Jótékonysági est az Izraelt ért terrortámadás áldozataiért Debrecenben

2023. December 01. / 11:11


Jótékonysági est az Izraelt ért terrortámadás áldozataiért Debrecenben

A Hamász által elkövetett terrortámadás áldozatainak, illetve azok családjainak megsegítésére a Debrecen Zsidó Hitközség jótékonysági estet rendezett november 28-án a Kölcsey Központ nagytermében. A Hamász-terrorszervezet október 7-én támadta meg Izraelt, a terror több ezer civil áldozatot követelt.

A Debreceni Zsidó Hitközség a jótékonysági est bevételét a terrortámadás áldozatainak megsegítésére fordítja – az árván maradt gyerekek, a sebesültek, a megcsonkított családok, a fedél nélkül maradtak támogatására – mely felajánlásokat az együttérzők átutalásokkal, illetve helyszíni befizetéssel juttattak el a hitközséghez.

A nagyterem színültig megtelt, közösen emlékeztünk az áldozatokra. A Debrecen Egyetem rektorhelyettesei, oktatói, a debreceni közélet ismert szereplői, vállalkozók, a debreceni és a környező hitközségek vezetői, tagjai, a hitközség szimpatizánsai is jelen voltak. A Debreceni Hit Gyülekezet kiemelkedően nagy létszámban érkezett. Az Élet Gyülekezete is részvételével szolidaritását fejezte ki Izraellel. Dr. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Rácz Róbert a Hajdú-Bihar Vármegye főispánja, Toldi Balázs Gyomaendrőd polgármestere, Dr. Csiszár Imre Hajdúnánás alpolgármestere, és Szabó György, a MAZSÖK elnöke is megjelent rendezvényünkön. A városunkban tanuló izraeli diákok az áldozatok fotóit hozták magukkal, és állították ki az előtérben. Egy közös pont volt: az Izraelt ért terrorcselekmények elítélése.

A Pless Attila zongoraművész játékával kezdődő jótékonysági est a köszöntők, a szívből jövő együttérzések sorával folytatódott.

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke arról beszélt, hogy emlékezni és segíteni gyűltek össze e rendezvényen.

„A Debreceni Zsidó Negyedben 2015-ben hoztuk létre azt az emlékfalat, mely a Holocaust debreceni áldozatainak állít emléket, melyen közel hatezer név szerepel. Egy pár évvel ezelőtti emlékezésünk alkalmából beszédemet ezzel kezdtem: „bárcsak ne kellene ma itt lennünk”, ne kellene ilyen szörnyű cselekedetekről megemlékezni. Reményemet fejeztem ki arról, hogy ilyen borzalmak nem történnek korunkban, és ezt követően a világban. Sajnos, ebben tévedtem, hisz ma itt vagyunk emlékezni azokra a zsidó testvéreinkre, akik a terror áldozatául estek.” – Horovitz Tamás.
– Mi zsidók, keresztény testvéreinkkel együtt szeretnénk megvédeni vallásunkat, hagyományainkat, kultúránkat. Nem lehetünk közömbösek: minden eszközzel harcolnunk kell, és meg kell akadályoznunk a rasszizmust és az antiszemitizmusra irányuló törekvéseket. – fogalmazott a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke.

Dr. Papp László Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere hangsúlyozta: a jótékonysági koncerttel az izraeli áldozatok mellett, a terrorizmus ellen demonstrálnak.

debrecen-koncert-5.jpg

Hozzátette, Magyarország Kormánya, Debrecen városa teljes mértékben támogatja Izraelt abban a harcban, amelyet saját területi szuverenitásáért, saját biztonságáért és a védelemhez való jogért folytat.

E mellett mélységesen elítéli a Hamász terrorizmusát. „Őszintén együtt érzünk az izraeli néppel, és osztozunk minden veszteséget elszenvedő család fájdalmában!” – fogalmazott a polgármester.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke Kossa György, az intézmény nemzeti sokszínűségéről beszélt. Kiemelte, az ilyen a lelki közösség legyőzheti a gyűlöletet és a háborút.

– A sokszínűség termékeny talaj az előremutató gondolatok, a tudományos fejlődés és egymás megismerése számára. Több, mint 130 ország diákjai tanulnak együtt és egymástól, oktatóink, kutatóink szakmai kapcsolatai is behálózzák a földbolygót – mondta és megerősítve gondolatait, Ézsaiás próféta szavait is megidézte.

