Dennis Prager, egy konzervatív amerikai zsidó értelmiségi könyvet írt a Teremtés könyvéről és megkockáztatja, hogy a 6. napon Isten a dinoszauruszokat teremtette meg.
Nehéz szülőnek lenni. Nehéz elkezdeni az életet, nehéz dolog teremtménynek lenni. A Biblia első könyve tele van fájdalmas, zűrös és nehezen érthető, de jól átélhető történetekkel.
A konzervatív médiasztár azt az emberképéhez jól illeszkedő következtetést vonja le ebből, hogy mennyire problémás az emberi létezés, a Biblia világképe szerinte egyszerre emberközeli, szeretetteli és mégis illúziótlan, ha hisz is a jó győzelmében, tudja, hogy az egyáltalán nem magától értetődő.
A Törvény, amelyet a Tóra következő 4 könyve előír, azoknak a családi, szerelmi, szexuális, politikai problémáknak az orvoslását szolgálja, amelyeket az első könyvben ismerünk meg.
Prager megáll és elidőzik azoknál a szavaknál is, amelyeket a hagyományos kommentárok sem értettek biztosan, sem a modern filológusok.
Ilyen szó a „tananim”, amelyet tengeri szörnyeknek szokás fordítani, őket alkotta meg a Teremtés ötödik napján a Jóisten.
A szó azonban egy zsidó fizikus szerint inkább nagy hüllőket jelenthet, vagyis a helyes görög fordítása az volna, hogy nagy hüllő, tehát dino-szaurusz. Ők tehát benne vannak a Bibliában, a tóra legelején, az ötödik napon teremtette őket Isten. Vajon be lehetne ezt így vezetni a magyar nyelvű Biblia-fordításokba?
Ha igen, akkor látta Isten, hogy a dínók jók. És lett este és lett reggel.
