Tavasz. Goldmark Club. Kóser bor, Fortepan, Mahler.

2026. Február 26. / 14:17


Tavasz. Goldmark Club. Kóser bor, Fortepan, Mahler.

A Goldmark Club februári zászlóbontását a márciusi-áprilisi szárnyrakelés követi. Olyan programokkal szeretnénk jelentkezni, melyek lassan, de biztosan egy szellemi kört hoznak majd létre. Ambiciózus terveink fókuszában ezúttal nem a tudástranszfer, a Tóra, a Talmud, vagy a midrás, hanem a zsidó élmény, mint irodalom, zene és színház áll. 

Ezt egészítik ki azok az előadások, pódium-beszélgetések, melyek vagy egy ismert személyiség portréját rajzolják meg, vagy egy fontos és a mi közösségünket is érintő témát járnak majd körül.

A Goldmark Club a Mazsihisz kulturális találkozóhelye a Wesselényi utca 7-ben, amely a nagy múltú Goldmark Terem hagyományaira építve helyet kíván adni minden olyan alkotónak, aki tevékenységével csökkenti az ember-ember távolságot, aki inspirál, belélegeztet, tehát levegőt ad nekünk. 

E sorok alatt olvasható a Club következő három eseménye. Sajó Tamás a tokaji bor és a zsidó kereskedők gyümölcsöző egymásra találását idézi meg, az est végén borkóstolóval. Török András és Toronyi Zsuzsanna a Fortepan fotóarchívumának zsidó vonatkozású kincseiből válogatnak. Karczag Márton pedig Gustav Mahler vihardúlt lelkébe kalauzolja a közönséget – abba a Mahlerébe, akiről Kertész Imre azt mondta: „egyszerre árad a fénytől és a sötétségtől.” Az estek házigazdája Röhrig Géza.

Belül tágasabb!

RÉSZLETES PROGRAM
GOLDMARK TEREM

2026. március 5. csütörtök, 19 óra
A zsidó bor útja Tokajtól Galíciáig – Sajó Tamás előadása

JEGYVÁSÁRLÁS A KÉPRE KATTINTVAJEGYVÁSÁRLÁS A KÉPRE KATTINTVA

Dr. Sajó Tamás művészettörténész tart vetítéssel egybekötött előadást, amelyet borkóstoló is kísér. Az este képzeletbeli utazásra hívja a közönséget a tokaji hegyektől Galícia haszid központjaiig, boron és történeteken át. A belépő ára 2900 forint, az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik.

A tokaji bor művelése és kereskedelme a 18. század elejétől kezdve jelentős mértékben zsidó kézben volt. A kereskedők jól bejáratott útvonalon szállították a bort a Felvidéken, Kassán, Eperjesen és Bártfán át a galíciai városokba – Nowy Sączba, Krakkóba, Tarnówba –, majd tovább az Orosz Birodalom felé. És ahogyan a bor északra vándorolt, úgy érkeztek ugyanazon az útvonalon a haszid rabbi-dinasztiák sarjai is, akik közösségeket alapítottak ezekben a városokban.

A fényképes beszámoló során ezt az utat járjuk végig Tokaj-Hegyaljától a galíciai Lublinig. Az est folyamán megismerhetjük a kereskedőközösségek sajátos kultúráját, a haszidizmus galíciai központjainak kialakulását, miközben tokaji borokat is kóstolhatunk.

