Fellobbantak a hanukai lángok Nagykállóban

2025. December 22. / 09:36


Fellobbantak a hanukai lángok Nagykállóban

Meghitt, ünnepi hangulat töltötte be a Nagykállói Zarándokházat a hanukai ünnepségen, ahol együtt köszönthette a fény ünnepét a helyi zsidó közösség és a meghívott vendégek sokasága.

Az estét Blajer Gábor, a Nagykállói Zsidó Hitközség elnöke nyitotta meg, aki beszédében a hanuka üzenetét, a közösség összetartó erejét és a hagyományok továbbadásának fontosságát emelte ki. Ezt az egybegyűlteket köszöntötte: Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, Dr. Petroman Viktória járási hivatalvezető, Róna Iván, a Mazsihisz turisztikai igazgatója, Juhász Zoltán, Nagykálló város polgármestere, valamint Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere is ünnepi gondolatokat osztott meg a hallgatósággal.

600882558_122255355302161606_219755057690180732_n.jpgBlajer Gábor

A köszöntőket követően Csatlós Tamás rabbijelölt vezetésével került sor a hanukai megemlékezésre és a hagyományoknak megfelelő gyertyagyújtásra, amelybe a felkért vendégek is bekapcsolódtak. A fellobbanó lángok a hanuka csodájára emlékeztetnek bennünket, arra, hogy még a nehéz időkben sem szabad megfeledkezni a reményről, és a közösség erejéről.

e06c56682f854c3e8a06d8b43f2f0b18 (1).jpgBíró Nóra és zenekara. Fotó: Sipeki Péter / szon.hu

Az ünnepi program fénypontja Bíró Nóra és zenekara csodálatos koncertje volt: a felcsendülő dallamok különleges, igazi ünnepi atmoszférát teremtettek, maradandó élményt nyújtva minden jelenlévő számára.

0a9bc1544ec8438196b4bb30626666c8.jpgFotó: Sipeki Péter / szon.hu

Az est kötetlen együttléttel zárult: a vendégek hanukai fánkot és más, olajban sült hagyományos finomságokat kóstolhattak, miközben baráti beszélgetésekre, találkozásokra is lehetőség nyílt. 

Forrás: Nagykállói Zsidó Hitközség Facebook-oldala

Zucker-Kertész Lilla

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Oktatás
Rajzverseny és díjátadó a Rumbi Tanházban
Megemlékezések
Megemlékezés Szenes Hanna hősi halálának évfordulóján