Egy vizsla feszül a pórázán és nevet a nagyvilágon

2019. Augusztus 28. / 14:32


Egy vizsla feszül a pórázán és nevet a nagyvilágon

A Zsidó Kulturális Fesztiválon  magyar költők megzenésített verseivel lép színpadra Szirtes Edina Mókus és együttese, a Szirtes Quintet. Érzelmekkel mélyen átitatott koncertre számítsunk örömről, bánatról, küzdelemről, és a mindent átfogó, mély szeretetről.


Szirtes Edina már óvodás korában tudta, hogy zenész lesz, s valóban, sajátos zenei világával immár hosszú évek óta jelen van a kortárs magyar zenei életben. Első számú hangszere a hegedű, de több más hangszeren, így zongorán és brácsán is játszik. Mivel mindenki rácsodálkozik a nevére, eláruljuk, hogy a beceneve még 13 éves korában ragadt rajta a zeneművészetiben, ahol ő volt a legkisebb, ezért becézték Mókusnak.

zskf_19_Hegedüs_events_1920_1080px_szirtesedina.jpg

Született zenész és vérbeli előadóművész. Hallgasság csak meg azt a zeneszámot, amelyben József Attila Akkor című versét adja elő! Finoman lüktető, remegő dallamok, s mintha ütemről ütemre emelkedne velünk a világ: a dramatikája magával ragad.  De még ennél is jobb a Mámor című vers megzenésítése, hiszen József Attilától ez egy olyan korai szöveg, amely erős Ady-hatást tükröz. A gyöngécske versből ebben az előadásban művészet születik. 

Szirtes Edina Mókus nem csak klasszikus magyar költők műveit dolgozza föl, hanem kortárs zenészektől is dolgozik. Nagy művészi bravúr tőle a Mama című dal előadása: „egy vizsla feszül a pórázán és nevet a nagyvilágon” – énekli Sztevanovity Dusán szövegét, s ebben az előadásban az a legjobb, hogy eszünkbe sem jut, hogy valaki már énekelte előtte. Pedig az a valaki Katona Klári volt.

Ha ránk hallgatnak, akkor szeptember 4-én, szerda este 7 órakor beülnek a Hegedűs Gyula utcai zsinagógába, és megismerkednek Szirtes Edina Mókus világával. Garantáljuk, hogy el fog emelkedni a világ.

A Szirtes Quintet tagjai: Csonka Gábor, Haraszti Krisztina, Hegyaljai-Boros Zoltán, Kertész Endre, Szirtes Edina Mókus.

Részletes program és jegyvásárlás

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Hogyan védekezhetünk az egyre nagyobb antiszemitizmus ellen?
Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Isten „fiáról”
2024. Március 31. / 11:24

Jonathan Sacks rabbi Isten „fiáról”

Mazsihisz hírek
Brüsszel, ahol nem javallt zsidónak látszani…