Mester Tamás, a MAZSIHISZ alelnöke a magyar zsidóságot képviselve mondta el gondolatait, melyek egyértelmű üzenetei voltak a terror, az antiszemitizmus ellen és az Izrael melletti kiállásért, amelyben Magyarország Kormánya méltó módon és határozottan foglalt állás. Az alelnök felhívta a figyelmet arra az antiszemita hullámra, amely a világon végig söpörve élteti a terrortámadások embertelen elkövetőit. Hangsúlyozta, hogy a MAZSIHISZ, minden eszközzel harcolni fog az antiszemitizmus és a terrorizmus ellen, megőrizve a magyarországi zsidóság biztonságát.

Füzér Norbert , a Debreceni Hit Gyülekezete pásztora kifejezete gyülekezetük zsidósággal való együttérzését, szolidaritását. Köszöntőjében határozottan elítélte a terrortámadás elkövetőit és a Szentföld veszélyeztetésére hívta fel a figyelmet, mely a zsidóság és a kereszténység közös gyökereit, vallási örökségét jelenti és amely előre vetíti a kereszténység veszélyeztetettségét is. Elmondta, hogy kiállásuk egyértelműen megmutatkozott a Magyarországon játszó izraeli sportolók szurkolói támogatásában mind a gyülekezet tagjai, mind pedig a magyar sportbarátok részéről.

A köszöntők után neves hazai művészek gálaműsora következett:

debrecen-koncert-3.jpg

A Debrecen Dixieland együttes sokadszorra bizonyította jártasságát a zsidó világ dallamaiban. Alkalomhoz illő, a közönség által már régóta jól ismert zsidó – héber dalok hangzottak fel az ismert stílusuk általi feldolgozásban, melyekhez a nagylétszámú közönség is csatlakozott éneklésével.

Nem volt ez másképpen Gerendás Péter előadóművész gitárjátéka alkalmával sem, aki egyszemélyben, egy szál gitárral szintén dalra fakasztotta a megilletődött közönséget. A Leonard Cohen „Halleluja” refrénjének együtt éneklése alatt az empátiát, és a gyász miatti fájdalmunkat is szimbolizáló mécsesek világítani kezdtek, jelképezve azt, hogy a háborús helyzet miatti sötétség remélhetőleg hamarosan elmúlik.

Tordai Zoltán és zenekarának muzsikája az emlékezésre jellemző meghitt, ismert melódiákat közvetített az értő közönség számára, amely zenei blokk megmutatta, hogy a cigány- és zsidó népzenei motívumok kellő tolmácsolást kaptak a virtuóz zenei tudást birtokló zenészektől.

A hirtelen „zsigeri” virtuozitás olyan érzést keltett, mintha a gyorsasággal a mindannyiunk számára borzalmas értelmetlen háború végét szeretné siettetni. Náluk sem hiányoztak az ismert zsidó dallamok, melyek nem maradtak a publikum éneklése nélkül.

Dániel Gábor operaénekes, szintén jól ismert zenei darabokat szólaltatott meg természetes, kifinomult hangján.

A különleges tehetséggel megáldott zenészek művészetükkel, a közönséggel való azonosulással, az érezhető béke utáni vággyal Izraelben – méltó módon közvetítette jótékony szándékunkat a teltházas rendezvényen.

Az esemény zárásaként Faigen Shmuel debreceni rabbi egy zsoltár-idézettel emlékezett az áldozatokra és imádkozott a békéért. Ha együtt vagyunk, erősebbek vagyunk – fejtette ki. Teremtsen az Örökkévaló mihamarabb békét, szabadítsa ki a fogságba elhurcoltakat, hozzon gyógyulást a sérülteknek, és vigasztalja a gyászolókat.

debrecen-koncert-4.jpg

A felemelő est moderátori teendőit Kovács-Rádai Andrea, a DTV műsorvezetője látta el.

Végezetül fellobbantak a béke lángjai, a jelképesen a résztvevőknek kiosztott elektromos mécsesek világították be a termet és zárásként elhangzott a magyar és az izraeli himnusz.

Együtt volt velünk Debrecen városa a jól előkészített, és megszervezett jótékonysági koncerten, ahol a Mindenható látta, a jó célért közösen gondolkodó emberek együttes kiállását.

Am Yisrael Chai!

Fotók: Miskolczi János

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Adakozás – elfogadás
2024. Február 15. / 10:02

Adakozás – elfogadás

Élet + forma
Új „Szarvasos” zsidó film Amerikában
2024. Február 09. / 13:56

Új „Szarvasos” zsidó film Amerikában