Popper Péter: A lélek szobrásza, aki élni tanított minket

„A gyerek nem a szülő birtoka, csak a szülőre van bízva ebben a világban…” Egy mondat, amelyben benne van minden: a szabadság, a felelősség és a szeretet. Popper Péter, a pszichológus, tanár, író és gondolkodó 1933. november 19-én született Budapesten. Élete során számos szerepben tűnt fel, de mindig ugyanazzal a céllal: hogy segítsen megérteni önmagunkat és a világot.​

Családja sokszínű hátterű: nagyapja rabbi volt, édesapja pedig a szovjet–magyar olajtársaságot vezette. Popper Péter tanulmányait az ELTE-n kezdte, majd Moszkvában, a Lenin Intézetben folytatta, ahol filozófiát és pszichológiát tanult. Később Indiában, Izraelben és Amerikában is tanított, élt buddhista kolostorban, jógaközpontban is. Mindezek az élmények mély nyomot hagytak benne, és hozzájárultak ahhoz a különleges szemléletmódhoz, amelyet később megosztott a világgal.

Gyermekkori élményei mélyen befolyásolták világlátását:​

„A háborúban olyan élményeket éltem át, amelyek evidenssé tették, hogy engem sem a családom, sem az Isten, sem senki nem véd meg. A sorsom esetleges, a véletlenre van bízva. Így a szigorú hit és vallásosság eltűnt belőlem. Maradt az üresség, egyfajta szellemi éhség.”

Ez a szellemi éhség hajtotta egész életében. Nem keresett nagy célokat, inkább az élet áramlataira bízta magát:​

„Ha hívtak, odamentem. Ha ellöktek, tovább álltam. Úgy éltem meg az életet, mint az áramlatokkal teli tenger. Ráfeküdtem valamelyik áramlatra és hagytam, hogy vigyem és bíztam abban, hogy majd partra tesz valahol…”

Popper Péter nemcsak pszichológusként, hanem íróként és előadóként is ismertté vált. Számos könyvet írt, amelyekben a mindennapi élet kérdéseit boncolgatta. Egyik különleges műve a „Mi az élet étterme?” című könyv, amelyben az indiai tartózkodásai ihlette életbölcseleteket osztja meg az olvasóval. A keleti filozófiát saját személyiségén átszűrve mutatta be, és azt, ami szerinte a nyugati ember számára is hasznos lehet.

Az oktatásról és a gyermeknevelésről is markáns véleménye volt:​

„Hat-hét évesen a gyereket ráteszik a futószalagra, a szalag két oldalán ott állnak a tanárok, és minden órán rászerelnek egy kis tudást a gyerekre. Egy kis matematika, egy kis történelem, egy kis magyar, egy kis biológia. Ez a futószalag megy-megy évek sokaságán át és a tanárok szerelgetik a tudást a gyerekekre…”

A kudarc elfogadásáról is sokat beszélt:​

„Nem tanuljuk meg, hogy az életben, a világban olykor vereségek is vannak. Nem tanuljuk meg feldolgozni a kudarcot, és pillanatok alatt kétségbeesünk.”

És talán ez a gondolata fejezi ki legjobban életfilozófiáját:​

„Aki el tudja fogadni, hogy nem kell feltétlenül minden szerelemből, kapcsolatból, minden üzletből, minden hivatásból nyertesen kikerülni, az nagyon szabad lesz belsőleg. És vannak az életnek olyan perspektívái, amelyet akkor vesz észre az ember, ha a földön fekszik.”

Popper Péter 2010. április 16-án hunyt el, 76 éves korában. Halála előtt egy nyílt levelet írt, amelyben búcsút vett szeretteitől és barátaitól:​ „Barátaim, fiam, lányom, szerelmeim, munkatársaim, szétszórt rokonaim.”  Aki olvasta, nem felejti el. Ebben a búcsúban benne volt minden. Nagypéntek éjjelén szívrohamot kapott, az intenzív osztályra került, ahol már csak keveseket engedett maga mellé. Egy esetet azonban így idézett fel: „Kérésemre Kati jól működő barikádot szervezett körém, Csak egy őrült nőnek sikerült telefonon áttörnie. Előadást akart. Mondom, intenzív osztályon fekszem. Mit csinál ott? – kérdezte. Haldoklom. Kis szünet, majd: különben hogy van? Különben? Köszönöm jól vagyok…”

Popper Péter öröksége ma is élő és aktuális. Gondolatai, tanításai segítenek abban, hogy jobban megértsük önmagunkat és a világot. Ahogy ő mondta:​ „A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság: a jelen.”

Forrás: kiskegyed, ujsagmuzeum.hu

Zucker-Kertész Lilla