A zsidó bokszbajnok, aki szembeszállt a nácikkal

Barney Ross nemcsak a bokszringben vívta meg a maga harcait, hanem a második világháború frontvonalán, majd később a függőség mélyén is. Világbajnoki címeket nyert, életeket mentett, és sosem felejtette el, honnan jött – vagy hogy zsidóként mit jelent kiállni magáért és másokért egy kirekesztéssel teli világban.

1909-ben, Dov-Ber Rasofsky néven született Chicagóban, egy vallásos, zsidó bevándorló család gyermekeként. Édesapja szelíd, tanult rabbi volt, aki egy kis élelmiszerboltot vezetett. Egy napon két rabló lépett be a boltba, és hidegvérrel meggyilkolták. Édesanyja az események hatására idegösszeomlást kapott, a család széthullott: Barney és bátyja egy unokatestvérhez kerültek, a kisebb testvéreket árvaházba vitték. Barney ekkor mindössze 14 éves volt.

Egykor azt remélte, hogy édesapja nyomdokaiba lép, és maga is rabbi lesz. De miután a világa összeomlott, új fogadalmat tett: bármi áron, de újra összehozza a családját.

Tizenévesen már alkalmi munkákat vállalt, és futárként dolgozott a hírhedt Al Capone-nak. De még Capone is, aki megérezte Barney intelligenciáját és nyugtalanságát, azt tanácsolta neki, hogy ez nem neki való élet. Nem sokkal később Barney felfedezte a bokszot – és benne nemcsak megélhetést, hanem lehetőséget is talált ahhoz, hogy fájdalmát átformálja erővé.

Gyors kezei és megtörhetetlen akarata révén villámgyorsan tört előre a ranglétrán. Végül három különböző súlycsoportban is világbajnok lett – ami ritka teljesítmény. A nyereményeiből házat vásárolt, magához vette testvéreit, és gondoskodott édesanyjáról, aki felépült, és akit élete végéig szeretettel ápolt.

De Barney Ross nem csak az övekért bokszolt. A világ felé is üzent: egy zsidó is megállhat a helyén – bármilyen ellenféllel szemben.

Ross büszke zsidóként sosem rejtette véka alá identitását. Abban az időben, amikor az amerikai zsidók egyre nagyobb aggodalommal figyelték a náci Németország felemelkedését, Ross a zsidó erő és kiállás jelképévé vált.

Amikor megnyerte a könnyűsúlyú világbajnoki címet, egy interjúban először a világban szenvedő zsidókra gondolt: „Bárcsak tehetnék valamit azokért a zsidókért, akik szenvednek” – mondta, és kihangsúlyozta saját származását, ahogy azt is, mennyire büszke rá. Bár már nem tartotta meg ifjúkora minden vallási szokását, mégis „vallásosnak” vallotta magát. Edzőtáboraiban gyakran látták, amint apja régi könyveit tanulmányozza, és rendszeresen viselt ciceszt az öltönye alatt.

Ezt az erős zsidó identitást vitte magával a háborúba is.

Bár már túl volt a besorozási koron, amikor kitört a második világháború, ragaszkodott hozzá, hogy csatlakozhasson. Miközben más hírességeket propaganda-körutakra küldtek, Ross harcolni akart – valódi csatában.

Kérését teljesítették. A guadalcanali csatában három tengerészgyalogos társával együtt egy kráterben rekedt, teljesen körülzárva japán katonákkal. Mindannyian megsebesültek – Ross volt az egyetlen, aki még harcképes maradt.

Összegyűjtötte az utolsó kézigránátokat és töltényeket, és órákon át harcolt – egyedül, sötétben, héber imákat suttogva, miközben visszatartotta az ellenséget. Mire felkelt a nap, csak egyik társa maradt életben. Ross a sebesült katonát – aki több mint 100 kiló volt – saját hátán cipelte biztonságba. Ő maga alig nyomott 63 kilót.

Bátorságáért megkapta az Ezüst Csillag kitüntetést. De az igazi harc csak ezután következett.

A háború után Ross fájdalomcsillapító morfint kapott sérüléseire – és függő lett. Amikor kiengedték a kórházból, heroinra váltott. A függőség tönkretette egészségét, anyagi helyzetét és kapcsolatait. Teljesen mélypontra került. De nem maradt ott.

Elvonóra ment, legyőzte függőségét, és iskolákba kezdett járni, hogy a kábítószer-veszélyről beszéljen – egy olyan korszakban, amikor még alig értették a problémát. Nem titkolta hibáit. Felhasználta őket, hogy másokat segítsen.

Barney Ross önéletrajzának címe: No Man Stands Alone – Egyetlen ember sem áll egyedül. Elsőre furcsának tűnhet ez a cím. Hiszen Ross egyedül állt a ringben, egyedül harcolt a dzsungelben, és egyedül küzdött meg a függőségével is.

De talán éppen ez a lényeg. Mert bár fizikailag gyakran magára maradt, soha nem csak önmagáért harcolt. Akár öklöt, akár gránátot ragadott, akár a démonaival küzdött egy rehabon, mindig vitt magával valamit: apja emlékét, családja iránti szeretetét, a zsidó nép iránti felelősséget – és a hitet, hogy élete valami magasabbhoz kapcsolódik.

Barney Ross története megmutatja: az igazi erő nem a fizikai fölényben rejlik, hanem abban, ha tudod, miért harcolsz.

És egy olyan világban, ahol ma is könnyen érezhetjük magunkat „az egyetlen zsidónak a teremben”, az ő története emlékeztet minket valamire, ami mélyebb: Senki sem áll egyedül – ha van, amiért kiállhat.

Az Aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla