Lásd, elétek adtam az országot – Jó Szombatot, Shabbat Shalom

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:43 óra, az ünnep kimenetele: 20:51 óra.

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 20:51 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Devárim” (Mózes 5. 1:1-3:22.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Belekezdünk Mózes ötödik, Dvárim néven ismert könyvébe, és néhány bevezető mondat után az eddigiektől eltérő stílusú szöveggel találkozunk, hiszen a megszokott „szólt Isten Mózeshez mondván...” fordulat eltűnik és helyette egy Mózes által elmondott monológot olvashatunk. A kényelmes magyarázat szinte kínálja magát: más a forrása, és/vagy a szerzője a könyvnek!

A kényelmes magyarázatokkal gyakran bajok vannak, ebben az esetben is, hiszen a Talmud szerint (Szanhedrin 99a) „ha valaki tagadja, hogy a Tóra minden szava Istentől van, akkor bűnös eretnekségben”, vagyis hagyományhű zsidó számára nem opció a feltételezés, miszerint Dvárim könyve esetleg nem isteni eredetű. Ezt elfogadva kell kísérletet tennünk e könyv titkának megfejtésére, a héten megpróbáljuk!

Ha egyértelműen eretnekségnek számít a Tóra isteni eredetének megkérdőjelezése, akkor valamit feltétlenül kezdenünk kell a Talmudban (Megilá 31b) olvasható, nem kicsit problémás szöveggel.

Vájikrá (26. fejezet) és Dvárim (28. fejezet) könyvében található feddések kapcsán tanuljuk, hogy a harmadik könyv olvasásakor nem szabad az olvasónak megállni a szöveg közepén, míg a másik feddést fel lehet osztani a két felhívásra. Ennek indoklásaként „Ábájé mondta: ezek (Vájikrá) többes számban, Mózes által, Isten szájából lettek leírva, míg ezek (Dvárim) egyes számban, Mózes által magától lettek leírva”.

Ábájé tanítása óriási nehézséget jelent, hiszen a mester látszólag azt mondja, hogy a Tórának nem csak Isten a szerzője, és ez még akkor is problémás, ha a másik szerzőként Mózest említi. A Tóra minden szava isteni eredetű, viszont Ábájé mester nem volt eretnek! Folytatnunk kell a vizsgálódást!

A Zohár a következő megoldást kínálja: „Gyere és tanuld meg: a vers (2Mózes 19:19) azt mondja, hogy Mózes beszélt és Isten hangosan (szó szerint: hanggal) válaszolt. Azt tanították: mit jelent az, hogy „hanggal”? Mózes hangjával, mert Mózes olyan szinten volt, amely minden más próféta felé helyezte – a hang maga volt a Sehina (Isteni jelenlét).

Ráv Simon mondta: „azt tanultuk, hogy a Vájikrá-ban a feddések Mózes által (lettek leírva) Isten nevében, és a Misne Tórá-ban Mózes magától írta le. Azt gondolod, hogy Mózes akár csak egy betűt is magától mondott? Nem, ez pontosan volt írva. Nem azt mondja, hogy Mózes magától mondta, inkább azt, hogy ami kijött Mózes száján, az olyan hang volt, ami „birtokolta/uralta” Mózest” (Zóhár V’ethánán 265a). Vagyis a Zohár által kínált megoldás szerint a Tóra egésze isteni eredetű, de nem feltétlenül azonos módon közölte a Teremtő annak minden részletét.

E koncepció szerint „a Sehiná Mózes torka által szólt”, vagyis nem Mose rábénu volt a szerző, hanem „csak” az elbeszélő, akinek a szájában volt az Isteni jelenlét.

A Zohár által említett elképzelés, miszerint „a Sehiná Mózes torka által szólt” némileg módosul a 18. század zsenije, a Vilnai Gáon által mondottakkal: „az első négy könyv egyenesen Isten ajkáról hangzott el Mózes torkán keresztül. Nem így Dvárim könyve. Izrael népe e könyv szavait pontosan úgy hallotta, ahogyan a Mózest követő próféták szavait. A Teremtő egyik nap beszélt a prófétával, aki másnap elment, hogy megismertesse Izraellel az elhangzottakat, vagyis akkor beszélt a néppel, amikor Isten szavai már távoztak tőle.

Így volt ez Dvárim könyvének esetében is, melynek szavait maga Mózes beszélte el” (Ohel Jáákov 1:1). Vagyis nem egyértelműen passzív résztvevőként, hanem a szöveg interpretátoraként gondolta el a Gáon Mose rábénu szerepét. Közben Rábénu Nisszim (14. század) is mondott valami számunkra is érdekeset!

Szóval Rábénu Nisszim (14. század, Marseille) a következőket mondta a Vájikrá Rábbá midrás egy gondolata (1:7) kapcsán: „nagy titkot fedtek fel bölcseink e fejezetben, azaz hogy Isten a törvényeket általánosságban adta át Mózes különleges értelmére szabva. Isten az összes tórai törvényt általánosságban mondta el és Mózes írta oda minden egyes részlet mellé: „ahogy Isten Mózesnek parancsolta”. Tette mindezt Mózes az Örökkévaló dicsőségére...annak érdekében, hogy istenfélelem legyen rajtuk, nehogy vétkezzenek”.

Egy másik – eretneknek túlzással sem nevezhető – szerző, Avraham Ibn Ezra (1089-1164) írta: „ha megérted a tizenkettő titkát, akkor megismered az igazságot”. Ibn Ezra a „tizenkettő” kifejezéssel arra az általa is vallott elképzelésre utal, mely szerint a Tóra utolsó tizenkét - Mózes haláláról és a zsidó nép gyászáról szóló - mondatát nem Mose rábénu, hanem Jozsua írta.

De mi a „titok”? Rabbi Zev Farber szerint Ibn Ezra e tizenkét verset példaként említi, mert úgy gondolta, hogy több olyan szöveg létezik, mely isteni eredetű, de nem Mózes által került be a Tórába.

Az előző évszázad nem mindig kedvezett az árnyalt fogalmazásnak a hagyományhű zsidók köreiben sem, ezért is jelenthette ki az általam is sokat idézett Soloveitchik rabbi 1954-ben: „valaki vagy hisz abban, hogy a Tóra egészében min hásámmájim (isteni eredetű), és elfogadja a háláhát a maga teljességében, vagy nem hisz ezekben, és teljességgel elutasítja”!

Ha nem is feltétlenül erre a felvetésre, de a konzervatív mozgalom is véleményt formált a kérdés kapcsán. „A Tóra igazsága teoretikus és praktikus értelemben egyaránt Istenről tanít nekünk és az Ő világában elfoglalt szerepünkről. Mint ilyen, visszautasítjuk a relativizmust, amely tagadja bármely objektív forrását az autoritativ igazságnak.

Ugyancsak visszautasítjuk a fundamentalizmust és a literalizmust, amelyek nem ismerik el a Kinyilatkoztatás emberi tényezőjét, ezáltal kizárják az emberi tapasztalat és értelem független szerepét a folyamatban...A történelem egyedülálló hatalmas eseménye Isten Kinyilatkoztatása a Szináj hegyen, de nem csak erre korlátozódott Isten kommunikációja, mert folytatódott a próféták és a bölcsek tanításaiban, a Misna és a Talmud rabbijainak tevékenységében, megtestesülve a háláhában és az ággádában.

A Kinyilatkoztatás folyamata nem fejeződött be, a törvények és a responzumok által egészen napjainkig eleven, élő folyamat. Néhányan közülünk az ember és Isten személyes találkozójaként tekintenek a Kinyilatkoztatásra. Vannak köztünk, akik abban hisznek, hogy e személyes találkozónak van propozícionális tartalma, miszerint ténylegesen Isten közölte velünk a szavakat...”

Darvas István rabbi / OR-ZSE