Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (113. rész) – Darvas Ibolya

2022. Május 18. / 12:30


Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (113. rész) – Darvas Ibolya

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

darvas-ibolya-cimlap.png

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

„Revolverrel kényszerítettek először énekelni. Székely Mihály régi jó barátunk volt és kíváncsi volt a hangomra. ’Nem tudok énekelni’ hangoztattam. Elővette revolverét és megfenyegetett. Inkább énekelni kezdtem.” Darvas Ibolya operaénekesnő így vallott a pályaválasztásáról 1946 júliusában, a Szegedi Népszavában.

Darvas Ibolya 2 axioart.hu (002).jpg

Az 1905-ben született énekesnő (eredeti nevén Deutsch Ibolya) első nyilvános szerepléséről a Pesti Napló tudósított 1926 februárjában. Ekkor a Demokrata Nők Erzsébetvárosi Köre által rendezett hangversenyen lépett fel. Az ezt követő években zenei tanulmányai mellett folyamatosan énekelt zenei esteken, amelyeket különböző – részben zsidó – egyesületek, klubok rendeztek. Az ilyen típusú fellépések, az egyre szélesebb repertoárjára támaszkodva, megmaradtak az 1930-as években is.

1929-ben kezdte színházi pályafutását. Erről így számolt be az Újság, az év júliusában:

„Sebestyén Géza igazgató a Városi Színház tagjai közé szerződtette Darvas Ibolyát, a Zeneművészeti Főiskola operai tanfolyamának most végzett növendékét. A fiatal énekesnő, aki a Főiskolán Maleczky Bianca tanítványa volt, az évzáró előadáson általános feltünést keltett szép hangjával és intelligens, muzikális, kulturált énekével a Rigoletto Gilda szerepében.”

Darvas Ibolya 1930. 23 (003).jpg

A színházban Meyerbeer Hugenottákjának apródjaként debütált. A szereplések folyamatosak voltak az 1930-as években. Egy Giordano opera főszerepe, újra Gilda szerepének eléneklése, a Sevillai borbély Rozinája, Adina a Szerelmi bájitalból, Olympia a Hoffmann meséiből, kiváló szerepek sorban, egymás után. A színházon kívül sokszor lépett fel Ney Dáviddal, a kitűnő operaénekessel, akivel azután 1937-ben össze is házasodtak. Állandó fellépője volt a nagyon népszerű nyári állatkerti hangversenyeknek. 1933-ban Komor Vilmossal tartott vidéki opera-körútján.

Nagy feltünést keltett 1933. novemberi beugrása az Operettszínházban, amikor a megbetegedett Alpár Gitta szerepét vette át Madame Dubarry szerepében. Az esetet így ismertette az Esti Kurír:

„Alpár Gitta szerepét a Dubarryban tegnap este már Darvas Ibolya énekelte, aki úgyszólván csak fél nap időt kapott a nagy és nehéz szerep betanulására. Darvas Ibolya kitűnően megállta helyét. Gyönyörűen szárnyaló hangjának és kulturált énektechnikájának megnyerte a közönég tetszését.”

Darvas Ibolya Budapesti Hírlap Képes Melléklete 1933.jpg

A siker nyomán meghívást kapott a pécsi, majd a kecskeméti színház opera előadásaiba, főként a pesten sikert aratott Dubarry színrevitelével. Ezt az Alpár Gittára írt darabot még 120-szor adták elő Darvas Ibolya főszereplésével.

1935-ben, amikor az Operettszínház a „bukása” után varietévé alakult és a többi színház is radikálisan csökkentette a bemutatott operettek számát, ott volt a neve az állástalan operettszínészek között. Fellépett az ismétlődő „Színészek a színészekért” előadássorozatban és továbbra is meghívást kapott - bár a korábbiaknál ritkábban - Budapesten és vidéken hangversenyestekre.

1939. november 11-én ott volt az OMIKE Művészakció első estjén és ezt követően sok szerepben lépett fel a Goldmark-terem kis színpadán, egészen 1944. március 15-ig. Játszott többek között Halévy Zsidónőjében, a Denevérben, a Carmenben, a Traviatában, a Rigolettoban, Mozart operáiban (Szöktetés a szerájból, Varázsfuvola, Figaró házassága). Fellépett a Pallos Ladies énekvokál tagjaként is.

Varázsfuvola_nagyobb_Darvas Ibolya_Lendvay Andor_002.jpg

1945. júniusában A Reggel névsort közölt 4454 Theresianstadti deportáltról. Ebben tűnt fel újra hosszú szünet után Darvas Ibolya neve. Ősszel a Szegedi Népszava, mint a Szegedi Nemzeti Színház koloratúr énekesnőjéről írt róla.

Darvas Ibolya Színház 1946.jpg

1949-ben szerződtette a Magyar Állami Operaház. A Gördülő Opera utazó társulatában lépett fel különböző vidéki városokban, az Operaházban egyedül 2 Gianni Schicchi előadásban énekelt, 1951-ben. Egy hangját megtámadó betegség miatt vonult vissza. A felszabadulás után dr. Ravasz Illés ügyvéd felesége lett. 1990 június 6-án hunyt el.

Képek:

1.) axioart.hu
2.) Színházi Élet 1930.23.
3.) Budapesti Hírlap Képes Melléklete 1933.
4.) Lendvay Andorral a Varázsfuvola előadásában OMIKE Művészakció, 1941. OSZMI Archívum
5.) Színház, 1946.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek