Tatár György: ,,Új korszakot látok, és örülök, hogy ezt már nem érem meg" (videó)

2024. Október 28. / 09:08


Tatár György: ,,Új korszakot látok, és örülök, hogy ezt már nem érem meg" (videó)

– Európa belátható időn belül élhetetlenné válik a zsidók számára – hangzik el abban az interjúban, amit Tatár György adott a Hit Rádiónak. A tudós kifejtette: mélyen elkeserítő a még műveltebb emberek sokaságát is jellemző tudatlanság a Bibliával és az Európát meghatározó vallások alapjaival szemben, a politikusok pedig a ,,zsidó-keresztény gyökereket" csak üres szlogenként használják. A beszélgetést az alábbi videóban tekinthetik meg.

Az interjúban Tatár György vallásfilozófus többek között a Biblia és a Korán közötti, meghatározó és lényegi különbségekről, a zsidó vallás és Izrael megítéléséről, valamint Európa és a zsidóság jövőjéről beszél. Lesújtó a véleménye a mai politikai elitről, amely szerinte az átlagemberekhez hasonlóan mélyen tudatlan bibliai és vallási kérdésekben. Bírálja a palesztinbarát, Izrael-ellenes szélsőbalt, amely ezzel a politikával véleménye szerint a radikális iszlámot erősíti. 

Azt gondolom, hogy Európa még belátható időn belül a zsidók számára élhetetlen lesz. Az állam nem lesz képes megvédeni – fogalmaz, és arra az álláspontra helyezkedik, hogy jelenleg még mindig Izrael a legbiztonságosabb hely a zsidók számára. 


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„Ha egy férfi, vagy egy nő külön fogadalmat tesz…”
Hírek, lapszemle
Szombat: 220 előadás az antiszemitizmusról