Dr. Sajó Tamás művészettörténész, fordító és blogger. Tizenéves kora óta folyamatosan utazik, élményeit A Wang folyó versei című blogon, a Studiolum Szabadegyetem előadássorozatában, valamint az általa szervezett kulturális zarándoklatain osztja meg. Mielőtt 2000-ben független kutató lett, az MTA-n dolgozott és a CEU-n tanított. Az általa vezetett utak valójában peripatetikus egyetemi előadások a Mediterráneumtól a Kaukázuson és Perzsián át egészen Kínáig.
JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA

2026. március 19. csütörtök, 19 óra
A budapesti zsidóság a Fortepan-archívum képein – Török András előadása

JEGYVÁSÁRLÁS A KÉPRE KATTINTVAJEGYVÁSÁRLÁS A KÉPRE KATTINTVA

Török András művelődéstörténész előadása, amelynek vendége Toronyi Zsuzsanna történész-levéltáros. Az est 1944. március 19-éhez, Magyarország német megszállásának napjához kapcsolódva, archív fényképeken keresztül idézi fel a budapesti zsidóság múltját és mindennapjait. A belépő ára 2900 forint, az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik.

A Fortepan egy online, válogatott, közösségi fotóarchívum, amely teljesen ingyenesen, önkiszolgáló módon használható. Központi eleme az időcsúszka – talán nem véletlenül, hiszen a fotográfia egyik legfőbb szövetségese maga az idő. Jelenleg több mint kétszázezer kép böngészhető az oldalon, amelyek nagy felbontásban le is tölthetők, és szabadon felhasználhatók. A „zsidó” és „Budapest” címszavak együttes keresése közel hatszáz találatot ad; ezek közül válogat az előadás.

A résztvevők megtudhatják többek között, miért fontos a nagy felbontás, melyik a két legmulatságosabb címke a több ezer közül, hogyan próbálja a Fortepan csökkenteni a „cukiságfaktor” áldatlan hatását, és miért nem került fel eddig egy ismert zsidó család különlegesen érdekes archívuma az oldalra.

Török András művelődéstörténész, számos non-fiction kötet szerzője, 2014 óta Tamási Miklós alapító szerkesztő munkatársa, a Fortepan önkéntes menedzsere. Az est vendége Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója, számos könyv szerzője és nemzetközileg is ismert kiállítások kurátora.
JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA

2026. április 16. csütörtök, 19 óra
Miért éppen Mahler? – Karczag Márton előadása

JEGYVÁSÁRLÁS A KÉPRE KATTINTVAJEGYVÁSÁRLÁS A KÉPRE KATTINTVA

Karczag Márton zenetörténész előadása Gustav Mahler budapesti éveiről. A Goldmark Club estje a világhírű zeneszerző kevéssé ismert, fiatal karmesterként eltöltött magyarországi időszakát idézi fel. A belépő ára 2900 forint, az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik.

Többek között Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar évtizedes munkájának köszönhetően Gustav Mahler művei ma már a budapesti hangversenytermek gyakran játszott, újra és újra felfedezett darabjai közé tartoznak. A zeneszerző mögött azonban ott áll egy „másik” Mahler is: egy mindössze 28 éves, Magyarországon teljesen ismeretlen karmester, akinek 1888-as operaigazgatói kinevezése komoly vihart kavart.

1888 őszén bombaként robbant a pesti sajtóban a hír, hogy a kultúrkormányzat egy teljesen ismeretlen, fiatal „külföldire” – ráadásul zsidó származású művészre –, bizonyos Gustav Mahlerre bízza az alig négy évvel korábban megnyílt Magyar Királyi Operaház vezetését.

Hogyan reagált a közvélemény, a sajtó és az operaházi klikkek egy külföldi, zsidó fiatalember kinevezésére, különös tekintettel az Erkel család befolyására? Milyen eredményeket ért el Mahler egy olyan társulattal, amelynek anyanyelvét nem beszélte? És miért távozott a szerződése lejárta előtt, mindössze két és fél év után? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Karczag Márton, az Operaház Emléktárának vezetője.
JEGYVÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA

Szeretettel várunk:
Röhrig Géza, Keszthelyi Kinga, Deák Andrea

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Dvár Tóra Dvár Tajró – Heti tóramagyarázat: Besáláh
Élet + forma
Ma 80 éves Jávori Ferenc (Fegya) – Maz’l Tov!