Egy extraklasszis magyar zsidó pingpongos, aki brit katonaként harcolt a nácikkal

Huszonkétszer nyert világbajnoki címet, összesen negyven vb-érmet szerzett az asztalitenisz-fenomén Barna Viktor, aki a második világháború idején a brit hadsereg ejtőernyőseként harcolt a nácik ellen. Azaz katonaként a Hitler Németországával szövetséges Magyarország ellensége volt, igaz, hazájában amúgy is kirekesztették – írja Hegyi Iván sportújságíró a Jelen hetilapban.

Idehaza az jelent meg 1958-ban, az első asztalitenisz Európa-bajnokság előtt: „Először használnak magyarországi versenyeken barna asztalt, barna hálót és barna labdát.” Nem a cikk szerzője, sokkal inkább az olvasószerkesztő és a korrektor tehetett a hülyeségről. Mert persze Barna-asztalt, Barna-hálót, Barna-labdát kellett volna írni, mivel Barna Viktor, a sportág akkor már régóta Londonban élő kivételes egyénisége gyártotta e sportszereket. Hazánk kitántorgó fia 1950-ben a Dunlop cég labdaosztályának vezetője lett, majd saját vállalkozást alapított csaknem ugyanolyan sikerrel, amilyen diadalmasan pingpongozott – olvasható a Jelen hetilap aktuális számában Hegyi Ivántól, aki ezúttal a híres sportolókat bemutató sorozatában ezútta a Braun Győző néven született Barna Viktorról (1911-1972) extraklasszis pingpong-játékosról írt remekbe szabott portrét.

Barna Viktor – írja a szerző – huszonkétszer volt világbajnok. Egyesben ötször. Legjobb évében, 1935-ben a Time magazin is cikkezett róla, pedig az amerikai orgánum a legritkább esetben foglalkozott a pingponggal. Igaz, abban az évben az Egyesült Államok tíz városában turnézott a vb előtt a négyszeres világbajnok Glanz Sándor társaságában, és a Bulletin Philadelphia című lap így áradozott: „Barna Viktor az asztalitenisz Maurice Chevalier-ja.” A felkapott fenomén nem sanzont dúdolt halkan, mert az újságban az is megjelent: „Barna és Glanz a mérkőzés után olyan vad csatakiáltásban tört ki, amely egy ellenséges hadtestet is megfutamított volna.”

Pedig akkor még abszolúte úri sport volt a pingpong: hosszú nadrágban, ingben, nyakkendőben játszották. Asztalitenisz-versenyen az első sportöltözéket 1939-ben viselték, történetesen Magyarországon. Barna az év őszén súlyos autóbalesetet szenvedett Franciaországban, és olyannyira összeroncsolódott a jobb karja, hogy attól kellett tartani, soha többé nem vehet ütőt a kezébe. Ráadásul Hudacsek pesti tanársegéd arra a sajnálatos megállapításra jutott: az operáció, amelyet Párizsban végeztek, nem sikerült.

Ám az itthoni orvosok acélsínt illesztettek az összeroncsolt csontok helyébe, majd Barna játszott néhány próbamérkőzést, és nemhogy visszatért az asztaliteniszhez, de egyik győzelmét a másik után aratta. Persze nem nyert annyit, mint fénykorában. 

Utolsó világbajnoki címét a baleset előtt, Kairóban szerezte. Akkor már Londonban élt, miután 1932-ben kitelepült Párizsba, de fenntartotta lakását a budapesti Rákóczi úton. Hat évvel később költözött Albionba, megkapta az angol állampolgárságot, ám a második világháború előtti versenyeken még hazánk színeiben szerepelt. Vagy nem. Mert 1939-ben Magyarország nem nevezett a vb-re, Barnától pedig megtagadta, hogy magyarként álljon asztalhoz. Az extraklasszis játékos ugyanis a Horthy-éra finom hangolású törvényei szerint nem volt igaz magyar, hanem hitvány zsidó volt.

Prof. Ervin C. Brody, azaz Bródy Ervin, a New York-i Columbia Egyetem, majd a New Jersey-i Farleigh-Dickinson Egyetem 1946-ban kivándorolt tanszékvezető tanára, aki a húszas, harmincas években maga is asztaliteniszezett, és közelről ismerte a magyar mezőnyt, azt írta Barnáról 1994-ben: 

„Barátai leveleiből olvashatott az új, eltorzult ideológiáról és a szélsőjobboldali fajvédő törvényékről, így nyitott szemmel, józanul, de búsan nézte a távolból, mi történik Magyarországon, mert az akkori események, a nemzetrontás és az erkölcsi élet pusztítása már előre vetette mindannak az árnyékát, ami később a holokauszttal bekövetkezett. Nem akart úgy járni, mint otthon maradt bajnoktársai, sőt Tibor öccse is, akik a háború alatt lágeréletet élve végül a fasizmus áldozatai lettek.”

1935-ben Barna Viktor megcsinálta a világbajnoki Grand Slamet: minden számban győzött, amelyben győzhetett. Az egyesben épphogy nyert Szabados ellen, az ötödik, döntő szettben 21:19 volt a javára. Bródy Ervin szerint „a Barna–Szabados meccsek a kor nagy sportpárbajaihoz tartoztak, és mérföldköveket jelentettek, amelyek látványosságát hőseposzban vagy festményben kellett volna megörökíteni. Kár, hogy annak idején nem akadt olyan írónk, akit ezen homéroszi küzdelmek sajátos világa írásra ihletett volna.”

Barna Szabadossal leiskolázta a Liebster, Haydon kettőst a páros döntőjében (21:13, 21:6, 21:8, simább már nem is lehetett), vegyes párosban pedig Sipossal 3:1-re verte a Kolář, Kettnerová csehszlovák duót. A szintén világbajnok csapatban a jók között is a legjobb teljesítményt nyújtotta, úgyhogy a Wembley Arena hőséről azt mondták a házigazda angolok: „Kész szerencse, hogy a női számokban nem indulhatott el!”

Utóbb is felnéztek rá, mert a második világháború idején a brit hadsereg ejtőernyőseihez csatlakozott, Jugoszláviában harcolt a nácik ellen. A világháború után angol színekben versenyzett, „King Barnának” nevezték, a szigetország legnépszerűbb sportemberei közé tartozott. 

Hegyi Iván cikke teljes terjedelmében a JELEN hetilapban olvasható.