Tisa B’Av, a zsidók gyásznapján nem is a Szentély lerombolását gyászoljuk, hanem Istentől
való elválasztottságunkat – tanítja írásában Szerdócz Ervin újpesti rabbi.
Szerte a
világon, az imaházakban a Veeszchanan hetiszakasz a Tisa B’Av-ot követő
Szombaton kerül felolvasásra. Sábesz Náchámunak, a Vigasztalás Szombatjának
nevezik ezt a Szombatot. Nevét a profétai rész kezdő szávairól,„Vigasztaljátok,
vigasztaljátok népemet!” (Jesájá. 40/1) kapta. A Jeruzsálemi Talmud, Joma
traktátus 1/1 tanítja, hogy a generáció, amely lélekben nem építi újra a
Szentélyt, olybá véttetik, mintha az ő idejükben rombolták volna le. A koznicsi Rabbi Iszráel ezt azzal magyarázza, hogy
tilos Tórát tanulni Tisá beÁv gyásznapján (kivételt képeznek az Éhá midrásai,
ill. a Szentély pusztulásáról szóló ággádák) mivela tanulás önmagában örömet okoz az embernek.
„Az Örökkévalóvaló rendeletei egyenesek, megörvendeztetik a szívet.” (19.Zsolt/ 9).
A
gyásznapot követő Sábesz Ékev hetiszakaszban a zsidó hitvallás, a S’má ima szövegét
olvassuk, melyben Isten iránti változatlan szeretetünkről teszünk
tanúvallomást. Ezzel annak adunk hangot, hogy a három gyászhét (drei wochen)
elmúltával megújult erővel vesszük magunkra az „Égi Királyság”, az Isten,
zsidóknak 613 parancsba adott kötelezettség „jármát”.
Joszef
Beer Soloveitchik rabbi (Briszk 1903-1993) kérdezte, hogy miért
gyászolunk a Szentély pusztulása után 1900 évvel? Mit várunk Istentől? Új
Szentélyt? A Szentély fontossággal bír, de a létezés, a zsidók fennmaradás
szempontjából nem a legfőbb szempont. Sokkal fontosabb, Isten szellemi
jelenlétének tudata. A Bét HáMikdos azaz, a Jeruzsálemi Szentély, a Sechinát,
az isteni jelenlétet szimbolizálta.
A Szentély lerombolása óta fal
választ el bennünket az Örökkévalótól. A Szentélybeli szolgálatnak sem lenne
értelme, ha abban a tudatban élnénk, hogy a Teremtő távol marad tőlünk. Áb hó
kilencedike a zsidók gyásznapja. Nem is a Szentély lerombolását gyászoljuk e
napon, hanem Istentől való elválasztottságunkat, tanította a rabbi. A haszid
filozófia azt hirdeti, hogy Isten jelenléte nem a Szentélyhez kötött. Isten ott
van, ahova „beengedik.
„Minden helyen, ahol Nevemen neveztetnek, eljövök hozzád és megáldalak!” (II.M. 20/21)
Napóleon egyszer
kíséretével Párizs utcáit járta. Egy házból hangos sírás hallatszott. Napóleon
erre megkérdezte szárnysegédjét: Mi ez a sírás, amit hallok? Ebben a házban
zsidók vannak. Azok sírnak. - volt a válasz. Mi okból sírnak? – kérdezte erre a
császár. Emlékeznek. A zsidók Szentélyüket siratják, amit leromboltak. – válaszolta
kísérője. Melyik Szentélyt? -faggatózott tovább Napóleon.
A Jeruzsálemi
szentélyt siratják, amit a rómaiak leromboltak. – magyarázták a császárnak. Mikor
rombolták le? – kérdezte Napóleon. Közel kétezer éve. – volt a válasz.
Tudjátok meg! – mondta
erre Napóleon. Ez a nép örökké élni fog, az a nemzet örökké fennmarad, mely
kétezer év után is emlékezni és sírni tud azon, amit elvesztett. A zsidók
siratták múltjukat, miközben megtanulták, hogy van élet a rombolás után is.
Emlékezve és sírva
tanultak élni és túlélni.
