításáért felhatalmazást kaptam a tisztelt Közgyűléstől. Ezek közé tartozik a Mazsihisz hatékony és harmonikus működésének biztosítása, a felekezeti jelleg erősítése, valamint a Szövetségnek, mint a hazai zsidóság legfőbb képviselője pozíciójának megszilárdítása úgy itthon, mint külföldön. Ezen célok megvalósítása érdekében folytattuk stratégiánk meghatározását és olyan szervezeti struktúra kialakítását, amely lehetővé teszi az eredményes működést a döntéshozatali folyamat előkészítése során és a végrehajtás kapcsán egyaránt. 

A szervezeti működés fejlesztéséről

Ha fontossági sorrendbe állítanám tevékenységi köreinket, első helyen természeten a Mazsihisz működésének fejlesztése érdekében kifejtett erőfeszítéseink állnak, valamit ezzel szoros összefüggésben a vidéki hitközségek munkájának támogatása. Ezt követi a Magyarország kormányával kialakított párbeszéd és a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése. Nagyon fontosnak tartottuk a hazai civil szférával való együttműködés ápolását is, ideértve a társegyházakat és társfelekezeteket, valamint a kulturális területen tevékenykedő alkotókat és intézményeket. 

Ami a Mazsihisz, mint intézmény hatékonyságának növelését illeti, az elmúlt időszakban négy területen értünk el jelentős előrelépést. Számunkra, mint felekezet számára, a legfontosabb a rabbik szerződésének rendezése volt. 

A rabbik hitéletünk tartópillérei és rendezetlen helyzetük túl sokáig tartotta őket méltatlan körülmények között. Örömmel számolhatok be arról, hogy augusztusra ezt az állapotot meghaladtuk. 

Rabbiság tagjai mostantól kiszámítható keretek közt végezhetik közösségi munkájukat: feladataik, a munkáltató részéről elvárt attitűdjük, tevékenységük és az ezért járó méltó anyagi elismerés egy hosszú távú, kölcsönösen megnyugtató kapcsolatot alapoz meg.

A világi dolgozók tekintetében is tettünk lépéseket a hatékonyabb működés érdekében. Habár az a végleges szervezeti felépítés, más néven organogram, amely teljes mértékben tükrözné szellemi és materiális értékeinket, érdekeinket és szervezeti céljainkat, érthető okokból még nem készült el, és erről többet majd a Mazsihisz stratégiájával kapcsolatban szólok, ennek ellenére határozott előrelépés történt a kommunikációs teljesítmény, az ingatlanhasznosítás és fejlesztés, valamint a civil szférával ápolt kapcsolatok terén. 

Új pozíciók létrehozása ezeken a területeken látványosan hozzájárult az elmúlt hónapokban elért eredményekhez.  

Az imént említett szervezeti felépítés, organogram véglegesítésének előfeltétele a Mazsihisz Stratégiája 2024-2027 elfogadása. A Stratégiáról az előző Közgyűlésen is szó volt, az akkor megfogalmazott észrevételeket az alkotók feldolgozták és több körös egyeztetés után elkészítették a Közgyűlés elé terjesztett mostani változatot. A dokumentummal egy külön napirendi pontban részletesen is foglalkozni fogunk. Meggyőződésem, hogy sikerült egy közös, a szakmailag figyelembevehető meglátásokat egyirányba csatornázó, éveken át hiteles, elfogadható és követhető dokumentumot alkotnunk.

A kommunikáció hatékonyságának növeléséről

Végül, utolsóként megemlíteném a fejlesztést, amelyet a működésünk tekintetében oly fontos kommunikáció terén hajtottunk végre. Konszolidáltuk a kommunikációs csapatot, amely immár képes összehangolt tájékoztatásra a rendelkezésre álló összes csatornán keresztül, ideértve a nyomtatott és az elektronikus médiát, valamint a honlapunkat és közösségi média csatornákat, mint a Facebook, Instagram stb. 

Rendszeresen jelentetünk meg tartalmas podcastokat a zsidóságot érintő témákban a YouTube-csatornánkon. Küszöbön áll a szervezet honlapjának megújítása, amely alkalmassá fogja tenni egy áttekinthetőbb, a szervezeti prioritásokat jobban szem előtt tartó hírközlésre. 

A belső kommunikáció tekintetében pedig újdonság a havonta megjelenő Elnöki Üzenet, amely a közgyűlési tagok, vezetőség és a döntéshozók számára biztosít rövid és strukturált áttekintést az előző hónap tevékenységéről, illetve az azokat értelmező háttérről. Így például a Közgyűlés tagjai is valós időben követhetik az aktuális tevékenységet, tájékozódhatnak az adott hónap elnöki eseményeiről. 

Figyelem a vidéki hitközségekre

Az Elnökség tevékenysége hatékonyságának és eredményességének növelésével párhuzamosan kiemelt figyelmet fordítottam a vidéki hitközségeinkre, biztosítva számukra a támogatást, amely hozzájárulhat a problémák megoldásához és az előttük álló kihívások leküzdéséhez. Részben a Holokauszt 80 emlékév keretében, részben ettől függetlenül, számos alkalommal látogattam meg hitközségeinket, némelyiket, amikor erre igény mutatkozott, többször is. 

Fináli Péter hittestvérünk, elnöki megbízottként, rendszeresen tartotta a kapcsolatot a vidékkel. Önzetlen munkáját, értékes észrevételeit és javaslatait ezúttal is köszönöm. 

Az Emlékév keretében beszédet mondtam többek között Kecskeméten, Nyíregyházán, Nagykátán, Kunszentmártonban, Pécsen, Szegeden, Veszprémben, Győrben, Sátoraljaújhelyen, Debrecenben és Gyöngyösön. Ez utóbbi helyen részt vettem és beszédet mondtam a zsinagóga felújítása érdekében szervezett jótékonysági koncerten. Győrben nyitóbeszédet tartottam a településről elszármazott zsidók nagyszabású nemzetközi eseményén, a Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozón. Hasonlóképpen, beszédet mondtam a szolnoki zsinagóga alapításának 125. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, valamint Nyíregyházán a II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztiválon. A városban megbeszélést folytattam dr. Szabó Tünde kormánybiztossal és dr. Kovács Ferenc polgármesterrel – kiemelt tekintettel a zsinagóga felújítására. A helyi zsinagóga kérdése volt a központi témája a hódmezővásárhelyi polgármesterrel folytatott ígéretes megbeszéléseimnek is. Szegeden a Lőw parkok avatásán mondtam beszédet. Tárgyalást folytattam Békéscsaba polgármesterével is, valamint szerződést kötöttünk a helyi művelődési házzal.

Mindannyian megelégedetten szemléljük azt a turistaáradatot, amely a Dohány és a Rumbach utcai zsinagógáinkat látogatja. Szeretnénk az itt szerzett tapasztalatokat vidéken is hasznosítani. 

Ennek érdekében az elmúlt hónapban Makón és Szegeden is megindult, illetve felgyorsult a tevékenységünk, amely nemcsak a jelenlegi piaci helyzetre, lehetőségekre ad választ, hanem megalapozza a jövőbeli turisztikai fejlődést is.

A már említett nyíregyházi tárgyalások mellett több más vidéki helyszínen folynak, vagy zárultak sikeresen tárgyalások, amelyek célja a helybéli zsinagóga, vagy más, Mazsihiszhez köthető ingatlan rendbehozatala, fejlesztése. Érdemes megemlíteni Székesfehérvárt, ahol az önkormányzat 22 millió forinttal támogatta a helyi imaterem és a temető ravatalozójának megújulását, vagy azt a 16 milliót, amit Sátoraljaújhelyen kaptunk hasonló célra. Sokkal jelentősebb összeget kapott győri közösségünk; 185 millió forintot a győri zsidóság történetét bemutató állandó kiállítás leendő helyszínének kialakítására, épületfelújításra. Ez azonban már egy másik kategóriába esik, hiszen itt kormányzati forrásról van szó, és ezzel át is térek a kormánnyal kialakított kapcsolatok ápolására. 

