A Hamász terrorszervezet október 7-i támadásáról, Európa iszlamizációjáról és a civilizációnk jövőjéről nyilatkozva Tatár György vallásfilozófus azt mondta: „ahogyan a világtörténelem megszülte a bibliai hit népét, úgy megszülte az infernális zsidógyűlöletet is vele. E nép történetét végigkíséri üldözése és pusztítása is, és ezek közül az utolsót, a holokausztot csak félbeszakította, hogy legfőbb hordozóit megsemmisítő katonai vereség érte".
Fontos interjút adott Tatár György vallásfilozófus a Mandiner.hu portálnak, amelyben többek között leszögezi: „a liberális politika még kísérletileg sem hajlandó magáévá tenni azt a szemléletet, amire a zsidóság tett szert a holokauszt nyomán, tudniillik hogy
létezik kompromisszumképtelen, halálos ellenség, és hogy a vele szembeni fegyveres harcnak nincsen alternatívája. Ennek az önvédelmi harcnak pedig nemigen lehet más hordozója, mint egy felfegyverzett nemzetállam".
Mint a tudós fogalmazott: „azért az én állam is leesett, amikor arról olvastam, hogy Párizsban, a biztonsági szolgálat terrorelhárítási központjában az egyik évek óta ott dolgozó alkalmazott egyszer csak halálra késelte a kolléganőit, akik pedig korábban már jelentették, hogy az illető rohamosan vallásosodik. Elővették-e valaha is azt, aki alkalmazta?
Hogy meddig teheti még meg a Nyugat, hogy tagadja ennek az ellenségnek a létezését? Valójában már most sem teheti meg, sodródik a polgárháborúk új középkora felé".
Azzal kapcsolatban, hogy a Jad Vasem igazgatója, Dani Dajan elutasította az összehasonlítást a holokauszt és október hetedike között, Tatár György kifejtette: „mint a holokauszttal foglalkozó szaktörténésznek, és különösen mint volt diplomatának, a Jad Vasem igazgatójának természetesen igaza van abban, hogy sem dimenziójában, sem a körülményekben nem összehasonlítható a két esemény". Majd hozzátette: „a magam részéről valahogy úgy gondolom, hogy ahogyan a világtörténelem megszülte a bibliai hit népét, úgy megszülte az infernális zsidógyűlöletet is vele.
E nép történetét végigkíséri üldözése és pusztítása is, és ezek közül az utolsót, a holokausztot csak félbeszakította, hogy legfőbb hordozóit megsemmisítő katonai vereség érte, mégpedig egészen más okból.
Ezt a felfogásomat egyesíteném az igazgató nyilatkozatával: ez, ami most történt, csakugyan a holokauszt láncának egyik, dimenziójában kevéssé jelentős láncszeme, de ugyanabba a sorba tartozik, mint az összes korábbi, beleértve a holokausztot. És mivel Izrael állama létezik, természetesen az elhárítás feltételei is kedvezőbbek".
A nyugati civilizációt támadó iszlámisták kapcsán a vallásfilozófus azt mondta: „az iszlámmal való konfliktus lényegében elkerülhetetlen volt, bár alig néhányan számoltak csak vele, lévén a nyugati – nem csak zsidó – értelmiségnek sejtelme sincs, és nem is volt az iszlámról, ahogyan e szekuláris kor értelmisége zömének a vallásokról általában sincs".
A teljes interjút ITT olvashatják.