Izraelben a belga és a spanyol kormányfő, valamint a brit külügyminiszter

2023. November 23. / 20:56


Izraelben a belga és a spanyol kormányfő, valamint a brit külügyminiszter

Alexander De Croo belgiumi kormányfő, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök és David Cameron brit külügyminiszter is Izraelbe látogatott a mai nap folyamán. Ennek kapcsán Eli Kohen izraeli külügyminiszter közölte: „a világ vezetőinek saját szemükkel kell látniuk a Hamász atrocitásait". (Cameron elment a beeri kibucba, amelynek támogatására a Mazsihisz adománygyűjtést szervezett.)

David Cameron, az Egyesült Királyság külügyminisztere, volt brit miniszterelnök ma Eli Kohen izraeli külügyminiszterrel együtt megtekintette a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i terrortámadásában legsúlyosabban érintett Beeri kibucot.  

„A világ vezetőinek saját szemükkel kell látniuk a Hamász atrocitásait" – mondta Kohen, és felszólította Cameront, hogy tegyen lépéseket az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1701-es határozatának végrehajtása érdekében, és ezzel akadályozza meg, hogy a háború kiterjedjen a libanoni határra.    

Az említett ENSZ-határozat a 2006-os második libanoni háborút zárta le, felszólította a Hezbollahot és Izraelt minden hadművelet azonnali beszüntetésére, s a többi között az összes libanoni fegyveres csoport leszerelésére, s a Litáni folyótól délre csak az ENSZ UNIFIL egységének és a libanoni hadseregnek a jelenlétét engedélyezi.    

Kohen köszönetet mondott Cameronnak Izrael támogatásáért, és hangsúlyozta országa elkötelezettségét a harc folytatására a Hamász felszámolásáig és a túszok szabadon bocsátásáig.    

Jichák Hercog izraeli államelnök csütörtökön a jeruzsálemi elnöki rezidencián fogadta a spanyol és a belga miniszterelnököt. 

„Hálásak vagyunk támogatásukért és szolidaritásukért, hiszen nemzetünk mély fájdalmat szenved, véget nem érő borzalmakat" – emlékeztetett az államfő az október 7-i támadásra.

Herzog közölte: „Ezen a hétvégén a világ a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem nemzetközi napját ünnepli. Sajnos a nemzetközi közösség hallgatott, különösen azok a nemzetközi szervezetek, amelyeknek foglalkozniuk kellett ezekkel az október 7-én történt kegyetlen bűncselekményekkel. Világos bizonyítékaink és tanúvallomásaink vannak nemi erőszakról, szexuális visszaélésről és szörnyűségekről, és a világ hallgatott. Azt várjuk a nemzetközi közösségtől, különösen a nemzetközi szervezetektől, hogy határozottan lépjenek fel ezekkel az atrocitásokkal szemben". 

„Kritikus órákban várakozunk és imádkozunk a túszok első csoportjának visszatéréséért, valamint a tűzszünet megkötését. Reményt akarunk adni a poklot megélt családoknak, hogy láthassák a kisbabákat, gyerekeket és felnőtteket, nőket, hogy mindannyian hazatérjenek" – hangsúlyozta az izraeli államfő.    

 „Azért is vagyunk itt, hogy megvitassuk a gázai humanitárius helyzetet, amely nagyon fontos Izrael és minden érintett fél számára. Izrael jelentős lépéseket tesz a gázai humanitárius helyzet javítása érdekében az ENSZ-szel és az arab országokkal együtt" – tette hozzá Jichák Hercog.

„Hazám, Spanyolország osztozik Izrael fájdalmában és bánatában. Ismételten elítéljük az október 7-i megdöbbentő terrorcselekményeket. Üdvözlöm a megállapodást, amely lehetővé teszi számos túsz szabadon bocsátását és a humanitárius szünet megteremtését" – mondta Pedro Sánchez.    

„Október 7-én kínok között ébredtünk. Olyan dolgokat láttunk, melyekről nem gondoltuk volna, hogy valaha is látni fogjuk. Az ön oldalán állunk az izraeli nép védelmében, önvédelmi jogainak védelmében, hogy megvédje magát a terrortámadásokkal szemben. Az antiszemitizmus nem elfogadható, és veszélybe sodorja a zsidókat szerte a világon. Érezzük, és segíteni akarunk" – válaszolt Hercognak Alexander de Croo belga miniszterelnök. 

„Ártatlan civilek túszul ejtése háborús bűn, elfogadhatatlan, és nagyon remélem, hogy a mai nap egy lépés előre az ártatlan emberek kiszabadítása felé" – tette hozzá.

(MTI)

A beeri kibuc számára indított adománygyűjtő oldalunkat itt találják .

(Címlapkép: Cameron a beeri kibucban. Fotó: Alexander Ermochenko –Reuters)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek