A ,,kiradírozottak vissszasatírozása" – óriási érdeklődés a Mementó kiállítás megnyitóján

2024. Január 28. / 19:27


A ,,kiradírozottak vissszasatírozása" – óriási érdeklődés a Mementó kiállítás megnyitóján

A budapesti Paulay utcai Art Department három helyisége is zsúfolásig megtelt azokkal, akik kíváncsiak voltak a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár egyes gyűjteményi darabjaiból és Rajk László Auschwitzban készített frottázsaiból összeállított tárlat mai megnyitójára. A kiállítás kurátora Farkas Zsófia, a tárlatot Toronyi Zsuzsanna, a zsidó múzeum igazgatója nyitotta meg.

Hatalmas érdeklődés övezte a Mementó címmel ma megnyílt tárlatot, ami nem is csoda, hiszen Farkas Zsófia, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár  munkatársa komoly nevet szerzett magának kurátorként. Fontos és izgalmas kiállítások rendezése, koncepciójának megalkotása fűződik a nevéhez, és ugyanez mondható el a Mementóról is: egyszerre fontos és izgalmas.

Paulay_.jpg

Maga a helyszín is különleges, hiszen Rajk László egykori lakásában vagyunk, ami pedig a kiállított műveket illeti: a tárlat célja szó szerint és átvitt értelemben is a nevesítés, azaz nevet adni azoknak, akik az emlékeinkben élnek, és akiknek emlékezete Rajk László frottázsai által is megőrződik. 

Paulay_3.jpg

Mint a tárlat ismertetőjében olvasható: a Rajk László által jegyzett, Hiányzó sors című sorozat lapjai olyan frottázstechnikával készültek, amelyet Rajk már korábbi munkáiban is használt. Az eltűnt demokratikus értékek emlékét idézve a magyar közéletből már hiányzó, számára fontos halott emberek portréinak dörzsnyomatát készítette el – célja, ahogy ő fogalmazott, a „kiradírozottak visszasatírozása” volt. 

A francia átdörzsöl (frotter) szóból származó elnevezés, a frottázs az egyik legősibb nyomatkészítési technikát jelöli: az érdes, térbeli kiterjedéssel rendelkező felületre helyezett papíron a grafittal, szénnel, zsírkrétával, krétával végzett satírozás eredményeképp megjelenik a papír alatt rejlő tárgy mintázata (jelen esetben a falakba karcolt nevek). Mintha ezzel kívánta volna „viszonozni” az áldozatok erőfeszítéseit, akik minden őket sújtó körülmény ellenére a kezük ügyébe akadt eszközökkel vésték be nevüket a téglafalba. A láger egykori területén töltött idő mellett ugyanolyan meghatározó a felkavaró szituációtól való eltávolodás, amikor manuális és digitális úton, újra és újra feldolgozta, átformálta a frottázsokat, saját otthonába „áthelyezve”, „szimulálva” a láger téglafalait – írja az ismertető.

Rajk László alkotásaihoz szimbólumaiban és hatásukban illő, példázatos darabokat válogatott ki Farkas Zsófia a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár  gyűjteményéből, hiszen a belekarcolt neveket tartalmazó téglákat idézik meg azok a múzeumi tárgyak, amelyek fókuszában ugyancsak a személynév, mint a zsidó hagyomány egyik kitüntetett jelensége áll. 

Paulay_6.jpg

A tárlatot Toronyi Zsuzsanna, a zsidó múzeum és levéltár igazgatója nyitotta meg, aki nem is kiállításmegnyitó szöveget, hanem annál többet: miniesszét írt az alkalomra. 

Ebben többek között felhívta a figyelmet arra: „Mindannyian más személyektől és más dolgoktól kapjuk identitásunkat. Minden, amit valaha ismertünk, és minden, amit valaha tettünk, nevet ad nekünk. A gonosz hatalom is tudja ezt, és akit ki akar radírozni a történelemből, annak utódait is megfosztja a nevétől. 

Ezt tapasztalta meg a szabadságért és az emberi méltóságért oly sokat tett barátunk, Rajk László, aki mire hat éves lett, hat neve volt egy bornírt hatalom frusztrációi miatt. 

Családtörténete, szülei és saját sorsa miatt mindnyájunknál jobban tudta, hogy a neve mindenkinek az emlékműve is: addig emlékszünk, amíg felidézzük, felidézhetjük a neveket. A saját neveket, azt ami személyiségünk lényegéhez tartozik, amit szüleinktől, felmenőinktől örököltünk, kaptunk. Amit ha régi dokumentumokban vagy temetők sírkövein olvasunk, akkor felidézhetjük a viselőjét is". 

Paulay_7.jpg

Toronyi Zsuzsanna rámutatott: „Rajk Auschwitzban készített frottázsai a huszadik századi magyar kultúrtörténet szálaihoz is elvezetnek bennünket. A téglafalakba karcolt nevekhez hasonlóan válik szimbolikussá maga az íráskép és az írás folyamata Esterházy Péter híres Ottlik-lapján", továbbá „a holokauszt kollektív képzőművészeti emlékezeteként áll előttünk Ország Lili életműve: az auschwitzi téglafalakhoz hasonló képfelületekre rajzolt gesztusszerű írásjelek a múlt roncsoltságát, rétegzettségét szimbolizálják".

Toronyi Zsuzsanna esszéjének legdrámaibb része az volt, amikor nyomatékosította, hogy „a magyar történelem legnagyobb temetőjében, Auschwitzban nincsenek sírkövek. Nincsenek sírok, sírkövek, csak halál és hamu mindenütt. 

Akik ott voltak, isten képmására teremtett emberek, már csak egy sorszám voltak a precíz német adminisztráció rendszerében. Sorsuk megpecsételtetett. Mégis néhányan, legalább valamilyen módon jelet akartak hagyni arról, hogy itt voltak a földön, léteztek, éltek – mielőtt az emberi személyiség minden egyediségétől megfosztva tömeghalált haltak a gázkamrákban. 

Figyelmes szemlélőre, Rajk Lászlóra volt szükség ahhoz, hogy emlékük fennmaradjon. Hogy a szögekkel téglába karcolt nevek eljussanak az emlékezőkhöz, még mielőtt teljesen elkopnak a puha téglákról". 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
PészahFeszt 5784 / 2024
2024. Március 29. / 08:55

PészahFeszt 5784 / 2024