Ketten maradtak Bitola több ezres zsidó közösségéből

2019. Március 11. / 14:40


Ketten maradtak Bitola több ezres zsidó közösségéből

Macedónia második legnagyobb városában, Bitolában vasárnap holokauszt megemlékezést tartottak, s mivel a helyi zsidó közösséget a nácik szinte teljesen kiirtották, a településen évtizedek óta ez volt a legnagyobb zsidó esemény. Hiszen ott már csak két zsidó él: egy anya maradt a fiával.


Mintegy kétszázan vettek részt a balkáni állam második legnagyobb városában, Bitolában vasárnap megrendezett holokauszt megemlékezésen, amelyet 1943. március 11-e tragikus évfordulója alkalmából rendeztek. Ekkor történt a több mint 3200 fős bitolai zsidó közösség deportálása, majd elpusztítása a lengyelországi Treblinka haláltáborában. A gyilkosságot a deportáltak két százaléka élte túl. Az évfordulóra időzítették a Holokauszt Múzeum megnyitását Makedóniában, ahol jelenleg mintegy kétszáz zsidó él, többségük a fővárosban, Skopjében.

Bitola egykori zsidó közösségből ma már csak ketten vannak életben: a 60 éves Maria Behar, és a fia, Zoran. Maria Behar édesapja, Moise úgy menekült meg, hogy egy bitolai muszlim azt állította róla, hogy a saját fia, azaz nem zsidó. Maria édesanyja, Vera a napokban hunyt el.

A megemlékezés kapcsán Maria Behar azt nyilatkozta a Zsidó Távirati Irodának, hogy „ennek az eseménynek köszönhetően úgy érzem, hogy a családom vesz körül, ami nagyon sokat jelent nekem”. A rendezvényen nem csak zsidók vettek részt, az Albán Szellemi és Kulturális Örökség Intézete is küldött egy delegációt, amelynek tagja volt több tucat muszlim gimnazista.

A The Times of Israel írása alapján


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek