Virágzás előtt: Ötletpályázat a zsidó kertészeti telep hasznosítására

2021. Május 03. / 16:02


Virágzás előtt: Ötletpályázat a zsidó kertészeti telep hasznosítására

Szerző: Kácsor Zsolt

Építész és tájépítész hallgatók számára szeretnénk kiírni ötletpályázatot azzal a céllal, hogy ötletek születhessenek a  Magyar Izraelita Kézmű- és Földműves Egylet (MIKÉFE) volt telephelyének hasznosítására – nyilatkozta honlapunknak Bardóczi Sándor,  Budapest főtájépítésze. Szerinte fontos volna  bemutatni egyrészt ennek az egyesületnek a történetét, másrészt a zsidó kertészeti kultúrának a mai innovációit.

Nemrégiben számoltunk be róla, hogy az 1842-ben alapított és 1949-ben megszűntetett Magyar Izraelita Kézmű- és Földműves Egylet (MIKÉFE) Budapest X. kerületében még állnak a maradványai. Az egykori zsidó kertészeti telep területe a Főkert gondozásában van, és ha minden jól megy, a közeljövőben nem romok fogadják majd az idelátogatókat, hanem egy átalakított, felújított telephely, ahol méltó emléket állítanak a magyar agrártörténet szempontjából egyedülálló jelentőségű zsidó kertészetnek. A Mazsihisz már tett lépéseket az ügyben, s ebben partner a főváros is: Bardóczi Sándor,  Budapest főtájépítésze szintén fontosnak tartja a rehabilitációt. A szakembert a részletekről kérdeztük.

bardóczi hvg.jpgBardóczi Sándor (Fotó: HVG)

– Hol tart a Mazsihisz, a főváros és a Főkert együttműködése a MIKÉFE telep emlékének megőrzésére?
– Voltunk kint a romoknál közösen helyszínelni idén februárban, majd ebben a témában a Budapest Brand munkatársaival ültünk le egy megbeszélésre, amelyen a Mazsihisztől részt vett Nagy Ákos. Ezen a megbeszélésen körvonalazódott egy pályázat kiírása építész és tájépítész hallgatók számára azzal a céllal, hogy ötletek születhessenek az egész Keresztúri úti telephely rendbetételére. Ezen belül lehetne kitalálni, hogy miképpen volna lehetőség a MIKÉFE egykori üvegházainak hasznosítására, hiszen nagyon fontos volna itt bemutatni egyrészt ennek az egyesületnek a történetét, másrészt a zsidó kertészeti kultúrának a mai innovációit.

– A pályázatot mikor írják ki?
– Jelenleg folyik a pályázat előkészítése, amelyet az említett megbeszélésen mi vállaltunk magunkra. Fölvettük a kapcsolatot ez ügyben Törőcsik Évával, a Főkert volt vezérigazgató-helyettesével, aki megosztotta velünk a témában végzett kutatásának eredményeit. A pályázat kiírásához szükséges légifelvételek és geodéziai dokumentumok beszerzése is most folyik. 

– Izrael állam világzerte elismert eredményeket ért el agrárgazdálkodásban. Ennek ismeretében gondolkodnak izraeli források és szakemberek bevonásán a projekt megvalósításában?
– Igen, gondolkodunk ebben, de még az első lépéseknél tartunk, most az ötletpályázat révén azt kell majd eldönteni, hogy a telepen mi hová kerül. Hiszen nem csak a zsidó üvegházak megóvásáról van szó, hanem a teljes telephely sorsáról akarunk átfogó képet szerezni, s ezen belül sok érdekes lehetőség fölmerült. 

– Tehát nem csak az egykori MIKÉFE-telep, de az egész komplexum átalakításra, felújításra szorul?
– Igen, így van, igaz, a volt MIKÉFE-telephely és a mostani Főkert-telep szinte egy és azonos. Ez a terület a vészkorszak utáni államosítás idején került a Főkerthez. A területen a hetvenes években volt egy jelentős üvegház-fejlesztés, de az akkor épített létesítmények fele már nincs meg, ami megmaradt, az meg iszonyú állapotban van. Szóba került a Rákos-pataknak a telephelyen belüli rehabilitációja, a Főkertnek pedig van egy elképzelése egy olyan áruda létrehozásáról, ahol a Főkert egyes termékeit lehetne megvásárolni. Funkciójában a MIKÉFE-időket idézné meg az a terv, amely szerint a telep egy részén gyakorlókert jönne létre kertészképzésben részt vevő diákok számára. Ehhez európai uniós forrásokat is be tudnánk vonni.

NÉVJEGY
Bardóczi Sándor végzettsége szerint tájépítész mérnök, vezető tervező. Szűkebb szakterülete a területrendezés, településrendezés, környezeti hatásvizsgálatok és térségi, települési stratégiák készítése. 2020-ban lett Budapest főtájépítésze.

(Címlapkép: a telephelyen belül pirossal jelölve a zsidó üvegházak elhelyezkedése. Fotó: Google)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek