Emlékházzá alakítják a volt zsidó iskolát Dombóváron

2020. Október 01. / 10:08


Emlékházzá alakítják a volt zsidó iskolát Dombóváron

A „szegények orvosaként" ismert, a vészkorszakban meghalt Riesz József (1880-1944) tiszteletére emlékházat és kiállítóhelyet alakít ki az egykori zsidó iskolából Dombóváron a helyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság – közölte Rostás Zoltán, a szervezet elnöke. Az átalakítást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 10 millió forintos támogatásával végzik, a társaság 14 millió forintot fordít az épületre.


Az 1861-ben épült ház 1944-ig a zsidó hitközség iskolája volt, a holokauszt – és a hitközség megszűnése – után imaházként működött. Az épület egyik helyiségében Riesz József  (1880-1944) zsidó származású dombóvári orvosnak állítanak emléket, a másikban negyedévente a zsidóság és más, sérelmet szenvedett népek történetével foglalkozó, tematikus kiállításokat terveznek – mondta Rostás Zoltán, a helyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke.

riesz2.jpgRiesz József

Az említett Riesz József Dombóvár tisztiorvosa, a helyi önkéntes mentő egyesület alapítója és a dombóvári vöröskereszt elnöke volt. A szegények orvosának nevezték, mert a legszegényebbeket ingyen gyógyította. 1944. június 26-án zsidó származása miatt deportálták, visszaemlékezések szerint a súlyosan beteg orvos már a deportáltakat szállító vagonban meghalt. Nevét 1947-től utca viseli Dombóváron, mellszobra a városi kórház előterében látható. Az emlékházban orvosi szobájának berendezései kapnak helyet, tevékenységével kapcsolatos dokumentumokat állítanak ki.

Rostás Zoltán elmondta, hogy a dombóvári zsinagóga mellett álló 140 négyzetméter alapterületű épületet közművesítik, teljes körűen felújítják, és két kiállító teret hoznak benne létre. Az átalakítást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 10 millió forintos támogatásával végzik, a társaság 14 millió forintot fordít az épületre – tette hozzá.

(Címlapképen: Riesz József a családja körében. Fotók: Dombópédia.hu)

FORRÁS: SONLINE.HU/MTI

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek