12.05. 15:35, kimenete: 12.06. 16:45 
Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma 15 óra 35 perckor köszönt be, a királynő holnap 16 óra 45 perckor távozik körünkből. Ezalatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a VÁJISLÁH hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!
„És Jákob egyedül maradt és tusakodott vele egy ember hajnalhasadtáig.”
(1 Mózes 32:25)
Ha az előző hetiszakaszban „elkísértük” Jákobot a mennyei létra magasába, a mostani hetiszakaszban pedig már harcolni is látjuk őt, akkor végre eljött az ideje annak, hogy pihenésképpen álljunk meg egy pillanatra, és tekintsünk szét ezen az ókori „harcmezőn”.
Mit látunk?
Egy olyan világot, amelyben Jákobot, ezt a magányos embert körös-körül bálványimádók veszik körül, akik istenekkel, félistenekkel és emberfeletti emberekkel népesítik be az eget és a földet.
Kikkel harcolnak ők?
Mezopotámiában Gilgames – ez a félisten király vagy királyi félisten – egy Humbaba nevű démonnal harcolt, aki az isteni erdőt őrizte, de megküzdött a sértett és bosszúálló Istár küldöttével, az Égi Bikával is. Ismerünk egy másik babiloni hőst, Lugalbandát, aki hegyi démonokkal csatázik, s harcra kel az Anzu-madárral, a hatalmas isteni szörnnyel is.
Kiket látunk még az ókori mítoszok csatamezején?
Az Íliász hőseit: Akhilleuszt, Hektórt, Agamemnónt, Odüsszeuszt, akik egymással harcolnak olyan istenek támogatásával, mint Athéné, Héra, Árész, Aphrodité, Apollón vagy Zeusz. Azonkívül az Odüsszeiában találkozunk Polüphémosszal, a küklopsszal, Kirkével, a szirénekkel, Kharübdisszel, Szküllával és más természetfeletti lényekkel.
Aztán ott van az ókori Perzsia legnagyobb hőse, Rostam, a szupererejű harcos, aki már kisgyermekként egyetlen csapással elpusztított egy fehér elefántot; és a perzsa mítoszokban vannak még sárkányölők, démongyilkosok, tele a világuk csupa sötét szellemmel, gonosz lénnyel, akikhez egyszerű emberi teremtmény fel nem érhet.
S végül jöjjön Egyiptom, az ókori világ leghatalmasabb és leghosszabb ideig fennálló birodalma, ahol az isteni Hórusz, minden fáraók mintaképe vívott harcot a sötét Széth istennel, az állattestű fenevaddal, a pusztító erőt és a mindent elsöprő káosz urával. Egyiptom másik nagy hőse Rá volt a napisten, minden egyiptomi isten ura, aki megküzdött a sötétség és a pusztítás hatalmas kígyójával…
De ne is folytassuk, mert ebből a hevenyészett tablóból is látjuk: ennyi csodálatos isten, félisten, szuperhős, mesebeli szörnyeteg és gonosz démon között ki árválkodik egyes-egyedül a sivatagban, hogy megküzdjön egy ismeretlen valakivel?
A mi Jákobunk.
Az egyetlen mind közül, akinek volt bátorsága nem istenekkel, félistenekkel, szuperhősökkel, mesebeli szörnyetegekkel és gonosz démonokkal csatázni, hanem bizony: saját magával.
Látványos harc ez ahhoz képest, hogy az egyiptomi napisten a sötét erők kígyójával küzd? Ugyan, dehogy. Ha a korabeli „moziban” választani lehetett volna az „akciófilm” és a lelki dráma között, a többség minden bizonnyal az „akciófilmre” váltott volna jegyet.
Nem így a zsidók.
Ők a Tórát választották, mert a lelki tusakodást többre becsülték a színes, jelmezes, grandiózus csatajeleneteknél… A magányos ember drámáját fontosabbnak és tanulságosabbnak tartották, hiszen – fontosabb és tanulságosabb is. Ez az oka, hogy az egykor csillogó-villogó harci díszben pompázó Gilgames, Polüphémosz, Rostam és Hórusz ma már nem többek kultúrtörténeti érdekességnél a tananyagban – és Jákob, ez a szegény, nincstelen pásztor?
Ő ma is példaképként áll a világ előtt, és mutatja nekünk az utat: felfelé.
Jó szombatot!
