Novák Katalin: Magyarország Izrael és a zsidó emberek mellett áll

2023. November 10. / 09:25


Novák Katalin: Magyarország Izrael és a zsidó emberek mellett áll

– Magyarország egyértelmű kiállását mutatja, hogy ott áll Izrael és a zsidó emberek mellett ebben a nehéz helyzetben, ezekben a sötét órákban – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök tegnap a belgiumi Antwerpenben az ottani magyar, köztük a kárpátaljai és erdélyi felmenőkkel rendelkező ortodox zsidó közösség vezető képviselőivel folytatott beszélgetése előtt tartott köszöntőjében.

A magyar államfő úgy fogalmazott: „legmélyebb együttérzésemet szeretném kifejezni az összes magyar ember nevében különösen azoknak, akiknek a családtagjai, közeli hozzátartozói ott vannak Izraelben, és ki tudja, hogy, milyen nehézségekkel néznek most még szembe".    

Az államfő hangsúlyozta: imádkozunk azért, hogy minél előbb megtalálják a békéhez vezető utat, hiszen mindannyiunknak ez az érdeke. A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy minél előbb mindenki visszakapja fogságba esett gyerekét, hogy megbékélést találnak azok, akik elveszítették a gyerekeiket és békére lelnek azok is, akiknek veszélyben vannak a családtagjaik. „Magyarország zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben" – jelentette ki. 

„Mi a zsidó honfitársainkra úgy tekintünk, mint egy olyan erőforrására a magyar közösségnek, amelyre támaszkodunk és támaszkodni szeretnénk a jövőben is. Büszkék vagyunk arra a békés együttélésre, amely zsidó és nem zsidó magyar testvérek között ma Magyarországon megvalósul. És büszkék lehetünk arra is, hogy Magyarországon nincsenek antiszemita megmozdulások, nincsenek antiszemita tüntetések, nincsenek antiszemita mozgalmak sem, hiszen nem tűrjük az antiszemitizmust Magyarországon. Ebben a magyar emberek egyetértenek" – fogalmazott a köztársasági elnök, majd hozzátette: azt szeretné, hogy ez Európára, sőt a világ egészére igaz legyen.    

Végezetül aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy vannak olyan nyugat-európai országok, ahol előfordulnak antiszemita megmozdulások. „Nem hagyhatjuk, hogy így legyen" – zárta gondolatait Novák Katalin.

(MTI)

Címlapkép: Novák Katalin találkozója az antwerpeni Hoffy étteremben november 9-én. Az államfő mellett Kovács Tamás Iván, Magyarország Belgiumba és Luxemburgba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete (b3) és Ari Epstein tiszteletbeli konzul (j).
Fotó: MTI – Bruzák Noémi

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek