Megvan az elveszettnek hitt kazár főváros

2008. Október 02. / 20:23


Megvan az elveszettnek hitt kazár főváros

Forrás: HVG


A középkori zsidó állam, a Kazár Birodalom eltűntnek vélt fővárosára bukkantak orosz régészek a Kaszpi-tenger északi partján, Szamoszgyelka falu közelében.



A kilenc éve folyó ásatások eredményeként minap bejelentett felfedezés áttörést jelent a kazárok misztikus történetének és kultúrájának kutatásában - mondta Dimitrij Vasziljev, az expedíció vezetője. Arab krónikák Itil néven utalnak a városra, amelyet a Volga folyó mellett alapítottak. Sokáig úgy vélték, hogy a települést elmosta a Kaszpi-tenger, de a téglából épült erőd, benne pedig a jurtákhoz hasonló kunyhók maradványai azt valószínűsítik, hogy a most feltárt város a Kazár Birodalom közigazgatási központja lehetett. Itil több etnikum lakóhelye volt, ahol a keresztény, a zsidó, a muszlim vallás, illetve sámánista pogány hitek békében éltek egymás mellett.

A birodalom a 8. és a 10. század között élte fénykorát, amikor a meghatározóvá váló félnomád törökök államvallássá tették a judaizmust. A kazár kaganátus a mai Oroszország déli részét, Nyugat-Kazahsztánt, Azerbajdzsánt, a Kaukázus északi lejtőit és Kelet-Ukrajnát foglalta magában (képünkön egy kazár harcos). Miután azonban I. Szvjatoszlav kijevi fejedelem seregei 969-ben feldúlták és kirabolták a birodalmat, a kazár kultúra gyakorlatilag eltűnt a föld színéről, a népesség pedig beolvadt a környéken élőkbe.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
A hét műtárgya: Ómerszámláló tábla
2025. Április 18. / 16:25

A hét műtárgya: Ómerszámláló tábla

Hírek, lapszemle
Rendőrt hívtak a rabbira: „Nincs sem morális, sem jogi mentség"