Miért fontos hazahozni az elraboltak testét?

Izrael küzdelme elesettjei testének visszaszerzéséért nem pusztán katonai feladat; ez egy hitben és családban gyökerező erkölcsi és spirituális kötelesség – írja az Aish.com.

Izraelben még az élve hazatért túszok feletti öröm közepette sem jön el a valódi megnyugvás, hiszen a legfőbb cél továbbra is az: hazahozni és eltemetni azokat, akiknek teste még mindig Gázában van.

E héten ez a küldetés fájdalmas valósággá vált, amikor végső nyugalomra helyezték Omer Neutra és Itay Chen, két amerikai–izraeli katona földi maradványait, akik október 7-én tankjaikban estek el – Hadar Goldin mellett, akinek testét a Hamász tizenegy éven át tartotta vissza.

Itay Chen

Ezek a temetések a nemzeti egység eseményeivé váltak, arra emlékeztetve, hogy minden katona, minden lélek a család része. A küzdelem azonban folytatódik. A Hamász továbbra is visszatartja három izraeli és egy thaiföldi állampolgár holttestét, emléküket torz alku tárgyává téve kegyetlen pszichológiai háborúban.

Miért ilyen fontos a zsidó nép számára, vallási, érzelmi és közösségi szempontból, hogy a testeket visszahozzák és Izrael földjén temessék el? A válaszban négy alapvető tanítást találunk magáról az életről.

1. A test szentsége

A test több mint puszta fizikai burok – isteni lélekkel társul, szent edény, amelyen keresztül az ember teljesíti földi küldetését. Test nélkül a lélek nem tudja betölteni feladatát a világban. Halál után is megmarad a test szentsége, és méltósággal kell vele bánni. Ezért tiltja a zsidó jog a hamvasztást, a temetés késleltetését, vagy a holttest közszemlére tételét.

A halál pillanatában a lélek elválik a testtől, és visszatér szellemi otthonába. A temetés ennek a folyamatnak része: lehetővé teszi, hogy a lélek békében távozzon a fizikai világból. A tórai parancs – „Porból lettél, és porrá leszel” – előírja, hogy a test térjen vissza a földbe, ahonnan vétetett, lezárva ezzel a szent körforgást.

Amíg azonban a test nincs eltemetve, a lélek „függő” állapotban marad – két világ között, nem lelve békére. Ha a testet nem temetik el, a lélek útja befejezetlen marad.

2. Temetés Izrael földjén

Ahogy a mostani hetiszakaszunkban olvassuk: amikor Sára meghalt, Ábrahám családi sírhelyet vásárolt Hebronban. Azóta minden nemzedék vágya, hogy Izrael földjén temessék el. A Biblia elmeséli, hogy Jákob, halála közeledtével, megfogadtatta fiával, Józseffel, hogy testét ne Egyiptomban, hanem Izraelben helyezzék örök nyugalomra (1Mózes 47:29).

Hadar Goldin édesapja, Prof. Szimcha Goldin a temetésen így fogalmazott: „A megváltás pillanatában, amikor Izrael népe kiszabadul az egyiptomi rabszolgaságból, Mózes magával viszi József csontjait, hogy az ígéret beteljesüljön.”

Ez az érték ma is él. Amikor valakit külföldön temetnek el, szokás egy marék izraeli földet szórni a sírba – a kapcsolat jeleként a szent földdel.

Omer Neutra és Itay Chen számára a hazai temetés különösen mély jelentéssel bír: Amerikából jöttek, hogy védelmezzék a zsidó népet és Izrael földjét – most részei lettek magának a földnek.

Omer Neutra

Amikor Omer Neutra testét visszahozták, édesapja, Ronen, Jeremiás prófétát idézte: „Van remény a jövődre – mondja az Örökkévaló –, és a fiak visszatérnek hazájukba.” (Jeremiás 31:17)

3. Lelki gyógyulás

A temetés a cheszed shel emet – „igaz jóság” – cselekedete, mert olyasvalami, amit az elhunyt nem tud viszonozni. Ugyanakkor nemcsak az elhunyt iránti jóság, hanem a hozzátartozók gyógyulásának útja is.

Amíg egy szerettünk testét fogva tartják, a lélek nem tudja elfogadni a halál véglegességét. A gyász félbeszakad, a fájdalom időtlenül fennmarad.

Itay Chen édesapja, Ruby Chen így fogalmazott: „Az elmúlt két évben családunk érzelmileg Gázában volt fogva tartva – csapdába estünk, gyászunk befagyott, sebeink nem gyógyulhattak, fájdalmunk nem találhatott lezárást.”

Amikor végre a sírhely előtt állnak, az támaszt nyújt az élőknek – helyet az emlékezésre, a sírásra, és arra, hogy az elhunyt emléke szervesen beleszövődjön az élet történetébe.

4. A zsidó nép egy család

A zsidó nép egyetlen család: minden egyes veszteség, minden el nem temetett test közös fájdalom. A Gázából visszahozott testek nemcsak a családok gyászát enyhítik, hanem Izrael kollektív lelkét is helyreállítják – emlékeztetve, hogy minden élet számít, minden történet szent.

Ez az ősi elv, Kol Jiszráel arevim ze bazeh – „minden zsidó felelős a másikért” – adja a nemzeti ígéret alapját: senkit sem hagyunk hátra, sem a csatamezőn, sem az emlékezetben. Egy olyan világban, ahol az élet gyakran válik puszta statisztikává, ez az eltökéltség, hogy Izrael hazahozza halottait, maga is egy Kiddus Hasem – Isten nevének megszentelése –, amely tanúságot tesz az élet szentségéről.

A szabadon engedett izraeli túsz, Matan Angrest Hadar Goldin fényképét tartja a kezében, annak 2014-ben meghalt izraeli katonának a képét, akinek holttestét azóta Gázában tartják fogva. A fényképet egy tüntetésen készítették, amelyen a Hamász által a Gázai övezetben fogva tartott elhunyt túszok visszatérését követelték, Tel-Avivban, Izraelben, 2025. november 8-án. Mahmoud Illean/AP

Hadar Goldin ezt írta: 

„A mindennapi élet során leginkább a külső világra figyelünk, és a környezet hatásait érezzük, és csak ritkán tekintünk be a saját lelkünkbe... Ha a pillanatnyi örömök és mulandó élvezetek után futok, elszalasztom a lehetőséget, hogy felfedezzem az igazi, tartós öröm forrását: a saját lelkemet.”

Amíg egyetlen zsidó mártír is temetetlenül marad, a küldetés nem teljes. Azok, akik életüket áldozták október 7-én, Izrael nemzeti jelképei lettek. Áldott legyen emlékük.

Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla