A honfoglaló magyarok és a zsidók – ajánló a legfrissebb Pesti Sóletből

Megjelent a Dohány utcai körzet havilapjának legújabb, XVII. évf. 10. száma, amelyben többek között bemutatkozik a 135 éves Magyar-Zsidó Szemle, tanulmányt olvashatunk Kohn Sámuel főrabbi (1841-1920) tollából a honfoglaló magyarság és a zsidóság kapcsolatáról, továbbá összegzést olvashatnak Zeév Paskesz, Darvas István és Frölich Róbert rabbik tanításaiból. 

Az elmúlt hónapokban a 2. oldalon a zsidó vallásról, ünnepekről, szokásokról, történelemről, hősökről szóló cikkek szerepeltek régi nagyjainktól, ezen a lap szerkesztői nem változtatnak, ám mostantól a Magyar-Zsidó Szemlét szemlézik. A kiadvány a magyarországi neológ zsidóság legfontosabb tudományos és közéleti folyóirata volt, amely 1884-től 1948-ig jelent meg. Mint olvashatjuk, a Magyar-Zsidó Szemle nem az első magyar nyelvű zsidó periodika, azonban tudományos súlyát és élettartamát tekintve hosszú pályafutása alatt nem akadt vetélytársa. A zsidósággal foglalkozó tudomány minden ágát felölelő folyóirat a magyar zsidó történelem, vallás- és felekezettörténet tárgyában tartalmaz felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot.

„A magyarok és a zsidók történeti szemkörünk legvégső határain találkoztak, és már azokban a régi időkben, a midőn írott tudósításaink a magyarokról egyátalán legelőször tesznek említést, igen közel érintkezésibe jutottak egymással” – olvashatjuk a Pesti Sólet 3. oldalán Kohn Sámuel főrabbi sorait a honfoglaló magyarság és a zsidóság kapcsolatáról, amely a Kazár Birodalomhoz köthető. A magyar és kazár törzseket szoros viszony fűzte össze, márpedig a kazárok zsidó vallásúak voltak: „a kozárok nagy része orosz, arab és zsidó kútfők összevágó tudósításai szerint, a mint ezt az összes tudományos világ és újabb hazai történetíróink is egytől egyig elismerik, a VIII. század második felében zsidó vallásra tért. Országuk a vallásos türelemnek ép oly ritka, mint utánzásra méltó példáját mutatta: zsidók, muhammedánok és pogányok, utóbb keresztények is, békés egyetértésben éltek ott egymás mellett”. 

Kitér arra is, hogy „a régi magyar hagyomány szerint, ama száznyolcz nemzetség közt, mely a honfoglaló magyar népet alkotta, egy Zsiday nemzetség is volt. E hagyomány, úgy látszik fentartotta a régi magyarok zsidóhitű bajtársainak emlékét. Magát a »zsidó« szót a magyarok valószínűleg vagy közvetve a kozárok által, vagy pedig az oroszoktól vették át s ide hozták már magukkal”.

A lap hetedik oldalán olvasható a Négy csütörtök, négy rabbi című írás, amely a Dohány körzet Talmud-Tórájában szeptember 3-án Négy kedd, négy rabbi címmel indult előadássorozatról számol be. Az ünnepek miatt októberben csütörtökönként négy rabbi adott tanítást a Tóráról, vallásról és sok-sok érdekességről a zsidóság kapcsán – az előadások  novembertől újra kedden lesznek. Zeév Paskesz, Darvas István és Frölich Róbert előadásaiból szemezgetnek a szerkesztők ebben az összeállításban. 

A sort októberben is Zeév Paskesz nyitotta, s ismét rengeteget tanultunk – olvashatjuk. Ráadásul, úgy, mint ha egy baráti beszélgetés során mesélne, s azt mondaná: „Te figyelj”, vagy „képzeld el,…” És mi, Tórában jártasak és kevésbé jártasak, tágra nyílt szemekkel figyeltük, elképzeltük. 

Az amerikai hadseregben a II. világháború idején is működtek tábori rabbinátusok. S akadt egy központi szervezet, amely a háborúval kapcsolatos vallási kérdésekben foglalt állást. Frölich Róbert főrabbi ezek közül ismertetett kettőt. 

Darvas István most Dávid királyról beszélt, aki Bethlehemben született, 2584-ben a zsidó, és i.e. 907-ben a nem zsidó időszámítás szerint. Édesapja, Jishaj egyike volt a négy bűntelen embernek.  (Markovics Zsolt előadása ezúttal elmaradt.)

A pozsonyi neológ nagyzsinagóga sorsát sokan ismerik. A hatalmas, gyönyörű épületet 1967-ben lerombolták, arra hivatkozva, hogy útjában áll az akkor épített új dunai hídnak. A legutóbbi pozsonyi sétán – itt a Pesti Sóletben – Dési János már felidézte  szomorú történetét. Most azt írja: jegyezzük fel azt is, a szocialista Szlovákia elpusztította a másik szép zsinagógát, az ortodoxot is a vár aljában. Szerencsére a harmadik, ahová most a 8. oldalon elzarándokolunk, megmaradt: ez a Pozsony belvárosában, a Heyduk utcában (ulica Heydukova 11-13) található, szépen felújított, ma is használt zsinagóga. 

A 9. oldalon, a Tudomány rovatban Apa és fia: kiemelkedő magyarok – száz éve halt meg Eötvös Loránd (1848-1919) címmel olvashatunk megemlékezést a korán elhunyt Eötvös Józsefről és fiáról, Lorándról. Eötvös József a kiegyezés után a közoktatás reformereként kiemelkedő tevékenységet folytatott a magyar közoktatás megújításáért, haladó, szabadelvű politikusként az ő érdeme a nemzetiségek egyenlőségének előmozdítása. A nagy politikus fia, Loránd is kiemelkedő alakja lett hazánk történetének – írja Szentgyörgyi Zsuzsa, aki a cikkét így zárja: „Az idén száz éve elhunyt Eötvös Loránd személyét, alkotásait az utókor nagy becsben tartja. Egyetem, iskolák sora őrzi a nevét. Mi több, a Magyar Tudományos Akadémiától nemrég, államosítással elvett kutatóhálózat is az ő nevét hordozza. Nagy kérdés, vajon hogyan reagálna erre a lépésre a tudós, aki nemcsak tagja, hanem 1889 és 1905 között elnöke is volt a Széchenyi István és más jeles kortársai által alapított tudóstársaságnak”.