Dvár Tóra Dvár Tajró – Heti tóramagyarázat: Tecávé

Kedves Hittestvéreink! A közelgő szombat szentségére készülve ezen a héten „Dvár Tóra – Dvár Tájró” heti tóramagyarázat rovatunkban Wagner Huba Álmos, az OR-ZSE rabbihallgatója osztja meg gondolatait a Tecávé (Mózes 2. 27:20-30:10.) hetiszakasz üzenetéről, segítve bennünket az elcsendesedésben és a szombat lelki fogadására való ráhangolódásban.

A Tecávé hetiszakasz arra emlékeztet, hogy a szentség sokszor a rejtettségben és a hűséges cselekvésben mutatkozik meg: nem a név kimondása, hanem a kitartó jelenlét és felelősség teszi láthatóvá a fényt a világban.

Olvassák szeretettel!
Gut Sábesz! Sábát Sálom!

Wagner Huba Álmos
rabbihallgató

Tecávé hetiszakasz, posztbiblikus ünnepek és Amálék

A Tecávé hetiszakasz különleges helyet foglal el a Tóra elbeszélésében, mert szinte teljes egészében a kohaniták szerepére, ruházatára és megszentelésére összpontosít. Érdekessége, hogy Mózes neve nem szerepel a szövegben, ami egy figyelemre méltó párhuzamra hívhatja fel a figyelmünket a közeledő Purim ünnepével kapcsolatban. Ahogyan a Tecávé hetiszakaszban nem kerül megemlítésre Mózes neve, hasonlóképpen Eszter könyvében sem jelenik meg az Örökkévaló neve. Ennek ellenére jól tudjuk, hogy ha a név nem is szerepel a szövegben, Mózes akkor is jelen van, és közvetíti az Örökkévaló parancsolatait. Eszter könyvében is végig jelen van az Örökkévaló igaz, szokás úgy mondani, hogy rejtőzködve, de folyamatosan ott van a néppel.

A szakasz azzal kezdődik, hogy Izrael fiait arra kötelezi, hogy hozzanak tiszta olívaolajat a menórához, hogy az örökmécses folyamatosan égjen a Szentélyben. Ez nem csupán technikai előírás, hanem lelki jelentéssel is bír, hiszen ez a fény a világosságot szimbolizálja a világban. A fényhez szükséges olajat a nép hozza, de Áron és fiai gondozzák – ezzel máris kirajzolódik a nép és a papság együttműködése. A fény a későbbiekben is nagy szerepet játszik, hiszen a hanukai történetben is láthatjuk, hogy a Szentélyben a legfontosabb cselekedetek közé tartozott a menóra meggyújtása. Napjainkban a zsinagógákban ezt az örökmécsest megtartottuk: a Tóraszekrény előtt, a mennyezetről lelógó kis lámpa szimbolizálja.

Szokták mondani, hogy nem a ruha teszi az embert.

A hetiszakasz azonban különös figyelmet fordít a papok ruházatára. Így fogalmaz a Tóra (Smot 28:1–3):

„Te pedig közelítsd magadhoz Áront, a testvéredet, és vele együtt a fiait Izrael fiai közül, hogy papi szolgálatot végezzenek nekem: Áront, valamint Nádávot és Ávihút, Eleázárt és Itámárt, Áron fiait.” „És készíts szent ruhákat Áronnak, a testvérednek, dicsőségre és ékességre.” „Te pedig szólj minden bölcs szívűhöz, akiket betöltöttem a bölcsesség szellemével, hogy készítsék el Áron ruháit, hogy megszenteljék őt, és papi szolgálatot végezzen nekem.”

Ebből akár arra is következtethetnénk, hogy a kohaniták attól válnak alkalmassá a feladatukra, hogy ezt a ruházatot viselik. Vajon ezek a ruhák pusztán a templomi szolgálat elvégzéséhez szükségesek, vagy csupán a kohaniták külső megkülönböztetését szolgálják? Valójában mindkettőt. A kohanitáknak bizonyos rituális tisztasági előírások miatt nem volt szabad akárkinek megérinteniük őket, és így a hibalehetőségek is csökkenthetők voltak.

Végül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez a szombat a Sábát Záchor, az „emlékezés szombatja”. 

Ez egy rendkívül fontos micva mindenki számára: kötelesség elolvasni, bármilyen nyelven is. A Tóra arra tanít, hogy mindannyiunknak meg kell emlékeznünk Amálékról. A zsinagógában ezen a héten két Tóratekercset veszünk elő: az elsőből a Tecávé hetiszakaszt olvassuk, a másodikból pedig a Párását Záchor-t (5Mózes 25:17–19).