Napi Talmud - Bava Batra 145: „Vőfélyek ajándékai"

A Daf Yomi egy több évszázados gyakorlat, amelynek során a babiloni Talmud egyetlen oldalát tanuljuk meg minden nap, meghatározott időbeosztás szerint. Ilyen ütemben a ciklus befejezése 7,5 évet vesz igénybe. A   My Jewish Learning  úttörő célkitűzése, hogy a zsidó tanulás e globális projektjét széles közönség számára is elérhetővé tegye, mi pedig igyekszünk rendszeresen rendszeresen közzétenni ezeket a tanításokat.

Most a Bava Batra 145-höz kapcsolódó magyarázat fordítását hoztuk el Önöknek. 

A tegnapi dafban tárgyalt misna továbbra is azt vizsgálja, hogy az örökös testvérek milyen pénzügyi kötelezettségeket és jutalmakat kapnak egyénileg, és melyeket osztják meg egyenlően egymás között. A vizsgálat tárgya a shoshbinut, vagyis a vőfélyek ajándéka volt. A kommentátorok elmagyarázzák, hogy az akkori gyakorlat szerint a vőfély (vagy az apja) hozzájárult az esküvői lakomához, azzal a hallgatólagos megállapodással, hogy a vőlegény viszonozni fogja ezt, amikor barátja megházasodik.

Kiderült, hogy ez több volt, mint egy ajándék — a shoshbinuttal egyfajta kölcsönös adósság jött létre, amely jogilag érvényesíthető volt. A mai daf elmagyarázza, hogy ezt bíróságon is be lehetett hajtani, és még a sabbatical év (A szombati év egy pihenőév, általában a hetedik év, akárcsak a sábát, amely a zsidóságban a hét hetedik napja. - a ford.) sem szüntette meg az adósságot. Ami jogilag érdekessé teszi, hogy ez nem egy szokványos pénzügyi tartozás, hanem egy helyzetfüggő kötelezettség: csak akkor követelhető, ha az eredeti adományozó fél végül megházasodik.

A shoshbinut  gyönyörű példája a támogató közösségi struktúra összetartó erejének. Ez biztosítja, hogy mindkét fél hozzáférjen a szükséges pénzügyi és egyéb forrásokhoz, miközben nemcsak ösztönzi, hanem meg is követeli a kölcsönös viszonzást. A Gemara nemcsak a "ajándékok" kölcsönként és jogi státuszként való részletezésével foglalkozik, hanem megvizsgálja az ezek mögött húzódó kapcsolati elvárásokat is:

Rav Kahana azt mondta: A vőfélyek ajándékainak viszonzásával kapcsolatban az alapelv a következő: Ha az eredeti címzett a városban tartózkodott, amikor a vőfélye megházasodott, el kellett volna mennie. Ha közel volt, és hallotta az esküvőt jelző dob hangját, el kellett volna mennie. Ha távol volt, és nem hallotta a dob hangját, a vőlegénynek értesítenie kellett volna őt. Ha nem értesítette, az ajándékozónak panasza lehet a vőlegénnyel szemben, amiért nem tájékoztatta, de az ajándékot akkor is vissza kell fizetnie.

Rav Kahana a pénzügyi kötelezettség és az esküvői részvétel udvariassága között egyensúlyozik. Vizsgálja azt is, milyen erőfeszítést kellett volna tennie a most megházasodott barátnak, hogy részt vegyen egykori vőfélyének esküvőjén, és milyen sértést jelenthet, ha nem hívják meg. A kérdés nem csupán pénzügyi kötelezettségről szól, hanem a kapcsolatokról is. Mindazonáltal, függetlenül a részvételtől, a most házasodott barátnak vissza kell fizetnie az ajándékot.

Mivel ezeknek az ajándékoknak a legfontosabb funkciója az volt, hogy biztosítsák az esküvői lakomát, amelyet a vőfélyek a vőlegénnyel együtt élveztek, a Gemara azt is tárgyalja, mennyit vonhat le egy házas barát az ajándékából, ha nem vesz részt az egykori vőfélyének esküvőjén:

Abaje azt mondta: Az esküvői lakomák résztvevői így szoktak eljárni: Ha a vőfélyek ajándéka, amit az ajándékozó kapott, legfeljebb egy dénár értékű volt, most semmit sem fizet, mert amit az ember a kezében hoz, azt a gyomrában fogyasztja el. Ha négy dénárig terjedt, akkor most a felét fizeti. Ezen összeg felett mindenki a saját rangjának megfelelően von le az ajándékból.

Ha Simon egy dénár értékű ajándékot adott Reuvennek, akkor amikor Simon megházasodik, és Reuven nem tud részt venni, Reuven semmivel sem tartozik neki; az az elképzelés, hogy Simon nagyjából egy dénárnyi ételt fogyasztott Reuven esküvőjén, és mivel Reuven nem eszik Simon esküvőjén, nincs tartozás. Ha Simon három dénár értékű ajándékot adott Reuvennek, Reuven most ennek az összegnek a felét, vagyis 1,5 dénárt tartozik neki. Ha Simon négy dénár feletti ajándékot adott, akkor azt számoljuk ki, hogy Simon általában mennyit fogyasztana és kapna a rangja alapján, és ezt vonjuk le a teljes összegből — Reuven cserébe ennyivel tartozik.

Ez a vita tisztázza a tárgyalt shoshbinut természetét. Egyfelől nem pontosan úgy működik, mint egy kölcsön, és a Gemara kijelenti, hogy nem merül fel az uzsora tilalmának megszegése, ha valaki sokkal nagyobb értékű ajándékkal viszonozza az eredeti ajándékot — például, ha Simon két dénár értékű ajándékot adott Reuvennek, Reuven megengedheti, hogy tíz dénár értékű ajándékkal viszonozza azt. Ugyanakkor nem is pusztán ajándékról van szó, mivel a viszonzási kötelezettséget olyan komolyan veszik, hogy akár bíróságon is kikényszeríthető, és elvárás, hogy legalább azonos értékű ajándékkal viszonozzák. Bár ezeknek az ajándékoknak az összetettsége bonyolult, formalizált státuszuk révén erőteljes példát mutatnak arra, hogyan fonódik össze a szokás és a halacha egy olyan közösségi támogatási rendszer biztosítása érdekében, amelyet mélyen áthat az emberek közötti kapcsolatok természete.

A Bava Batra 145 ITT olvasható.
A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla