1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) - a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben - a
fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára
létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március
19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott
lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
Márkus Alfréd, Fred Markush (ahogyan az angolszász világban hívták), a népszerű Márkus Frédi 1883 februárjában látta meg a napvilágot, Újpesten. Az 1920-1930-as évek egyik legnépszerűbb zeneszerzője volt a szórakoztató zenék „piacán”, de vezényelt és zongorázott is.
1902 júniusában a Zenelap című közlöny a „Magyarországi zenészek egyesületének” új tagjai között üdvözölte az ifjú Márkus Alfrédot. Jellemző módon kevesebb, mint egy évvel később a folyóirat már a tagdíjhátralékosok között hozta a nevét. Ekkor a József Főherczeg Fővédnöksége Alatt Álló Nemzeti Zenede növendéke. A zenei tanulmányait együtt végezte Kálmán Imrével és Jacobi Viktorral. Hamarosan az aradi színház szerződtette karmesterként. Ez nem tartott sokáig, Budapestre jött. Eleinte a Népszínháznál volt korrepetitor, de annak megszűnte után vidéken Balogh Árpád, Deák Péter és Zilahy Gyula színigazgatóknál dolgozott. 1908-tól lett a Royal Orfeum hoz zenei vezetője. Kellér Andor írja egy visszaemlékezésében, hogy még a világháború előtt évekig élt és zongorázott Oroszországban. (Ennek írásos nyomára nem akadtam.) Első operettjét 1916-ban mutatta be a Budai Színkőr , Taxi és Maxi címmel.
1937-ben megválasztották a Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete elnökének. De nem is a különböző tisztségek és beosztások a legfontosabbak. A szórakoztató zene területén alkotott, amit írt előadták, neve jó márka, slágerszerző, a "pesti hangot" képviselte. Nagy Endre, Harsányi Zsolt, Békeffi László, Kővári Gyula verseire írt kuplékat, melyeket népszerű énekesek adtak elő. Rendkívül termékeny szerző, operettek, filmzenék, slágerek alkotója. Csak néhány ismert operett: A csúnya lány, Tessék beszállni, Csodahajó; filmek, amelyeknek zenéjét szerezte: Meseautó, Maga lesz a férjem, Lovagias ügy; ismertebb slágerei: Ali baba, Stux maga vérbeli párizsi lett, Az én babám egy fekete nő. Ez utóbbit a Royal Orfeumban fellépő Jozephine Baker is elénekelte – magyarul.
Az angol és amerikai zeneműkiadóknál megjelent kupléit Fred Markush néven adták ki. Ott is nagy sikere volt, ahogy erről például 1933-ban a Magyar Muzsika értesült:
„A Metronom nevű amerikai újság írja, hogy az utóbbi években, Amerikában egy magyar slágerdal futotta be a legszebb karriert rádióban és gramofonon. Szerzője Márkus Alfréd, címe Natasa. A New yorki Rádió Cityben négy héten át játszották minden előadásban orgonán és minden slágerszám között a legtöbbször vették fel gramofonlemezre.”
1939 után szerzeményeit eltüntették a magyar színpadokról, de ott voltak a különböző jazz-revü előadásokban, többek között a Zeneakadémia nagytermében. (Ez kiváltotta a szélsőjobboldali lapok rosszkedvű megjegyzéseit.). 1941 és 1943 között az OMIKE Művészakció egyik karmestere volt. Ami ennél is fontosabb talán, hogy új operettet komponált, a Csöpi t, amelyet 1941 októberében mutattak be a Goldmark-terem kis színpadán, Gárdonyi Lajos, Rajna Alice és Váradi Kató főszereplésével. Egy évvel később pedig egy újabb, Kellér Dezsővel írt operett következett ugyanitt, az Első emelet 7 . A főszereplők között egy változás volt, a primadonna szerepet nem vállaló Váradi Kató helyett Elek Zsuzsa lépett fel.
Kálmán Imre visszaemlékezésében, amely Márkus halála alkalmából jelent meg a Világ 1946. decemberi számában, Márkus Alfréd így beszélt 1944-es megpróbáltatásáról:
„Tudod Imruskám miken mentem én keresztül? A vagonból szöktem el. Én és a feleségem és a gyermekem. Egymás kezét fogtuk és azt mondtam nekik, ha érzitek a kezem erős szorítását, ekkor megyünk. Így mentünk ki az éjszakába. Minden sarkon újabb veszedelmet jelentett a nyilas vagy náci horda.
Tarján Vilmos gettó-naplójában írta, hogy 1944 decemberében a gettóban találkozott az akkor szakállas Márkus Alfréddal. Néhány hónap elteltével és egy egészen más történelmi helyzetben, 1945 májusában Márkus Alfréd már szerzői estet tartott, a Zeneakadémia nagytermét teljesen megtöltő közönség előtt. 1946-ban nemzetközi zeneszerző kongresszust rendeztek New Yorkban, amelyen Márkus Alfréd képviselte a magyar könnyűzenét. Pár nappal ennek lezajlása után, október 30-án szívszélhűdésben meghalt. A New Yorki temetőben temették el.
Rengeteg sztorit közölt róla és vele korábban a sajtó. Végezetül álljon itt egy, a Borsszem Jankó 1933. februári számából kölcsönzött. (A történet másik szereplője Ábrahám Pál a kor- és vetélytárs zeneszerző: „Fred a múlt szombaton a Dohány-utcai zsinagógába ment. Éppen Hevesi Simon főrabbi prédikál: ’És mikor ezt látta az Úr, imigyen szólt: Ábrahám, Ábrahám (...) Fred dühösen kapott a fejéhez: – itt is Ábrahám? – és sietve távozott a templomból.
Képek:
1) Fotóportré. hangosfilm.hu
2) Színházi Élet 1936. 35. Pálházi fotó.
3) Márkus Alfréd operettjének a színlapja.
4) Fotóportré. Szivárvány, 1946. november. Ismeretlen fényképező.
5) Az utolsó fotó. Színház, 1947. január. Ismeretlen fényképező.