A mindenkori kormánnyal való kapcsolatról

A Mazsihisznek, mint a négy magyarországi történelmi egyház egyikének alapvető érdeke korrekt kapcsolat kialakítása Magyarország mindenkori kormányával. Enélkül nem képes hatékonyan képviselni tagságát, megvalósítani a szervezet vezetősége által meghatározott célokat. Különösen fontos ez most, amikor a biztonsági kérdések kiemelten hangsúlyos szerepet játszanak. Többek között ez motiválta tárgyalásomat Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkárral. Rajta kívül megbeszélést folytattam Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkárral; dr. Szabó Attilával, a Sándor Palota főigazgatójával; valamint Héjj Dávid kormánybiztossal.

Állami támogatás intézményeink fejlesztésére  

Ezen túlmenően, szisztematikus kapcsolatépítések és több, mint egy éven át folytatott, kitartóan következetes tevékenység, valamint kommunikáció eredményeképpen elérni, hogy hazánk miniszterelnöke fogadjon, mely alkalommal hosszas beszélgetést folytattunk a magyarországi zsidó közösséget érintő ügyekről. Tárgyalásunk eredményeként jött létre a találkozóm Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, akivel megállapodtunk a Szövetségünket érintő infrastrukturális beruházásokról. 

Így indulhat meg a Szeretetkórház, az OR-ZSE és a Síp utcai székház modernizálása, rekonstrukciója. 

Ennek részletei feltételezem, mindenki számára közismertek. A kiemelkedő állami beruházások mellett is érdemes hangsúlyozni, hogy saját forrásból, 17 millió forintból újítottuk fel és klimatizáltuk az OR-ZSE, valamint ötmillió forintból az újpesti Szakszociális Otthon egyes egységeit. A BZSH-val közösen előkészületeket tettünk a Kozma utcai temetőben tervezett felújítási folyamat lebonyolítása érdekében is.

A kormányzati kapcsolatok mellett gondot fordítottunk a 7. kerületi önkormányzattal folytatott együttműködésünk ápolására is. Ebből a célból megbeszéléseket folytattam Niedermüller Péterrel, a székházunknak otthont adó VII. kerület polgármesterével. Az együttműködés az önkormányzattal különösen fontos azon rendezvényeink lebonyolítása esetén, amelyeknek van közterülethasználati vonatkozásuk.

Nemzetközi kapcsolatok

A hazai fejleményeket követően szenteljünk röviden figyelmet a nemzetközi kapcsolatok terén kifejtett erőfeszítéseinknek. Számunkra természetesen legfontosabbak az Izraellel ápolt, egyre közvetlenebb, gyümölcsöző kapcsolatok. Az elmúlt félévben megbeszélést folytattam Israel Katz, külügyminiszterrel és May Golan társadalmi egyenlőségért és női egyenjogúságért felelős miniszterrel, tárgyaltam Michael Malchielivel, Izrael vallásügyi miniszterével, valamint találkoztam Miri Regevvel, közlekedési és infrastrukturális miniszterrel.

Multilaterális szinten a legjelentősebb esemény az Európai Unió Antiszemitizmus elleni és a zsidó élet felvirágoztatásáért felelős munkacsoportjának kétnapos ülésezése volt szeptemberben, amely a kezdeményezésemre került megrendezésre a Rumbach Zsinagóga épületében. 

A neológia és a magyar zsidóság hatalmas elismerése volt ez! Részt vettem az Európai Zsidó Kongresszus és az osztrák parlament közös rendezvényén Bécsben, mely alkalommal külön tárgyaltam Raya Kalenova ügyvezető alelnökkel is. Budapesten felszólaltam az Alapjogokért Központ II. Pro-Israel konferenciáján, valamint hivatalomban fogadtam Nazila Ghanea asszonyt, az ENSZ vallás-és véleményszabadsággal foglalkozó különmegbízottját. A jövő héten Brüsszelben részt veszek az európai zsidó közösségek védelméről szóló magas szintű konferencián az Európai Bizottság, a Zsidó Világkongresszus és mások szervezésében.

Bilaterálisan tovább fejlesztettem kapcsolatainkat a hazánkban szolgálatot teljesítő releváns nagykövetekkel. Így több alkalommal is, különböző eseményeken eszmecserét folytattam többek között az Egyesült Államok, Németország és Svájc nagykövetével. Bemutatkozó látogatáson fogadtam Avi Nir-Feldklein urat, Izrael állam Magyarországra akkreditált megbízott misszióvezetőjét. 

Civil- és egyházközi élet

Továbbra is külön figyelmet szenteltünk a Mazsihisz pozicionálására a civil társadalmon belül. Ennek egyik alapvető célja a hazai zsidóság kultúrájának és erkölcsi értékeinek közvetítése a többségi társadalom felé. A tevékenység nagyrészt kétoldali találkozókból és kapcsolatépítésből áll, de ide tartozik az a rendkívül gazdag kulturális program, amelyet a Szövetség szervezett a zsidó és a többségi közönség számára.

Megbeszélést folytattam Fabiny Tamás elnök-püspökkel, a Magyarországi Evangélikus Egyház vallási vezetőjével. Ezzel folytattam a párbeszédet a történelmi egyházak vezetőivel, amelynek során az előző időszakban dr. Erdő Péter bíborossal találkoztam. 

Nyáron részt vettem a Zsidó Közösségi Fórum kétnapos tanácskozásán, ahol megismertettem céljainkat és tárgyaltam a hatékony együttműködésünkről. Ennek előmozdítása érdekében egy állandó kapcsolattartót jelöltem ki, akinek feladata a hosszútávú együttműködés koordinálása. 

Az Izrael melletti kiállás tekintetében az elmúlt hónapok legjelentősebb eseménye a tavaly október 7. terrortámadás áldozataira történő megemlékezés volt, amelyet Izrael Állam budapesti nagykövetségével és a Merkazzal közösen rendeztünk

Az eseményre színültig megtelt a Dohány utcai zsinagóga. A tragikus támadással kapcsolatban beszédet mondtam Szentendrén az áldozatok tiszteletére állított emléktábla avatásán. 

Kulturális programok

Hasonlóképen telt ház előtt játszódtak kulturális programjaink. A legjelentősebb, szeptemberi Zsidó Kulturális Fesztivál mellett számos színielőadás, koncert, felolvasóest, balettelőadás került megrendezésre. Ezek felsorolása meghaladja jelen beszámolóm kereteit. Kiemelném azonban a Ros Hasanai programunkat a Rumbach zsinagógában, nemcsak a kiemelkedő műsor miatt, hanem mert az ott megjelent közönség megmutatta felekezetünk elfogadottságát és társadalmi beágyazottságát. 

Holokauszt 80 

Végezetül, hadd szóljak a Holokauszt 80. Emlékév keretében lebonyolított néhány budapesti rendezvényről. Több alkalommal képviseltem a Mazsihiszt botlatókövek elhelyezésénél, más szervezetek, mint például a Mazsike, NÜB stb. által szervezett megemlékezésen. Lelepleztünk egy emlék-falfestményt Szenes Hanna tiszteletére, de egy színielőadással is megemlékeztünk a hős mártír halálának évfordulójáról. Lehetővé tettük a Mazsihisz dolgozóinak, hogy minél nagyobb számban megtekinthessék a vészkorszak tragédiáját feldolgozó, Kövek című balettet a székesfehérvári társulat előadásában. Az előadás létrejöttét Székesfehérvár város, a Mazsihisz és a MAZSÖK támogatása tette lehetővé. 

Mindezeket örömmel tártam elétek, a tisztelt Közgyűlés megjelent tagjai elé. Mélységesen hiszem, mivel életem során többször is bebizonyosodott számomra, hogy a hatékony szervezeti működés jelei közé tartozik, hogy legyenek világos céljaink, az erőforrásokat optimális használjuk fel, tartalmas kommunikációt folytassunk, legyenek elégedett és motivált munkatársaink, valamint legyen meg a folyamatos fejlődésre való képességünk. Jómagam és a vezetői csapatom május óta is ezek alapján működött és így tervezzük ezt folytatni a jövőben is. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek